Ferenc pápa 88 éves korában hunyt el. A 12 éven át tartó szentszéki szolgálata során olyan haladó szellemiséget hozott a Vatikán falai közé, amely erősen megosztotta az egyház tagjait. Életútja izgalmasnak mondható, és pápaként mindig az elesettek pártján állt.
Április 21-én, húsvéthétfőn elhunyt Jorge Mario Bergoglio, vagyis Ferenc pápa, aki 12 éven át vezette a katolikus egyházat.
Olasz gyökerű emigránsok gyermekeként született, vegyésztechnikusi végzettséggel rendelkezett, dolgozott kidobóként, portásként, irodalomtanárként, majd jezsuita papként, tartományfőnökként, plébánosként, püspökként, bíborosként, végül az egyház élére került. Ferenc pápa élete sok szempontból regénybe illő, és a hit útjára lépése is – ahogyan sok más dolog is az életben – a véletlen műve volt.
Vatikáni tevékenysége, melyet gyakran progresszívként emlegettek, világszerte eltérő reakciókat váltott ki: egyesek ünnepelték, míg mások – köztük magukat elkötelezett kereszténynek valló politikusok és egyházi személyek – értetlenül álltak előtte. Portrénkban Ferenc pápa életútja előtt tisztelgünk.
Útja a papsághoz: szerelem és egy véletlen gyónás
- december 17-én született Buenos Airesben Jorge Mario Bergoglio, aki később Ferenc pápaként vált ismertté. Apja, Mario Bergoglio, a Mussolini-féle fasiszta eszmék miatt hagyta el Olaszországot, édesanyja, Regina Maria Sivori már Argentínában született, bár családja észak-olasz származású volt. Édesapja könyvelőként dolgozott, míg édesanyja a háztartással és gyermekeik nevelésével foglalkozott. Ferenc pápának négy testvére volt: Oscar Adrián, Marta Regina, Alberto Horacio és María Elena – közülük már csak az utóbbi él.
Általános iskolai éveit egy vallásos, szalézi rendi intézményben töltötte, de középiskolásként vegyésztechnikusi képesítést szerzett. Dolgozott laborban az élelmiszeriparban, de mellékállásban kidobóként is, vagy portásként próbált pénzt keresni. Legmeghatározóbb vallási élményét 1953-ban élte át, tizenhét évesen. Szeptember 21-e Argentínában a diákok napja, az egyház számára viszont Szent Máté ünnepe.
„Aznap, mielőtt elindultam volna az ünnepségre, betértem a szokásos plébániámra, ahol egy ismeretlen pap fogadott. Megmagyarázhatatlan késztetést éreztem a gyónásra. Ez a találkozás mély nyomot hagyott bennem – mintha valaki már várt volna rám. Nem tudom pontosan, mi történt, vagy miért volt ott az a pap, de éreztem: valami megváltozott. Mintha egy hang szólt volna hozzám: papnak kell lennem” – mesélte Ferenc pápa 2013-ban, pünkösdkor. 1955-ben megkezdte teológiai tanulmányait a Buenos Aires-i Inmaculada Concepción szemináriumban, ahol hamar elbizonytalanodott: beleszeretett.
„Ez a lány elbűvölt az egyik nagybátyám esküvőjén. A szépsége, az intelligenciája – egy hétig imádkozni sem tudtam, annyira ő járt a fejemben. Újra kellett gondolnom, helyes-e az utam” – mondta, hozzátéve, tudta, hogy sokan nem Istent választanák a szerelem helyett.
1958-ban belépett a Jézus Társaságába mint novícius. Ez a legnépesebb rend a római katolikus egyházban. Két évvel később letette az örökfogadalmat, vállalva a szegénységet, tisztaságot és engedelmességet.
A jezsuiták oktatással, lelkigyakorlatokkal, valamint szociális és lelkipásztori munkával foglalkoznak. Fogadalmaik mellett engedelmességet esküsznek a pápának is, aki oda küldheti őket, ahol szükség van rájuk. A rendképzés nyolc lépcsőből és mintegy 12 évből áll, amely végén a 30 napos nagy lelkigyakorlat is megismétlődik.
1960-ban filozófiából licenciátust szerzett, ezután irodalmat és pszichológiát tanított Santa Fe és Buenos Aires középiskoláiban. 1969-ben szentelték pappá, 1973-ban tette le örökfogadalmát. Jálics Ferenc elrablásának története
Bergoglio egyházi pályája ezután is meredeken ívelt felfelé. 1979-ig tartományfőnök, 1980–1986 között teológiai iskola rektora, majd plébános, segédpüspök, püspök, 1998-tól Buenos Aires érseke, 2001-től bíboros lett. Ugyanakkor egy, a pápasága előtti eset árnyékot vetett hírnevére.
A ’70-es évek végén Argentína katonai diktatúrája alatt elrabolták két jezsuita papot, köztük a magyar Jálics Ferencet, akit orosz kémnek, társát pedig gerillának hittek. Öt hónapig tartották őket fogva. Néhányan Bergogliót vádolták, hogy részt vett az elrablásban, vagy nem tett semmit ellene. 2005-ben pert is indítottak ellene, de ejtették a vádakat. Jálics később nem tudta egyértelműen megítélni, mi volt Bergoglio szerepe. Később újra találkoztak, és közösen miséztek is.
Az első jezsuita pápa, az első Ferenc
2005-ben II. János Pál pápa halálát követően Bergoglio is részt vett a temetésen. A sede vacante alatt ő irányította a Vatikánt. A 2005-ös konklávén állítólag ő volt a második legtöbb szavazatot kapó jelölt Ratzinger mögött. Végül 2013-ban, XVI. Benedek lemondása után választották meg pápának.
A választás 24 órát és öt szavazást vett igénybe. A Sixtus-kápolnában 115 bíboros szavazott – döntésüket füsttel jelezték: fehérrel, ha új pápát választottak. Ferenc pápaként Assisi Szent Ferencről nevezte el magát, a szegényekért végzett munkája ihlette. A név Cláudio Hummes bíboros szavai nyomán villant be: „Ne feledkezz meg a szegényekről.”
Ő lett az első jezsuita, első amerikai és első déli féltekéről származó pápa.
A „felvilágosult” egyházfő
Ferenc pápa közvetlen modora eltért a megszokottól. Megválasztása után busszal ment vissza szállására, és nem költözött be a pápai lakosztályba, inkább a vendégházban maradt. A vatikáni prémiumokat jótékony célra ajánlotta fel.
A jezsuita hagyomány szellemében nem a szabályok, hanem a hivatás felismerése volt számára a legfontosabb. A pásztoroknak szerinte a „juhok szagát kell érezniük”. Megszólalt társadalmi kérdésekben, védte a menekülteket, bírálta a háborúkat, pozitívan nyilatkozott az LMBTQ-közösségről.
„Ha valaki meleg, és jó szándékkal keresi az Urat, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – mondta 2013-ban. A kriminalizálást bűnnek nevezte, szülőket arra buzdított, ne tagadják meg LMBTQ gyermekeiket. Ugyanakkor a nemi megerősítő műtéteket „ideológiai gyarmatosításnak” nevezte, és akadt kevésbé átgondolt megjegyzése is.
Progresszív nézetei komoly vitákat szítottak. Bár a pápa az egyház feje, sokan – köztük magyar közszereplők – kétségbe vonták kompetenciáját. Bayer Zsolt éveken át illette őt sértő jelzőkkel, de később bocsánatot kért.
Facebook kommentek