A tél lassú léptekkel jár, csendben telepszik a tájra, és észrevétlenül fáradtságot hoz a lélekre is. A napok szürkesége mintha kifakítaná az érzéseket, és a világ egy időre lelassul, elcsendesedik. Ilyenkor az ember – főleg a férfi – hajlamos magába zárkózni, elbújni a világ zajától, mintha a hideg nemcsak a földet, hanem a szívet is megdermesztené.
Pedig a férfiaknak is vannak érzéseik. Például amikor éhesek vagy fáradtak. Vagy amikor újra éhesek. Vagy amikor vesztésre áll a kedvenc (foci)csapatuk. Vagy amikor ki kell vinni a szemetet, vagy amikor el kell vinni megmosatni az autót. Vagy amikor nincs vasalt ingük, mert bezzeg okoskodni és akadékoskodni tudnak, de vasalni nem.
És tényleg nem tudnak.
A bátrabbak azt is ki merik jelenteni, hogy az bizony nem férfidolog. A kevésbé bátrak pedig ilyenkor kiskutya szemeket meresztenek, és meggondolatlan ígéreteket téve megkérik szívük párját, hogy segítsen nekik ezen probléma megoldásában (tehát legyen olyan kedves, és vasalja ki az inget), léccilécci.
Aztán a férfi, csak néha, alkalomadtán, kedves lesz.
Még télen is. (És nem mindig lehet párhuzamot állítani a napsütéses délelőttök és a derűs férfiak között.) Ilyenkor a férfiak általában barátaikkal fiús estét tartanak. Kell a csapatjáték. Mindegy, hogy csak hárman ülnek egy asztal körül – a csapatszellem, az csapatszellem. Ilyenkor a férfi alkoholt is szokott fogyasztani (noha ezt a rákövetkező nap mindennél jobban tagadja). A mennyiség és a minőség sokszor kortól és társaságtól függ. Ilyenkor a férfiből előbújik a kisfiú, aki segítségre szorul. Nem feltétlenül a mozgásban (bár tegyük hozzá, hogy mindannyian ismerünk olyan férfit szűkebb-tágabb ismeretségi körünkben, akin már kellett segíteni…), hanem abban, hogy nevessenek a viccein, amelyek rettentően szórakoztatók, vagy reflektáljanak azokra a marha szórakoztató történeteire, amelyeket kicsit sem túlozva vagy erőfitogtatva ad elő.
Ilyenkor a férfiak elkezdik oltani, ugratni egymást, és mint a farkasok, falkában rátámadnak a gyengébbre. Ám ha ott vannak a lányok (igen, ez nem kortól, csak nemtől függ), akkor bizony megvédik az alulmaradt egyedet, kacagnak a viccein, és elmondják azt, hogy… Ilyenkor pedig a “vesztes” férfiak nagyon kedvesek lesznek, megsimogatják a párjuk hátát, és bajtársiasan összekacsintanak – jobb esetben saját párjukkal, rosszabb esetben egyik barátjuk barátnőjével. Ilyenkor a lányok felszisszennek, a férfiak pedig nem látnak semmit, mert a pohár aljára néznek.
Aztán valahogy, nagy nehezen, haza lehet indulni. El lehet indulni, de csak jól megfontolt tervvel, amikor a férfiak már elgyengültek, és ha a józan ésszel már nem is, a parancsolással rá lehet őket bírni, hogy induljanak haza. Ilyenkor a férfi útnak indul, oldalán párjával. Taxit hívnak, vagy saját autóval elindulnak haza. A lány megpróbálja vele kiértékelni az estét, a férfi pedig csak bólogat. Minden szavát helyesli párjának, de a reflektálás sokszor elmarad. Ilyenkor érkezik a És szerinted? – kérdés.
Szerintem is így van. – érkezik a mosolygós férfitól a válasz
Az úton hazafelé nem történik semmi figyelemreméltó:
A) azért, mert hajnali négykor, csütörtökön, már mindenki alszik,
B) mert olyan lassan mennek, hogy a férfinek úgy tűnik, soha nem érnek már haza.
De hazaérnek.
A férfi ilyenkor néha elmegy sétálni a farkasordító hidegben, elgondolkodik az életén – legalábbis a lányok szerint –, és meghagyja szíve választottjának:
Ha kopogok, nyiss ajtót!
Nyitókép: Photo by Todd Diemer on Unsplash
Facebook kommentek