Egyre világosabb, hogy Donald Trump számára – személyiségéből fakadóan – a diplomácia egyetlen működő eszköze a feltétlen hízelgés. Ezt nemrég viszonylag elegánsan alkalmazta Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, akinek a kezében még ott volt egy meghívólevél III. Károly királytól, de Emmanuel Macron francia elnök is ügyesen lavírozott, miközben bár helyreigazította Trumpot a nyilvános hazugságai során, mégis teret adott neki, hogy időnként baráti gesztusként megveregethesse a vállát, és elolvadjon a francia akcentusától.
Péntek délután azonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök próbálkozása, hogy fontos üzenetét angol nyelven tolmácsolja vendéglátói iránti tiszteletből, teljesen elveszett a hangerő és az agresszív gesztusok viharában. Pedig az üzenet súlyos volt: Vlagyimir Putyin 2014 óta folyamatosan csorbítja Ukrajna területét, és a világ tétlensége csak bátorította ebben. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy ha Amerika és a Nyugat nem áll Ukrajna mellé, annak beláthatatlan következményei lesznek az egész világra nézve.
A kaotikus helyzetben Zelenszkij dühösnek és elkeseredettnek tűnt, ami teljesen érthető, hiszen a saját hazája jövője forgott kockán. Mégis, az évek óta Putyinnal szembeszálló ukrán elnök Trump provokatív stílusának is ellenállt. Ebben a kiállásban ugyanaz a bátorság tükröződött, mint amely a Kígyó-szigetet védő ukrán katonákban, akik az orosz hadihajó fenyegetésére nem megadásukkal, hanem egy ikonikus, kemény üzenettel válaszoltak.
Trumpék célja egyértelműen az volt, hogy megtörjék Zelenszkijt, de az ukrán elnök nem hagyta magát. Bár az események jövőbeli politikai hatásai még kiszámíthatatlanok, az biztos, hogy Trump viselkedése újabb példája volt kiszámíthatatlanságának és önkényes politikai megnyilvánulásainak.
Zelenszkij megőrizte méltóságát, míg Trump és alelnöke, J. D. Vance, a verbális agresszió eszközeivel próbálták elnyomni őt. Ez a jelenet rávilágított arra a kontrasztra, ami egy háború sújtotta ország vezetője és egy olyan politikus között feszül, aki saját választási vereségét csak úgy tudta feldolgozni, hogy híveit az amerikai törvényhozás épületére uszította.
A történtek hátterében Mary Trump, Donald Trump unokahúgának évekkel ezelőtti megállapításai is visszaköszönnek, aki pszichológusi végzettséggel írta le nagybátyja narcisztikus személyiségjegyeit. Az Ovális Irodában kibontakozó vita jól illusztrálta Trump személyes sértettségből és bosszúvágyból fakadó működését.
A verbális agresszió pszichológiai hatásai sokkolóak voltak, és a világpolitikai következmények sem elhanyagolhatók. Trump és Vance viselkedése tankönyvi példája volt a rosszindulatú narcisztikus abúzusnak, amelyben a manipuláció, megszégyenítés és figyelemelterelés eszközeivel próbálták sarokba szorítani Zelenszkijt.
A Trump-adminisztráció más tagjai sem maradtak ki ebből a dinamikából. Marco Rubio például képtelen volt érdemben reagálni, amikor a CNN műsorvezetője emlékeztette arra, hogy Zelenszkij számtalan alkalommal kifejezte háláját Amerika támogatásáért.
Trump tiszteletet csak két helyre mutat: a brit királyi család iránt, amelynek diplomáciai hagyományai lenyűgözik, és Vlagyimir Putyin felé, aki megtalálta a kulcsot Trump személyiségéhez. Mindenki mással szemben Trump megfélemlítést alkalmaz, és ezt jól példázta a Zelenszkij elleni támadása is.
A világ számára nyilvánvalóvá vált, hogy Trump nem a tárgyalások, hanem a behódolás híve. Pénteken pedig nem az amerikai érdekeket képviselte, hanem saját kielégíthetetlen egóját táplálta. Zelenszkij azonban kitartott, és ezzel ismét bizonyította, hogy nemcsak Ukrajna, hanem az egész Nyugat szabadságáért harcol.
Facebook kommentek