Egy átlagos ember, átlagos igényekkel – amelyek csak az Eb-vb-olimpia szentháromságát fedik – alkothat a fejében egy olyan sztereotípiát, hogy az igazolt játékosok, nem köztünk járnak. Ez fokozottan igaz székely népünkre. Amelyik településen nincs legalább egy nagy név, ott különös jelenség lehet egy ismert emberrel összefutni az ABC-ben. Ez természetesen számos más szakmára igaz, amitől „sztárrá”’ lehet válni. Az én városkám, Szentegyháza nem igazán szerepel híres emberek Wikipédia oldalán, mint születési hely. Ebből kifolyólag, nem is ilyesmiről nevezetes. Sejtheti a kedves olvasó, micsoda felüdülés olyan személyre bukkanni, akinél fennáll ez a lehetőség.
Benkő-Bíró Norbert, közismertebb nevén BB, szentegyházi születésű futballista. Jelenleg a Balassagyarmati Városi Sportegyesület hátvédje, valamint a Székely labdarúgó-válogatott oszlopos tagja. A 17-szeres válogatott, Állam Nélküli Népek Labdarúgó-szövetség (ConIFA) Európa-bajnokságának bronzérmes védője, az egyetlen olyan játékos, aki részt vett az utóbbi évek mindhárom fontos eseményén, két Európa- és egy világbajnokságon. Norbival pályafutásáról beszélgetünk, egészen a kezdetektől napjainkig. Fény derül arra, mi az alapja, annak a szállóigének, hogy egy meccset sem hagy ki. Szóba kerültek, jövőbeli céljai, álmai is.
A sport mindig része volt az életednek?
Természetesen mindig a része volt. Csapatban viszonylag későn kezdtem el játszani. Akkor még otthon nem nagyon volt lehetőség utánpótlásban nevelkedni, de aztán a Szentegyházi Vasas indított csapatot a korosztályomban, ahová azonnal mentem én is. Talán hetedikes-nyolcadikos lehettem, heti két alkalommal volt edzésünk. De egyébként a gyerekkorunk arról szólt, hogy a pályán voltunk reggeltől–estig.
Volt-e egy olyan pont, amikor azt érezted, hogy a foci az álmom és én ezt akarom megvalósítani?
Még gyerekként fogalmazódott meg először bennem, hogy focista szeretnék lenni, de nyilván sok mindenről álmodozunk, sok mindent szeretnénk gyerekként. Felnőttként Kolozsváron jött el az a pont, amikor ott hagytam az egyetemet s azt mondtam, hogy jó, akkor mindent a fociba, és csináljuk, lesz, ami lesz.
A családod azonnal támogatott vagy próbáltak eltántorítani ettől a döntéstől?
Édesapám már gyerekkoromtól, amikor elkezdtem, ha tehette minden meccsemen ott volt. Szerintem ő a legnagyobb kritikusom egyébként, amiért hálás is vagyok, mert hanem nem lennék itt, ahol most.
De abba a pillanatba egy kicsit féltem, – Kolozsváron is lakást kellett fizetni, ottlétet, étkezést stb. – s úgy voltam vele, hogy megkérdezem, hogy esetleg áttehetnénk-e Pestre ezt az összeget, ott fizetni nagyjából ugyanezt és ha az eleje nehéz, akkor inkább elmegyek dolgozni, de nagyon ezt szeretném csinálni. Az első perctől kezdve azt mondták, hogy jó menjek, csináljam. Édesapám mondta, hogy azzal legyek tisztában, hogy rengeteg olyan ember, játékos van, aki focista szeretne lenni, tehát, azért próbáljak meg két lábbal a földön járni és észszerüen gondolkodni. De mindig mögöttem voltak, s amikor tényleg nagyon nehéz helyzetben voltam, akkor is támogattak, úgyhogy hálás is vagyok ezért is nekik.
Összefoglalnád kérlek néhány szóban a pályafutásod?
Otthonról, a Szentegyházi Vasas csapatából indultam, aztán Budafokra vezetett az első utam az egyetem után. Ott egy évig voltam, utána ismét egy félévre hazamentem a Vasasba. Aztán jött egy másik félév Dunaföldváron, onnan mentem próbajátékra Szigetszentmiklósra. Az akkor magyar másodosztály volt, két évet töltöttem ott. Utána jött egy egyéves salgótarjáni kitérő 2016–2017 között. Azután hazajöttem Csíkszeredába az FK-hoz, 2017–2018-ban. Utána ismét vissza Salgótarjánba, de egy másik csapatba, aztán mentem Füzesgyarmatra. Onnan pedig Balassagyarmatra, ahol jelenleg is vagyok, a második éve.
Hogyan kerültél a Balassagyarmat csapatához?
Fejes Jani barátom ajánlott be, akivel Füzesgyarmaton voltunk csapattársak. Megkeresték Balassagyarmatról, ahova belső védőt is akartak igazolni, így egy találkozás után a balassagyarmati vezetőséggel sikerült is megegyezni.
Hogyan kerültél a Székely labdarúgó-válogatottba?
