Szombaton a Gázai övezetet uraló terrorszervezetek nagyszabású rakétatámadást indítottak Izrael ellen, több ezer lövedékkel. Ezen kívül határkerítésen áttörve bejutottak az övezet határánál lévő izraeli települések területére, ahol legkevesebb háromszáz izraelit öltek meg, és több mint ezernyolcszáz embert sebesítettek meg. Ezen sérültek közül háromszáznegyvenen súlyos vagy életveszélyes állapotban vannak. Emellett több tucat túszt hurcoltak a Gázai övezetbe, beleértve katonákat és civileket, nőket és gyermekeket is.
Hétfőre már legalább 700 izraeli vesztette életét az Izrael elleni támadásokban (mára már több, mint 1200-an), amit a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hajtott végre. Továbbá több mint 2100 sebesültről is tudni – jelentette a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja.
A harc pedig mindkét oldalon meglehetősen kiéleződött, egyáltalán nem bíztató…
Ha nem lennél képben azzal, hogy ki a Hamász: A Muszlim Testvériség fundamentalista mozgalomból alakult ki, 1987-ben jött létre az első intifáda idején. A szervezet magát „iszlamo-nacionalistának” nevezi, célja egy független palesztin állam létrehozása az egész történelmi Palesztina területén. A szervezet rendszeresen konfliktusban áll Izraellel.
Az Egyesült Államok Izraellel és Egyiptommal tárgyal a gázai civilek biztonságos kimenekítéséről, humanitárius folyosó létrehozásáról miközben Izrael továbbra is ostromolja a palesztin enklávét, írja BBC. Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nyilatkozata szerint erre a kérdésre összpontosítanak leginkább.
Joe Biden amerikai elnök keddi telefonbeszélgetésük során álíltólag arra szólította fel Benjamin Netanjahut, hogy minimalizálja a civil áldozatok számát a Gázai övezetben. Az IDF-nek ezen kell leginkább dolgoznia az államok vezetője szerint.
Az IDF a gázai áram-, élelmiszer- és vízellátás egységeit ostromolja, de bombázza a rafahi átkelőt is, elzárva ezzel az egyetlen szárazföldi kijáratot a tengerparttól Egyiptom felé, ami megnehezítheti a folyosó létrehozását.
Közben pedig a kanadai külügyminiszter azt közölte, a kanadai fegyveres erők segítségével Kanada légi úton menekíti ki állampolgárait Tel-Avivból. A járatok kanadai állampolgárok, házastársaik és gyermekeik, valamint a kanadai állandó lakosok számára lesznek elérhetőek, írja a nyilatkozat.
Több mintt 3200 kanadai rekedt Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában pedig 500 kanadait regisztráltak, a jelentések szerint ketten meghaltak, ketten pedig eltűntek.
Mindeközben pedig…
A palesztinok melletti kiállás megnyilvánulásaként péntekre tömegtüntetésre szólította fel szerdán az arab világot a Hamász korábbi vezetője, Háled Mesál.
“Az egész arab és iszlám világban ki kell vonulnunk a terekre és az utcákra az al-Aksza özön napján, pénteken” – mondta Mesál, aki jelenleg a Hamász diaszpóra osztályának vezetője. A Hamász kedden október 13., péntekre tömeges mozgósítást hirdetett az “Al-Aksza özön”-művelet keretében.
Az ENSZ adatai szerint több mint 260 000 palesztin kényszerült lakóhelye elhagyására a Gáza övezetben az IDF támadásai miatt. “Gázában több mint 263 934 embernek kellett elhagynia otthonát” – áll az ENSZ humanitárius ügynökségének, az OCHA-nak a jelentésében, amely emellett arra figyelmeztet, ez a szám a jövőben csak emelkedni fog.
Milyen konzekvenciát tudunk levonni?
Valójában nem, de az biztos, hogy jelenleg a világon mindenki a szemét Izrael felé fordítja és lélegzet visszafojtva várja, hogy mi történik. Számtalan lehetőséget tartogat magában a mostani helyzet, ami talán sajnos a legvalószínűtlenebb, hogy ez jelentené az ukrajnai háború végét…
A történet folytatódik, a cikkbe tudatosan nem tettünk félelmet-keltő fotókat.
Facebook kommentek