Még régebben indított pert az Apple ellen a Fornitet forgalmazó Epic Games. Az ítéletet egy májusban zajló háromhetes tárgyalás előzte meg.
A Reuters számolt be a per fejleményeiről, vagyis, hogy ” a „Fortnite” videójátékot fejlesztő Epic Games indított trösztellenes pert az Apple ellen. A mostani döntés értelmében az Apple ezután nem tilthatja meg a fejlesztőknek, hogy az alkalmazáson belüli vásárlások alkalmával más felületen keresztül történjen a kifizetés. Ezzel az AppStore 30 százalékos részesedéstől eshet el.” (ford. Telex.hu)
A cikkből tehát megtudhatjuk, hogy az Apple ezután nem tilthatja meg az app készítőinek, hogy a felhasználóval az általa megadott kapcsolattartói adatokon tartsa a kapcsolatot, mert ez korlátozná a fogyasztók választási lehetőségeit.
Az elmúlt időszakban az Apple már-már monopol helyzetben volt, hiszen nagyon sokszor döntött úgy, hogy a biztonság oltárán feláldozza önkényes a felhasználók szabad választási jogát, így a sok program mellett, amely csak az iPhonekon működik, úgy döntött, hogy egyre inkább befolyásolja majd a fogyasztókat abban is, hogy az AppStore-ban hogyan tudnak vásárolni…
A lépésnek értelemszerűen nem örvend az Apple, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy erre a döntésre szükség volt ahhoz, hogy egy picit kordában tartsák a gigamega vállalatot.

Facebook kommentek