Régóta nem ültem vonaton. Talán az utolsó alkalommal akkor vonatoztam, amikor Bettivel kapcsolatunk korai szakaszában voltunk, se jogsim se autóm nem volt. Azóta sok minden változott… A legutóbbi vonatozásom 2021-ben történt Csíkszeredából hazafelé, Ec-re sietve. Már akkor is be kellett látnom, hogy itthon a körülmények nem teszik lehetővé azt, hogy a vonatozás kiszámítható legyen. Egyfolytában késnek, megállnak. Kicsit olyanok, mint a lódítós, egyfolytában ígérgető barátunk. A dolgok többségéből aztán úgysem lesz semmi…
A héten úgy döntöttem, hogy egy próbát teszek, s elutazom Désre vonattal. Nem nagy táv, a szombati napomat fel dobom, hiszen miért ne? Ahhoz, hogy releváns dolgokról tudjak beszélni, meg kell éljem őket. Hát kösz, ezt többet nem szeretném.
Tegyük azt is hozzá, hogy itthon alapjába véve nagyon olcsó a vonat. Nyugati nyaralásaim alatt rengetegszer ülök tömegközlekedésre, és vonatra, és természetesen a többszörösére kerül egy vonatjegy.
Pedig mennyivel jobb lenne a vonatozás. Közben az ember olvashat, filmet nézhet, szerencsés esetben még eszegethetne valamit. Az a pár óta tényleg hasznosan telne. Ehhez képest jelenleg idegességgel telik.
Dés fele a vonat nagyrész okés volt, meg is lepett, hiszen 9 lejért az embernek nincsenek hatalmas elvárásai. Személyvonat, büdös, zötyög, stb. (Hozzá kell tegyem, a WC-t nem próbáltam ki, annyira nem gondoltam azért komolyan a dolgot). Bár tényleg nem tartozott a legjobb élményeim közé, kicsit meg is szégyelltem magam, hogy mennyire előítéletes voltam. Ebből az élményből feltűzülve, úgy döntöttem, hogy megveszem a visszajegyet is Désen. A vonatállomás szörnyen néz ki. Nem egy olyan falu van, aminek az állomása patika emellett, de mit sem számít, hiszen mentem is tovább, elvégre látogatóba jöttem. Az elárusító hihetetlenül nehezen tudta kinyomtatni nekem azt a nyomorult jegyet, készpénzzel lehetett csak fizetni, viszlát ApplePay.
Az esti vonathoz időben érkeztem, úgy döntöttem, hogy mobilneten elintézek egy halom dolgot, filmet nézek, e-mailt írok, s máris Kolozsváron vagyok, ahol a barátaimmal egy laza esti beszélgetésre beültünk volna valahova. (Nem tudni, hogy ebből lesz-e még ma valami, mert 21:33 van és még rotyogok a vonaton…). Ám a vonat a sima 19:35-ös induláshoz képest nem érkezett meg csak 5 perc késéssel. Ez még teljesen a jóérzés határain belül volt. Ezt követte az őrület. Felültünk a vonatra, indulásra készen, még asztalka is volt a szék előtt, eddig minden pipa. Konnektorba nem tudok semmit dugni, minek is. Szerencsére a laptopom csak 10%-on van, az iPademet pedig reggel feltöltöttem, szóval azon tudok dolgozni…
Indulásra készen. Sehol semmi. Meg sem mozdul a vonat. Végül egy mozdonyvezető megjelenik, elnézést kér, azt ígéri mindjárt indulunk. Ekkora voltunk olyan 20 perces csúszásban, de gondoltam, hogy még mindig nem para.
SNITT…
Két órával később, két agyérgörccsel és elnyúzottam (= ameddig nem megy a vonat, nincsen légkondi sem, viszont hatalmas ablakok vannak…), elindultunk, úgy, hogy 20 órára kellett volna Kolozsvárra érjünk, nem pedig 20:30-kor elindulni. De ne legyek hálátlan természetesen…
A nagyobbik bajom az az, hogy a dologért senki sem felelős. A jegyszedő és a mozdonyvezető ütögették az elromlott vagon kerekét. Tényleg rendesek voltak, kedvesen próbáltak tippet adni, hogy mi legyen, merre menjünk, stb. A jegyet visszavették, visszakaptam mind a 9 lejt érte, juhé. A kalauz az előbb idejött és mondta, hogy írhatok egy panaszt is, amelyben meg fogalmazom, hogy mennyit késett a vonat és ezzel nekem milyen nehézséget, problémát okoztak. (Legjobb esetben is visszakapom azt a 9 lejt, amit már visszakaptam, tehát lesz 18 kerek lejem). Megéri? Segít a rendszerszintű probléma, problémák megoldásában? Dehogy. Akkor meg?
A helyzet az az, hogy a vonatozással kapcsolatosan nagyon kettős érzéseim vannak most.
Egyrészt nagyon jó utazási eszköznek találom, hiszen n rengeteg problémát megold: sokkal környezetvédőbb, mint egyedül pöfékelni egy autóban. Nem okoz ráadásul dugót. Objektív szempontból végiggondolva a dolgokat egy nagyon jó utazási opció. De emellett ott van az a két nagyon fontos erőforrás, ami véges és nem jóváírható: a kényelmetlenség, amit a légkondi, a Wi-fi és a kaja hiánya okoz. Emellett pedig a órási késések, és ezzel együtt az időveszteség, amit generálnak. A mai út során nekem majdnem mindegy volt, de egy hétköznap, amikor tényleg időre megyek valahova, még akkor is, ha korábbi vonattal jövök, hogy ne legyen nagyon kicentizve, a két órás késés nem fér bele…
Fogok-e még vonattal utazni?
Valószínű, hogy igen, nagyon szeretnék.
Hamarosan?
Hát biztosan nem az elkövetkezendő egy évben…
Facebook kommentek