Már a második félév harmadik egyetemi hetét koptatjuk, én pedig most eszméltem csak fel… Ugyan otthonról kellett lenyomnom életem első szesszióját, de ettől függetlenül nem érzem azt, hogy ez bármit is könnyített volna a dolgon. A kemény szesszió után pedig jól esett pár hét pihenés, ilyenkor volt olyan is, hogy nem csatlakoztam be a különböző órákra, hanem inkább úgy döntöttem, hogy kipihenem magam… Ennek aztán érkezett is szívásos része.
Aki járt egyetemre, annak nem kell elmondanom mindazt, amit most érzek. Elsősorban kétségbeesést, némi tanácstalansággal és értetlenséggel fűszerezve. Bár tisztában voltam azzal, hogy nem lesz könnyű az egyetem, különösen addig, ameddig hozzá nem szokok ehhez az új rendszerhez, de a fene se gondolta volna, hogy éppen ennyire megterhelő lesz.
Sajnos akadt egy-két olyan vizsga, amit nem sikerült letennem és ez igencsak megtört, de természetesen nem készülök feladni, mindössze csak megerősített abban a hitemben, hogy ez így nem lesz elég. Bármennyire is azt érzem, hogy hihetetlen keményen dolgozok és minden megteszek azért, hogy a dolgok kitűnően menjenek, valahogy még a várt hatást nem értem el.
Mivel vakációt vettem ki az első két hétben, így a legfontosabb infokról lemaradtam. Nagyjából két tantárgyból máris sikerült lekésnem az első leadásának határidejét, ami majdnem két jegyet jelent mínuszban a félév végi jegyből, emellett két csoportmunka kapcsán máris olyanokkal kerültem egy csapatban, akik nem a legjobb tanulók, tehát ők is, akárcsak én, azért nem találtak még csapattagokat, mert “vakáción” voltak.
Jómagam se tudom, hogy hogyan tudnám megoldani a körülöttem levő folyamatosan csak gyűrűző problémákat, hiszen még magamat se tudom menedzselni megfelelőképpen ebben az ügyben. Egyszerre érzem azt, hogy leszarom az egészet, és idegeskedem mindenért, mert én ezt egyáltalán nem ilyennek képzeltem el.
Segítséget kérni természetesen félek, félek attól, hogy megaláznak, mint ahogyan azt oly sokszor tették már ezelőtt, de kicsit az is az érzésem, hogy jóformán más lehetőségem ezenkívül nincs, ami legalább ugyanannyira dühít, mint az, hogy újra alul maradtam egy megpróbáltatás kapcsán.
Az egyetemet a legtöbben úgy festik le, mint életünk legszebb éveit, de jómagam nem érzem még ezt így. Hihetetlenül sok problémával kell megküzdjek, és ha ez mind még nem lenne elég (közben de még mennyire elég…) akkor még ott van ez a lassan egy éve tartó hülye vírushelyzet, aminek köszönhetően semerre se lehet menni, senkivel se lehet találkozni.
Természetesen szeretek leszűrni mindenből egyfajta tanulságot, és ezzel most sem vagyok másként. A következetesség fontos az életben. Fontos a magánéletben, és természetesen az egyetemi/szakmai életben is. Jó lenne, ha eszerint tudnék élni.
Ezt azt hiszem, hogy megtanultam egy életre…
Facebook kommentek