Még március végén jelentette be az egészségügyi minisztérium, hogy határozatlan időre felfüggesztik a sokak által haszontalannak talált egészségügyi kártyák használatát.
A CNAS nemrégiben úgy döntött, hogy mégiscsak szükség lenne ezekre a kártyákra, ám az érdekvédelmi szervezet, és a háziorvosok szövetsége azonnal jelezte, hogy mégsem lenne túlságosan ajánlott pandémia (és közeleg az influenza szezon is) alatt ezeket a kártyákat kézről-kézre adogatni.
Ebből kifolyólag hétfőn a CNAS úgy döntött, hogy december 31-ig, konzultáció típúsától függetlenül, nem lesz szükség a mikrocsipes kártyákra, amely mögött álló informatikai rendszer nem egy esetben adta meg magát…
A kártyákat amúgy hat évvel ezelőtt hozták forgalomba, azóta csak bonyodalmakat okozott az orvosok számára, és már-már csodának számított az, ha működött a leolvasó, vagy a mögötte működő informatikai rendszer.

Facebook kommentek