2015-ben a Vasasnál egy volt edzőm lett a megbízott edző a válogatottnál, akinek az ajánlásával kerültem be a Székely válogatottba. Érdekesség, hogy a Felvidéki Labdarúgó Egyesület ellen játszottunk a DAC stadionban, akiknek ez volt az első válogatott mérkőzésük. Innentől kezdve, amikor tehetem és számítanak rám igyekszem minden tornán részt venni. Habár klubkötelezettség miatt kimaradt egy-két világbajnokság, viszont az összes (ConIFA) Európa-bajnokságon ott tudtam lenni.
Az egyik ilyen eseményen, Észak-Cipruson értük el a Székely válogatott történelmében a legjobb eredményt, harmadikok lettünk. Nagyon zsúfolt volt a program, ha emlékeim nem csalnak hat nap alatt öt meccset kellett lejátszani közel harminc fokos melegben. Megterhelő volt mindenkinek, de senkit nem érdekelt, igyekeztünk minél jobban regenerálódni a körülményekhez képest.
Az Eb-t követően 2018-ban Londonban megrendezték a Világbajnokságot. Nem szerepeltünk ott sem rosszul, negyedikek lettünk. De jogosan érezhettük magunkat csalódottnak, mivel egy jobb keretet sikerült a stáb tagoknak, vezetőségnek összehozni. Több első osztályú játékos is el tudott jönni, illetve elengedett a klubja. Joggal vártunk többet magunktól. London is mindig egy emlékezetes esemény marad a számomra, főleg a szurkolók miatt. Szinte minden meccsünkre rengeteg magyar/székely szurkoló kilátogatott, zászlókkal, görögtüzekkel. Eszméletlen hangulatot csináltak. A meccs végén együtt énekeltük a magyar, a székely himnuszt, leírhatatlan érzés volt. Londonban találkoztunk a leghíresebb székely labdarúgóval is, Bölöni Lászlóval. Nagyon közvetlen ember, rengeteget mesélt, ittuk a szavait. Kikérdeztük rendesen Cristiano Ronaldóról, de mellette azért még rengeteg remek futballistával dolgozott együtt, elég, ha csak Ricardo Quaresmat, Raphael Varane-t vagy Petr Cech-et említjük.
2019-ben ismét Eb következett Arcah Köztársaságban. Azt kell tudni, hogy Arcah területileg Azerbajdzsánhoz tartozik, de örmény közigazgatású, örmény emberekkel. Valamikor a 90-es években sokat háborúztak a területért, de azóta viszonylag csendesebben teltek a napok. Éppen ezért sok játékos nem vállalta és a szereplésünk is gyenge volt, de örültünk, hogy legalább részt tudtunk venni a tornán. Élményben nem volt hiány. Az ottani emberek „meghálálták”, hogy ott vagyunk, számukra legalább olyan élmény volt szerintem, mint nekünk. Fényképeket csináltak, megállítottak az úton, aláírást kértek. Mintha valami celebek lettünk volna, holott hétköznapi emberek voltunk, mint ők, és mégis nagy örömet tudtunk vinni a szürke hétköznapjaikba. Sajnos a világjárvány miatt nem tudtak több tornát megszervezni, de bizakodóak vagyunk, hogy idén ismét megrendezik az Eb-t és részt tudunk venni rajta!
Milyen érzés a válogatott tagja lenni?
Büszkeséggel és örömmel tölt el, felemelő érzés, hogy képviselheted a hazádat, Székelyföldet. Mindent meg akarsz tenni, hogy a hírnevét egy kicsit még fentebb emeld, hogy elvidd a világba. Remélem még lesz részem benne mert az jó, amikor a szíved egy kicsit másképp ver.
Van B-terved?
Igen, muszáj legyen. Habár remélem, hogy még sokáig tudok a futballpályán maradni, de miután már nem lesz erre lehetőségem szeretnék továbbra is a fociban maradni, mint erőnléti edző.
Igaz az a híresztelés, hogy sosem hagysz ki meccset és hogy végig a pályán vagy?
Hála Istennek ritkán sérülök meg, ami remélem, hogy a továbbiakban is így marad és az edző rendelkezésére tudok állni. A tavalyi szezonban minden mérkőzést a pályán töltöttem, ami 38 bajnoki, és 1 kupa meccset jelent. Idén egyszer sajnos kényszerűségből le kellett cserélni, de szerencsére a következő fordulóban már tudtam játszani. Erre egyébként egy kicsit büszke is vagyok.
Rövid távon milyen terveid vannak?
Rövid távú célom, hogy egészséges maradjak és minél több meccsen játszani tudjak, a csapattal pedig a lehető legjobb helyen végezni a tabellán. Aztán vannak merészebb célok is, ismét az NBII-ben szeretnék futballozni, aztán kiderül, hogy sikerül, vagy sem, de az biztos, hogy minden erőmmel azon leszek.
Hosszútávon, 5-10 éven belül hol látod magad?
Még a futballpályán szeretnék lenni. Amíg tudok, az egészségem engedi addig szeretnék focizni. Genetikailag hála Istennek jókat örököltem, próbálok minél jobban oda figyelni magamra, ezért bízom benne, hogy akár 10 év múlva is focizhatok.
Facebook kommentek