Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Most a Törökvágáson bulizhatnék, ehelyett itthon eszem a pizzám…

Azt hiszem, hogy nem vagyok egyedül azzal a mérhetetlenül dühítő érzéssel, hogy a hülye járvány miatt, megint itthon kellett maradjak, megint veszteség ért. Pedig nem így terveztem. Ezért úgy döntöttem, hogy leírom milyennek is kellett volna a mai estének lennie!

Én teljesen közösségi embernek vallom magam. Ez nem csak a munkámból adódóan van így, ezelőtt is szerettem ember között lenni, figyelni, tanulni, megismerni újabb embereket. Egy-egy diáknap alkalmával pedig hatványozottan növekedni szoktak az ismerkedések számai. Mindig megesik olyan, hogy az egyik barátomnak egy másik barátjával találkozunk, akinek még hat-hét barátja van ott. Így pedig az est végére megismerek még vagy tíz embert pluszba, és még egy jót bulizunk is.

A mostani eseményre pedig kvázi régóta készülődtünk, amikor meglett a pontos dátum, máris egyeztettem Rolanddal (ő az akivel a videóimat közösen szoktam készíteni), és megbeszéltük, hogy lehetőség szerint forgatunk egy érdekes videót, ha nem másként, hát maszkban, de odamegyünk az emberekhez, és megkérdezzük őket, hogy hogyan érzik magukat, és hogyan is telt el az elmúlt pár hónap…

Ehhez képest? Ő is otthon gubbaszt (legalább a lakótársaival söröznek… hátránya, hogy nincsenek lakótársaim), és legfeljebb a Facebookon rákattint, és megnézi a Diáknapok liveját…

A munka mellett persze jobban nyomaszt a szórakozási faktor, több barátommal egyezkedtünk, hogy hogyan is csináljuk, hogy biztosan mind kijussunk, és együtt is tudjunk lenni. Ezért választottuk ezt a mágikus péntek estét, mondván, hogy ott lesz két napunk, hogy kialudjuk magunkat, és felkészüljünk a jövő hétre. Ehhez képest? Ki-ki otthon gubbaszt, és várja, hogy lejárjon ez a rémálom, és tényleg visszakapjuk az igazi életünket…

Pedig a magyar egyetemisták számára azt hiszem, hogy egyértelműen kijelenthető, hogy a KMDSZ Diáknapok jelentették a legnagyobb ünnepet. Ez volt az a hely, ahol megismertük egymást, ez volt az a hely, ahol jókat buliztunk, és ez volt az a hely, ahol megtanultunk csapatban együttműködni, és bízni a másiknak, és tiszta szívvel neki szurkolni. A csapatjátékok tényleg sokat segítettek abban, hogy igazi csapatjátékosokká váljunk, és észrevegyük az értelmét, és a fontosságát a közösségnek.

És hogy hogy nézett volna ki a ma estém, ha nem kellene most itthon maradjak?

Nagyjából 7 környékén felmentünk volna egyik haverinámhoz beszélgetni, és megígértem neki, hogy együtt fogjuk halálra röhögni magunkat a Tinderén. Ebből se lett semmi (figyu, ha olvasod, tudd, a Tindered még mindig érdekel!), aztán 8-9 körül jöttek volna a többiek, mint a régi szép időkben. Nem sokan, vagy 3-4 ember csatlakozott volna, és elindultunk volna fel a Törökvágásra.

Természetesen az idei Diáknapok másak lettek volna, hiszen a Törökvágás tetején nem egy buli várt volna ránk, hanem lázmérés, kézfertőtlenítés, és egy halom biztonsági intézkedés. De már igazából nem bántam volna, legalább kint lettünk volna, együtt. Találkozhattam volna régi ismerősökkel, kiderülhetett volna, hogy volt olyan barátom, akinek nem szóltam, hogy jövök, és bizony milyen nemszép, de azért jó, hogy találkoztunk. Megittunk volna pár koktélt, és jókat röhögtünk volna. Lehet, hogy készült volna pár vicces videó, vagy fotó, mint ahogyan az általában lenni szokott, amit utána élvezettel tudunk visszanézni, és mosolygunk minden egyes alkalommal, amikor csak meglátjuk.

Lévén, hogy 19 órakor indult a rendezvény, este 23 óra körül valószínűleg el kellett volna hagyni nagyjából. Nem buliztunk volna hajnalig, és nem kellett volna azzal szórakozzunk, hogy megvárjuk az első buszt, hátha taxi híján majd csak hazajutunk azzal valahogy. De ezt se bántuk volna. Legalább kint lettünk volna, még ha csak négy órát is.

Este 11-kor megeshet, hogy még elmentünk volna valakihez, hogy tovább dumáljunk, vettünk volna egy-két zacskó chipset, és 1-2 sört (bár én továbbra is utálom a sör ízét), és tovább hülyültünk volna hajnalig, amikor mindannyian hazamentünk volna, kezet mostunk volna, és mosolyogva, és némi pozitív energiával, és iszonyú fáradtan bedőltünk volna az ágyba…

Volna, volna, volna

Ehhez képest, még kicsit forr az agyam, hogy péntek este van, ráadásul ez az a péntek este, én pedig itthon ülök, pizzát eszem, és megnézem, hogy hányan nézik a livet… Talán dobok egy SMS-t a többieknek, hogy 11 környékén lefekszem, elvégre jobb tippem nincsen, hogy a találkozó helyett mit is csináljak.

Természetesen tudom, ez a biztonságosabb, és ha nem érzelmi alapon gondolkodom, hanem racionálisan, teljesen ésszerűnek tartom a hatóságok és a KMDSZ által hozott döntést. Nem túlságosan jó a helyzet Kolozs megyében, és nem hiányzott volna, hogy több száz fiatal hirtelenjében ágynak essen, vagy ami ennél is rosszabb, másokat megbetegítsen. Ennek pedig az az ára, hogy most nem találkoztunk.

Valahogy a pizzának sincsen olyan íze…

Na, de majd hátha jövőre….

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek