Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Legyen egy jó ötleted, higgy benne, a többi pedig majd kialakul! 🚀 – Deliciously Ella története

Miért lenne szükség még egy receptre? Olyan márpedig nincsen, hogy valami egyszerre finom és egészséges. Deliciously Ella történetéből inspirálódva

Nagyjából tizenegyedik osztályos lehettem, amikor először szembe jött velem az Instagramon egy amerikai influenszer. Sokat és sokszor meséltem már erről, a lényeg mindössze annyi, hogy akkor számomra egészen elképzelhetetlen volt az, hogy egyesek hogyan tudnak ebből megélni, hogyan tudja ez kiváltani a normális 9to5 munkahelyüket. Aztán egyetemista koromban döntöttem úgy, hogy belevágok az újságírásba, ami jó ideig tényleg csak egy hasznos hobbinak ígérkezett. Sokat tanultam belőle, de igazán mindig egy nagycégnél képzeltem el magam marketingesnek. Végül az élet úgy alakult (részben örvendek neki, részben pedig néha egy picit sajnálom ezt), hogy nem egy cégnél dolgozom, és nem is 8 órát. Így kezdődött valahogy Deliciously Ella története is.

Álommeló?

Nehéz ezt megállapítani. Egy olyan márkát felépíteni, amely a saját nevedet viseli, illetve egy szolgáltatásból terméket alakítani meglehetősen nagy kihívás szerintem. Az énmárka építése egy fáradtságos és az esetek túlnyomó részében egy meglehetősen szerencsétlen dolog. Míg Erdélyben számtalan olyan cég van, aki a tulajdonosának a nevét viseli (legtöbbjük a ’90-es években alakult), addig a 2010-es években Európa-szerte egyre tudatosabbak lettek ilyen téren a cégek. Ebből kifolyólag pedig sokkalta megfontoltabban döntöttek ilyen téren (is).

Ella ehhez mérten, mostanra már férjével, Matthew-val belevágott egy olyan mocsaras és akkoriban egyáltalán nem létező vállalkozásba, ami azóta már-már egy egész iparággá nőtte ki magát. Bentlakása konyhájában indult a brandje, bloggolt, majd amikor látta, hogy van fizetőképes kereslet a termékeire, elkezdett termékeket is gyártani, ezzel pedig egyet csavarva mindazon, amit az emberek gondoltak róla.

Szerencse? A kezdet egyértelműen igen. Az utána következő évek pedig kőkemény munka.

Tudatos márkaépítés, kitűnő menedzsment, gazdasági szakértelem:

…és egyvalamit kihagytam: marketing

Elláék sikere sok dolognak betudható, sokak szerint (legalábbis a mindent tudó Reddit ezt írta) a szüleik befolyása (mindkettőjük szülei államtitkárként dolgoztak Angliában). Véleményem szerint pedig egyértelműen a piac figyelése, a trendek követése és a közösségi média tudatos használata vitte sikerre a vállalkozásukat. Ezzel természetesen lehet vitatkozni, hiszen ezen megérzésemet konkrét adatok egyáltalán nem támasztják alá, hacsak…

az összes olyan történetre reagálnak, kapcsolódnak, amely a tudatossághoz, az egészségesebb élethez és a környezetvédelemhez kapcsolódik. Így pedig egyértelmű, hogy az emberek érzelmileg is tudnak azonosulni, kapcsolódni hozzájuk.

Az Ellával fémjelzett cég jobb, tudatosabb életet, könnyen elérhető egészséges finomságokat kínál. Ez pedig 2022-re 25 millió dollárt ért. Tíz év kellett hozzá, jó pár bukás, pár szakácskönyv, néhány vendéglő. De meglett, kinőtte magát és azt hiszem, hogy jelenleg jobban megy minden szinten, mint valaha.

A tízéves születésnapjukon már régi csodálója voltam a márkának, mára pedig egyfajta etalonként tekintek rájuk. Más a makrokörnyezet, mint 2012-ben, másként néz ki a piac, mint akkor, de biztos, hogy egy jó ötlet, némi odafigyelés és személyes értékek, érzések átadásával lehetséges.

Hogyan milyen lehetőségek vetődnek az utadba, az rajtad is áll!

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek