Talán emlékeztek még a hasonló címen futó írásaimra, amelyekben olyan sorozatokban vizsgáltam a nők jelenlétét, szerepét, megjelenítését, ahol a történet alapvetően egy férficentrikus, maszkulin, durva világban játszódik. Az erre alkalmas szériák listájára nemrég felkerült, a méltán híres Vikingek folytatása a Vikingek: Valhalla.
A fejemben él egy sztereotípia a spin-off szériákkal szemben. Ritka az sikeres alkotói gárda, amelyik tudja mikor kell megállni, s ha valami folytán sikerül neki, akkor jó eséllyel előkerülnek a folytatás/előzmény sorozatok. Az alapvető koncepció egyébként izgalmas. Bővül a film „univerzuma”, új megvilágítást kapnak a dolgok, más szemszögek, történetszálak, epilógusok, prológusok. Egészen addig teljesen rendben van a dolog, míg nem marad túlságosan alul az új széria elődjéhez képest. Pontosan ettől tartottam a Valhallával kapcsolatban is. Vitatott, hogy a Vikingeket mikor kellett volna befejezni az kétségtelen, hogy egy remek alkotás. S bár egy évad után talán korai még következtetéseket levonni, de eddig a Valhalla is hozta tőle elvártakat.
A Vikingek: Valhalla műfaját tekintve szintén egy akció, kaland, történelmi dráma. Míg a Vikingek a History sorozataként indult, utódját a Netflixnél jegyzik, készítője Jeb Stuart. A premier február 25-én volt, de berendelték a következő két évadját az IMDb-in 7.1-re értékelt szériának.
A történetben ezúttal előre ugrunk száz évet, a vikingek ideje lejáróban van, egyre kevesebben élnek a régi hitben, sokan nem beszélik már a régi nyelvet sem. Egy jóslat szerint még életükben el fog jönni a Ragnarök („az istenek alkonya” – a skandináv mitológiában a kozmikus ciklust lezáró és egyúttal az újabb kezdetét jelentő csata, amit az istenek vívnak majd az óriások ellen). Eközben egyre többen térnek át a keresztyén hitre, sőt, a megtértek vadásznak a pogányokra.
Az első jelenetekben kiderül, hogy a vikingeknek sikerült megvetniük a lábukat Angliában, ott élnek, gazdálkodnak, szolgálják az ország királyát. Egy ünnep alkalmával azonban valami megváltozik, mert az uralkodó parancsára lemészárolják az összes ott élő vikinget. Egy évvel később bosszú hadjáratra készül kedvenc harcos népünk, megismerhetjük Harald Sigurdssont (Leo Suter) a norvég harcos herceget, aki nagyon vágyik már a királyi címre. Valamint Kattegat kikötőjébe érkezik egy Grönlandi hajó, melyen Leif Erikson ( Sam Corlett) és húga, Freydís Eiríksdóttir (Frida Gustavsson) ülnek, érkezésük célja még nem tudott, de nyilvánvalóan fontos a cselekmény szempontjából. A Vikingek rajongóinak jelezném, hogy a helyszínek ugyanazok, még ha látszik is a fejlődés. Szóba kerülnek az előző sorozat legendás alakjai, de most is hasonlóan izgalmas karaktereket kapunk. De száz év alatt mi változhatott? Miben lett más a nők szerepe?
Első ránézésre azt gondoltam, hogy túlzásba estek a modern elképzelésekkel, de alaposabb vizsgálgatás után rájöttem, hogy túl hamar vontam le következtetést. Lelkes Lagertha (a Vikingek egyik karaktere) rajongóként izgatottan vártam, hogy milyen történeteket mondanak majd róla, de nem került gyakran szóba. Kaptunk helyette egy nagyon rá emlékeztető karaktert, Freydís személyében. S ha már őket kettőjüket említem, nem lehet kikerülni a harcos szüzeket, akik bár jelen vannak, ők képzik Kattegat védelmének nagy részét, de mintha kevesebb női harcost láttam volna a csatatéren. Ez sajnálatos, hiszen a Vikingekben számos harcos nő karaktert kaptunk, jó volt látni, ahogy megvédik magukat és felveszik a versenyt bármely férfival. Abban reménykedem, hogy ez a szál majd kiegészül hiszen csak az első évad ért véget semmi nincs veszve. Az elődjéhez képest itt az anyai szerep is sokkal jobban visszaszorul, de ezt ismételten arra fogom, hogy nagyon az elején járunk még a dolgoknak.
Az anya és harcos szereppel szembemenően sokkal több hangsúlyt kap a hatalom kérdése. Meglepően sok női vezetőt kapunk. A látszat egy kicsit csal, hiszen csak Kattegatnak van olyan női vezetője (Caroline Henderson), aki nem függ a férfiak kényétől kedvétől. De nem kell félteni a többi hölgyet sem, kellő rafináltsággal úgy táncol a külvilág, ahogyan ők fütyülnek. Külön kedvencem, Emma királynő (Laura Berlin), aki Normandiából származó angol uralkodó, Rollo Lothbrok (a Vikingek egyik fontos karaktere volt) leszármazottja. Tagadhatatlanul viking vér csörgedezik ereiben, hiszen jól ki jön velük és férfiakat megszégyenítő hadi-, politikai döntéseket képes hozni.
A nők függetlenségére visszakanyarodva, sikerült ízlésesen megtartani, sőt fejleszteni a viking nők társadalmi szerepét. Ez üdítő és nagyon haladó jelenség a korabeli Európa más népeihez képest.
Mint már említettem, a sorozat fő konfliktusa az egymásnak feszülő pogány és keresztyén hitvilág. Szemmel láthatóan leáldozóban van az isteneknek, de akadnak még páran, akik őseik hagyatéka szerint élnek. Eddig inkább a nőkön keresztül mutatkozott meg a pogányság, míg a keresztyénség inkább a férfiakon. Ennek lehet egy eléggé szexista értelmezése, de az is lehet, hogy túl sokat képzelek mögé, minden esetre kíváncsian várom mit kerekítenek ki ebből az alkotók.
Bár valóban eltelt száz év a nagy hősök kora óta, de érződik, hogy még mindig az előző évezred elején járunk. Ám valószínűleg a realitáshoz képest a megközelítés így is jelentősen modernebb, ami viszont kell ahhoz, hogy a történet ma ennyire népszerű lehessen. Korai pálcát törni a sorozat felett, hiszen nyolc epizódot számlál a Vikingek: Valhalla. A nagyja bőven hátra van, az eddig kibontatlan szerepek, karakterek kaphatnak majd teret, legalábbis a lehetőségek adottak.
Facebook kommentek