Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Ciolacu: a különnyugdíjakat szabályozó törvénynek fenntarthatónak kell lennie, ki kell állnia az alkotmányossági próbát

A kormány olyan törvénnyel akarja szabályozni a nem járulékalapú, úgynevezett különnyugdíjak rendszerét, amely fenntartható, hozzájárulását adja hozzá az Európai Bizottság és az alkotmányossági próbát is kiállja – nyilatkozta hétfő este Marcel Ciolacu.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a România TV-nek nyilatkozva elmondta, jómaga és alakulata is a prioritások közé sorolja, hogy olyan jogszabályt dolgozzanak ki, amely korrekt, fenntartható, nem megy szembe az alkotmány előírásaival és az Európai Bizottság követelményeinek is eleget tesz, így Románia nem esik el az ennek a célkitűzésnek a teljesítéséhez kötött helyreállítási alapoktól.

Ciolacu emlékezetett, hogy létrejött egy miniszteri munkacsoport, amely dolgozik a különnyugdíjak rendszerével kapcsolatos módosításokon, és a Világbank vonatkozó jelentéséből is átültetik a javaslatokat.

A pártelnök hozzátette, azt már egyértelműen leszögezték, hogy senkinek nem lehet nagyobb a nyugdíja a korábban kapott fizetésnél, és az sem helyénvaló, hogy ha valaki akár egy napot dolgozik ügyészként vagy bíróként, jogosult legyen a különnyugdíjra. Ciolacu ugyanakkor ismét hangsúlyozta, hogy a katonai nyugdíjak nem minősülnek különnyugdíjnak. 

Forrás: Agerpress

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek