Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Gócpontnak nyilvánították a kolozsvári „hányinger” utcában – mintegy 30 diák fertőződött meg

Különleges biztonsági zónává minősítették a kolozsvári Hegyvölgy (Piezisă) utcát, azaz ismertebb nevén a hányinger utcát, miután 30 egyetemista fertőződött meg

Kolozsvár ikonikus utcája arról híres, hogy közvetlenül az egyetemi bentlakások alatt és között helyezkedik el, az utca két szélén pedig kocsmák, bárok és gyorséttermek sorakoznak.

Mircea Abrudean prefektus és egyben a Kolozs Megyei Sürgősségi Esetek Bizottságának elnöke (CJSU) arról számolt be, hogy a hatóságok ezentúl jobban odafigyelnek a kis utcára, ahol az egymás hegyén, hátán lévő bárok, a szűk utcák és a hömpölygő tömeg összessége több gócpontot is létrehozott az egyetemista találkozóhelyen.

Mintegy 30 diák fertőzéséről tudnak jelenleg, így a prefektus felvette a kapcsolatot a diákszervezetekkel is. A helyi lap arról írt, hogy piros zónává alakítják át az utcát. Mivel a gócpontok azt követően alakultak ki a hányinger utcában, hogy több diákrendezvényt szerveztek a helyszínen a higiéniai és a távolságtartás szabályainak tiszteletben tartása nélkül. A helyi rendőrök feladata az utca figyelemmel kísérése lesz, hogy biztosan betartsák a diákok az előírt intézkedéseket.

Az eredeti hír a Monitorul de Cluj-on jelent meg

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek