2022 utolsó napján, ahogyan az már-már megszokássá vált, megpróbálom összegezni az elmúlt egy évet. Ezúttal a teljesség igénye nélkül.
Ha visszatekintünk az idei évre, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a világtörténelemben a legsikeresebb évek közé tudjuk elkönyvelni. A gazdasági nehézségek, az ukrajnai háború, a rossz közhangulat rányomta a bélyegét az életünkre.
Amikor tavaly az évösszegző cikket írtam, azt hittem, hogy a 2021-es évnél nehezebb évünk már nem lehet. Tévedtem. A világ és én is megsínylettem számtalan dolgot.
Bár alapjába véve a 2022-es évet próbálom összegezni, mindenképpen fontos megemlíteni, hogy 2021-es év végére egy picit kilátástalannak láttam a helyzetemet. Egy olyan hirtelen fordulatot vett a szakmai életem, negatív irányba, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Úgy várni az új évet, hogy gyakorlatilag nem biztos semmi a jövő(d) kapcsán, meglehetősen nehéz. Hónapokig nem is akartam erről jóformán senkivel se beszélgetni, egyszerűen azért, mert arra koncentráltam, hogy a tőlem telhetőt megtegyem a témában és jobbra fordítsam a sorsomat. Ezt egészen idén októberig nem igazán sikerült. Bár idővel természetesen B és C opciókat is kitaláltam magamnak, illetve szembe is jöttek velem lehetőségek, igazán nagy áttörést nem sikerült elérnem. Most pedig, amikor eléggé pozitív a mérleg a szakmai életem kapcsán, azért szorítok, hogy ez így maradjon és lehetőleg ne menjen megint pillanatok alatt tönkre minden.
Ezt fontosnak találtam leírni, főleg azért, mert biztos vagyok abban, hogy sokan vannak olyanok, akik nem mennek szilveszteri buliba és azon gondolkodnak, hogy hogyan tovább. Higgyétek el, átérzem! Nem könnyű most nektek, de próbáljatok arra koncentrálni, hogy mennyivel jobb lesz idővel majd minden. Mert jobb kell legyen.
Megszűnt a Transindex:
Az év egyik nagy negatívuma számomra egyértelműen a Transindex megszűnése volt. Jóformán ott tanultam meg a szakmai alapjait és az volt számomra az a műhely, ahol nagyon fiatalon elindulhattam ezen az úton. Ezért pedig mindig hálás leszek nekik.
Sajnos ezzel a sajtóorgánumok megszűnése nem fejeződött be, sőt csak a kezdet volt. A mai nappal bezárólag jó pár újságíró és médiában dolgozó szakértő lett munkanélküli. Ez pedig mindenképpen komoly hátrányt jelent a közélet számára. Azt vallom, hogy a szűkület sehol sem jó. Szükség van a vélemény pluralitásra, ehhez pedig szükség van média orgánumokra….
Mindannyian féltünk a háborútól…
Alig tudtam egy mélyebb levegőt venni a Transindex megszűnése után, máris kitört mellettünk a háború. Ennek pedig most is érezzük a hatását és attól tartok, hogy 2023-ban még inkább fogjuk érezni.
Március elején mindenki azon tűnődött, hogy vajon akkor mi lesz. A háború át fog-e terjedni Európa más részeire is vagy sem. Egyelőre úgy tűnik, hogy megúsztuk, de ettől függetlenül azt érzem, hogy mérhetetlenül igazságtalanság az, hogy most is, miközben ezt a cikket írom, több száz család retteg a pincékben.
Elkezdtem szeminarizálni az egyetemen!
Igen, szemináriumokat tartottam és tartok a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen.
Áprilisban megjelent az első cikkem a Forbes online felületén!
Az első pozitív történése az évnek egyértelműen a Forbes Magyarországban megjelenő cikkem volt. Nagyon régóta vágytam erre, és néha még most is teljesen hihetetlen számomra az, hogy nem csak egy magazint igazgatok, hanem a kedvenc újságom online felületére írhatok erdélyi sikertörténetekről.
Remélhetőleg 2023-ban több cikket fogok tudni ott (is) megjelentetni. Jövő évi céljaim között nagyon előkelő helyet foglal ez a fogadalom.
Május: előadások, RMKT roadtrip és szuper római kiruccanás:
A májusi hónap nagyon-nagyon intenzív volt! Székelyföldön és Kolozsváron is előadtam.
Talán egy hónap alatt ennyit rég nem utaztam, mint idén májusban.
Június: nyári szezon kezdete
Júniusban nem igazán történt velem látványos dolog. Befejeztem az egyetemen a mesterit, ami egyértelműen a “kötelező” iskoláim befejezését is jelentette egyszerre. Jövőre mindenképpen szeretnék majd írni az egyetemi élményeimről is, így, hogy már az élmények kezdtek leülepedni bennem lassan…
Július: Vibe, Fagyizó, Tusványos
A júliusi hónap (látszólag) a szórakozásról szólt. De a látszat, mint általában, most is csalt. Elsősorban videók forgatásával, ezek megvágásával foglalkoztam, de egy közös projekt végre célba ért:
Igen, részt vettem egy fagyizó megnyitásában! Ennek a folyamatait követni is kőkemény dolog volt….
Augusztus: várva-várt pihenés
Írhatnám azt is, hogy a jól megérdemelt pihenés, de jó lenne, ha ezt nem nekem kellene mondanom. No, de a lényeg nem is ez. Újra bejártam Európa egy részét.
Ez pedig egy igazán szuper és élmény-dús hónap volt, amikor végre a napi problémákat, nehézségeket, kihívásokat hátrahagyva nyaralhattam gondtalanul.
Szeptember: bárányhimlő
Szeptemberben jóformán semmi sem történt a híres Magyarósi Csaba találkozáson, illetve a bárányhimlőn kívűl. Az előbbi nagyon kellemesen telt, még ha csak egy pár óráig is tartott, az utóbbiról inkább nem nyilatkoznék…
Október: Cirka három év kihagyás után újra rendezvényt szervezhettem
Már a nyár vége fele körvonalazódott az, hogy sikerül majd újraindítani a Thinkonomy Talks beszélgetés-sorozatot, ami ezúttal a környezetvédelem és fenntarthatóság témáját törekedett boncolgatni érthető módon.
November: teljes gőzerővel felkészülés a decemberre
November gyakorlatilag a decemberi hónap előszobájaként szolgált. Ebben a hónapban gyakorlatilag minden erőmmel azon voltam, hogy felkészüljek a decemberre. Jelentem, hogy többé-kevésbé sikerült is!
December: Rengeteg munka, sikerek. Valahogy minden a helyére került
És hát most itt vagyunk december végén. A mostani hónap nagyon intenzív volt. Rengeteget dolgoztam, amire büszke vagyok, hiszen végre számtalan dologban sikeresnek érezhettem magam. Az Erdélyi Hangot is rengeteg olvasó választotta, egyértelműen ez volt a legolvasottabb hónapunk.
Mit kívánok 2023-ra?
Az idő múlásával egyre kevesebbet és egyre kevésbé elrugaszkodott dolgot kívánok az új évben. Jövőre azt kívánom magamnak is, amit nektek. Legyen sikerélményünk, legyünk kiegyensúlyozottak és lehetőleg ne legyen annyi probléma a világban és az életünkben, mint amennyi ebben az évben volt.

Facebook kommentek