Gyakran megkapom a környezetemtől, hogy nem pihenek eleget, néha időt kell szakítani saját magamra is. Nem mondom, hogy ezzel egy húzós szesszió után nem értek egyet, de általánosságban jobb szeretek a maximumon pörögni. Egész nap valamin ügyködni, majd időben ágyba kerülni, hogy még órák hosszat olvashassak. Az, az én csend szigetem. Az agyamban képek elevenednek meg, a fülemben hallom a párbeszédeket, a bőrömön érzem a szellőt. A könyvek által megannyi életet élhetek meg, számos sorsot, kalandot megtapasztalok, amiben egyébként sosem lenne részem. A legemlékezetesebb pillanatokat azok a könyvek okozták, amelyek egy teljesen más dimenzióba, világba repítenek.
A fantasy könyvek nem csupán a szereplőket ruházzák fel különleges képességekkel, hanem azt az olvasót is, aki bele tudja élni magát a sorokba. Éppen ezért lehet olyan népszerű ez a műfaj, egy jól megírt történet a szememben felér akármilyen filmmel. Varázserő, szuperképességek, egy másik világ, királyságok, felsőbb hatalmak, csaták, háborúk. Fogadni mernék, hogy a felsorolás olvasása közben képek elevenedtek meg a fejedben, amelyek valamelyik számodra kedves könyvhöz tartoznak. Arról, hogy kinek mi jut legelőbb eszébe, körbe is kérdeztem, de még mielőtt bevallanám, hogy milyen csúfosan csődbe ment az elképzelésem, nézzük meg, mi az a fantasy.
A műfaj a huszadik század fordulóján jelent meg és az angolszász irodalomban fejlődött először önálló irányzattá, mára az egész világot behálózta. A tartalma elképzelt, mitikus jellegű, irreális, határokat csak az író/alkotó fantáziája szabhat, hiszen felrúghatóak világunk legalapvetőbb szabályai is. Meríthet a gótikus romantika történeteiből, a középkori lovagregényekből, kora középkori mítoszokból és eposzokból, illetve a vele rokonságban álló science-fiction műfaj által teremtett világból. Ezek a teremtett világok, úgy az irodalomban, mint a filmiparban milliókat érnek.
Nagy rajongója vagyok a jelenségnek, de vannak olyan „alapművek”, amelyek nálam is kimaradtak. Ennek tudatában arra gondoltam, ráigazolok magamra és a közösségi médián begyűjtök néhány választ, ami majd a „hagyományos” fantasy regények címeit fogja felsorolni. De nem így lett. Természetesen szinte mindenki megemlítette J.K. Rowling Harry Potterét, de J. R. R. Tolkien-től A hobbitot és Gyűrűk urát csak egy ember hozta fel. George R. R. Martin A Tűz és Jég dala fel sem merült. Helyette kaptam pár izgalmas címet, amit már én is olvastam, mint Rick Riordan Percy Jackson és az olimposziak, Jennifer L. Armentrout Luxen sorozat, Rachel Hawkins Hex Hall trilógia vagy a Victoria Aveyard Vörös királynő. Természetesen az én kis rögtönzött kutatásom messze-messze áll a reprezentativitástól. Azonban így is elmarad a fejemben elképzelt hegyibeszéd arról, hogy mennyi izgalmas történet született az utóbbi években, amik megérik a figyelmet.
A csütörtöki írásomban már hosszan ecseteltem a #bookTok jelenséget és elejtettem pár infót a fantasy könyvek népszerűségéről is. Az egyik legfelkapottabb írónő ebben a viszonylatban Sarah J. Maas, akinek három teljesen különálló sorozata is folyamatosan olvasni és kibeszélni valót szolgáltat a tag követőinek. Ilyen a Tüskék és rózsák udvara, az Üvegtrón és Crescent City. Ezek egymástól teljesen különböző történetek, elképzelések, bonyodalmak és szereplők. Az egyik közös pontjuk, hogy a központi szerepet kapó lények, tündérek (nem a Csingiling félék, inkább egy Legolas és egy Ríviai Geralt keveréket képzeljünk el). E köré a három sorozat köré hatalmas szintű rajongás csoportosul. Napi szinten találni új fan-artokat, mémeket, olvasói epilógusokat. De belefutottam én már olyan TikTok felhasználóba is, aki nem csak beöltözik valamelyik szereplőnek, hanem egyenesen jeleneteket mutat be a könyvből. Ezekhez az alkotásokhoz nemcsak könyvjelzőket árusítanak a népszerűsítés miatt, van, aki egyenesen koronát, tiarát vesz meg, de akadnak olyanok is, akik fegyverekre ruháznak be – ezek a fantasy szériák bár nőközpontúak, rengeteg harc és csatajelenetet írnak le.
Szintén ilyen népszerűséget és rajongást tudhat magának Holly Blacktől a Kegyetlen herceg, Leigh Bardugótól a Six of Crows és az Árnyék és csont (ez utóbbi kettőből már sorozat is született a Netflixen), Jennifer L. Armentrout-tól a From Blood and Ash vagy Victoria Aveyardtól Vörös királynő. Ez a lista nem teljes, hiszen jelennek meg teljesen új világok, de a régiek is kapnak hirtelen népszerűséget.
A témát felhozva sokszor akadtam már bele, hogy ezek a könyvek sosem lesznek elég jók és nem érik fel azt a szintet, amit a „nagyok” elértek. Ezt a szemléletet mindig is felháborítónak találtam, de azt nem állítom, hogy nincsenek olyan alkotások, amelyekre a felvetés nem igaz. És azt sem, hogy folyton van valami új a nap alatt. Viszont megalkotni egy teljesen új világot, a maga szabályaival, szereplőivel, azok kapcsolataival, tulajdonságaival és sorsával, nem egy kicsi dolog. Azt hiszem, hogy én ilyen történeteket csak úgy tudnék alkotni, ha egy random dolgokkal teli kalapból húznám ki a cselekményt. Ennek mentén, ha szóba kerül büszkén vállalom, hogy nekem Sarah J. Maas-től az Üvegtrón a kedvenc fantasy könyvem, elolvastam már egy párszor és mindig találok benne valami újat, valami kedvemre valót. Vele együtt sírok és nevetek, azon is kaptam már magam, hogy visszatartom a lélegzetem.
Bár annak reményében fogtam neki ennek az anyagnak, hogy majd most bizonyítékot szerzek rá, hogy egy ennyire színes témában, mennyire ragaszkodnak az emberek a „megszokotthoz”, pozitívan csalódtam. Ennek margójára, könyvet elő és olvassunk valami varázslatosat!
Facebook kommentek