Már kevesebb, mint egy hét van hátra és a diákok újra visszatérnek az egyetem falai közé. Március 28-tól kezdődően ugyanis a legtöbb BBTE karon elindul a szemtől-szembeni oktatás. A vélemények megoszlanak arról, hogy mennyire jó ezt most bevezetni, lévén, hogy a diákok úgy tervezték, ez az év még teljesen az online térben fog történni, ezért úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük őket.
Amennyiben érdekel a szenátus által kiadott határozat, itt elolvashatod.
A diákok vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, hiszen a legtöbben úgy gondolták, hogy 2022 októberéig még nem kell visszatérjenek. Legalábbis idén januárig ez még így nézett ki.
De mi is a valódi probléma, miért nem akarnak visszajönni/ esetleg szeretnének visszajönni a diákok?
Anna (22):
Én már 2020-ban is nagyon reméltem, hogy mielőbb visszatérünk a régi kerékvágásba. Akkor természetesen én is egy időre elhagytam Kolozsvárt, de őszre már vissza is tértem. Amikor meghallottam, hogy újra szemtől-szembe fogunk találkozni a tanárokkal vegyes érzések fogtak el. Egyrészt örültem, hiszen sokkal jobb úgy tanulni, órákra járni, hogy fizikailag is ott tudok lenni, a tanár pedig ilyen módon magyarázza el a tananyagot. Ugyanakkor sokkal több időt vesz igénybe a szemtől-szembeni oktatás, nincsen lehetősége a diáknak arra, hogy közben mást is csináljon. Tavaly óta elkezdtem dolgozni egy cégnél, ami ráadásul a város másik felében, van az egyetememhez képest. Nem tudom, hogy a kettőt hogyan tudnám ilyen módon párhuzamosan csinálni. Választanom kell, ami nem könnyű, mert az anyagi függetlenségemről kell lemondanom.
Szilárd (24):
Mesteris hallgatóként egészen más már nekem az egyetem, mint amikor alapképzésre jártam. Kolozsváron ugyan csak három évet voltam fent, de nekem bőven elég is volt. Az egyetem az egyedüli dolog, ami odaköt, a családom, barátaim, barátnőm mind-mind Székelyföldön élnek. Itt van az albérletem, a munkám, gyakorlatilag itt alakítottam ki az életemet az elmúlt két évben. Erről az életről pedig nem szeretnék lemondani az egyetemért. Nagyon remélem, hogy a tanárok csak kiötölnek valamilyen megoldást, ellenkező esetben meglehetősen nehéz lesz.
Gyula (23):
Szerintem benne vagyok abban a tíz emberben, aki tényleg örvend, hogy elkezdődik újra a kolozsvári élet. Hiányzott már nagyon. Természetesen olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nincsenek anyagi korlátai annak, hogy fent tanulhassak, az albérletemet egész idő alatt megtartotta, néha fel is jöttem találkozni a barátaimmal. A fizikai jelenlétre szerintem mindannyiunknak szüksége van, de természetesen azt is megértem, hogy egyesek számára terhes ez most.
Andrea (25):
Utolsó év, utolsó félévéről beszélünk. Ezt szeretném hangoztatni. Mesteris vagyok, végzős. Dolgozom, két helyen, napi 10 órát legalább. Eddig akár a munkahelyemről is lehetőségem volt bekapcsolódni az órára, de most, hogy jelen kell lennem, attól tartok, hogy fagyasztanom kell az utolsó félévet. Legalábbis addig, ameddig ki nem találok valamit, hogy hogyan csinálhatnám ezeket a feladatokat mind-mind szimbiózisban egymással.
Soma (24):
Én kolozsvári vagyok, tehát nekem a lakhatás nem jelent problémát anyagilag. Mivel a szüleim nem szerették volna, hogy dolgozzak, így természetesen nem is ugrottam neki a történetnek. Ha vissza kell menni az egyetemre, hát vissza kell menni. Valahol szerintem benne volt a pakliban az, hogy a COVID lejártával be fognak csengetni nekünk. És eljött ez a pillanat. Természetesen megértem a többiek felháborodását, de legyünk reálisak, aki egyetemre ment, annak vállalnia kell ennek a súlyát és esetlegesen áldozatokat kell hoznunk mindannyian.
Janka (18):
Szokatlan számomra az, hogy szemtől-szembe találkozhatok az évfolyamtársaimmal, ám kimondottan örülök neki. Tartottam attól, hogy a COVID miatt nem lesznek kolozsvári élményeim, amit nagyon sajnáltam volna, tekintettel arra, hogy szerintem az egyetemista éveket ez teszi kerekké. Már nagyon várom, hogy mindenkivel találkozzak!
Albert (24):
Utolsó éves mesterisként nem is kérdés, hogy folytatom, akár úgy is, hogy felmondok a jelenlegi munkahelyemen. Természetesen nem örülök neki, de ezzel számoltam és felkészültem erre a szcenárióra is. Jobb lett volna, hogyha ezt a félévet online nyomják még, tekintettel arra, hogy a COVID még azért bőven terjed, és a feloldások után két héttel cirka több száz embert becitálni az egyetemre (kitudja mennyi időre…), kicsit felelőtlen dolognak tartom. A tanáraim természetesen nagyon együttműködőek voltak, nekik ez a helyzet legalább annyira kényelmetlen, mint nekünk, diákoknak. Remélem, hogy most már a félév végéig ki fogjuk tudni így húzni!
Amint az a válaszokból is kiderül, nagyon sokan örülnek a felvetésnek, még akkor is, ha ez mindenki számára plusz idővel és több kiadással fog járni. A diákok egyértelműen szeretnek egymással találkozni és az egyetemi közegben is fontosnak tartják a fizikai jelenlétet, mindössze kényelmetlen az, hogy a két éve kialakított életüket most fel kell dobják.
Én várom a személyes találkozást a diákokkal, sokkal gördülékenyebbek az órák, ha mindannyian fizikailag rész tudunk venni rajtuk. Arról nem is beszélve, hogy végre kicsit kezd hasonlítani az életünk arra, amit 2020 előtt megszokhattunk!
Facebook kommentek