Környezeti generációs amnéziánk (Shifting Baseline Syndrome) gyógyszeréül szolgálhat David Attenborouh Egy élet a bolygónkon című könyve, melyben a szerző egy örök szobalakónak is kézzel tapogathatóra hozza közel a természet fogyatkozását, melynek Földünk majd minden szegletén szemtanúja volt 94 éves hosszú élete alatt. Miközben a mese kétségtelenül szomorú, mégsem ujjal mutogató, Attenborough emberiség és természet iránti szeretete a sorokban mindvégig nyilvánvaló. – Simon Gyöngyi cikke
Forrás: balra: https://watershednotes.ca/2021/06/23/shifting-baseline-syndrome/ , jobbra: libri.hu
A legendás műsorszolgáltató és természettörténész, Sir David Attenborough szinte nem szorul bemutatásra. Az első, 1954-es televíziós képernyőkön való megjelenésétől kezdve hosszú és jeles pályafutása során úttörő természet-dokumentumfilmeket narrált és mutatott be. Hangja és stílusa annyira ikonikussá vált, hogy a természet hangjának titulálták. Az évek során egyre gyakrabban fejezte ki aggodalmát a természeti világ állapota miatt. Az Egy élet a bolygónkon című művében Attenborough teljes mértékben ezzel a témával foglalkozik.
A könyv belső oldalán Jonnie Hughes társszerző neve is megjelenik, aki a Természetvédelmi Világalap (WWF) mellett a Látomás című, harmadik fejezet kidolgozásához járult hozzá. Hughes ugyanakkor az anyagból készült film rendezője is.
A lapok nincsenek csodálatosan szép vagy borzasztóan megdöbbentő fényképekkel teletűzdelve, de a természetfilmes szerző pompás érzékkel mégis élénk képekben mesél, melyekhez pontos adatokat fűz, hihetetlenül befogadhatóra egyszerűsítve ily módon a környezetvédelem tudományát. Mintha vendégtanár érkezne az iskolánkba és amint beszél, beszél, rövid ismertetőjéből hirtelen mindent el kezdenénk érteni az addig bonyolultnak tűnő „feladatunkban”.
„Fiatalkoromban viszonylag drága volt az élelmiszer. Kevesebbet ettünk, mint manapság, húst pedig még annál is kevesebbet; az csak a közelmúltban vált a széles tömegek mindennapi eledelévé.” – ilyen egyszerű képek sorában hozza vissza a feledésbe merülteket és érteti meg a változásokból kinyúló feladatainkat.
A könyv három, A szemtanú beszámolója, Mi vár ránk? és a Látomás című fejezetre bomlik. Az első fejezet ráébreszt bennünket arra, hogy a mai természeti világ feltűnően különbözik attól a természeti világtól, amelyet az idősebbjeink fiatalkorukban tapasztaltak. A második egy tizenhat oldalas kemény jóslat egy ma kezdődő Attenborough-nyi méretű eletre, abban az esetben, ha mai életstílusunkon semmit sem változtatunk. E rész rövidsége nem csak megdöbbent, de segít abban is, hogy az olvasó ne essen kétségbe, ugyanakkor hídként is szolgál a harmadik részben felvázolt megoldások felé.
Kérdés marad, hogy a harmadik rész a társszerzők hármasa közül kinek a látomása. Eléggé általánosító megoldások hangzanak el benne. Olvasása közben többször is a Ceauşescu-korszak lendületes programjainak minden proletár gondjait megoldó hangja kísért végig, és nehezen tudtam ezt elhessinteni. Valószínű azért, mert a harmadik fejezet, megoldásaiban leveszi a fókuszt az egyéni felelősségünkről. Mondhatjuk megússzuk, ha kormányaink és vállalataink megteszik, amit, tecciklátni a szerző úr itt felvázolt.
De Attenboroughnak van egy univerzális vonzereje, amellyel a környezeti problámákhoz fejünket-szívünket odahívja. Ha valakinek sikerül lebontani a zöld visszhangkamra falait és mindenkit behívni, hogy meggyőződjön arról, hogy most van itt az ideje cselekednie a bolygó megmentéséért, az Sir David Attenborough. És ez a fő áttörése ennek a munkának, ami az első fejezetben már megtörténik.
Megérett tinédzsereknek és felnőtteknek ajánlom kötelező olvasmányként, mit még polcra kerülése előtt kellene elolvasni, mert félő, hogy a fent megfogalmazott üzenete nem maradhat néhány évig sem azon a polcon.
Facebook kommentek