Emlékeztek arra a mágikus november 13-ra? Igen, 2015. november 13-án történt a párizsi terrortámadás is, és ezzel egyidőben ütöttek el engem is, biciklivel… Erről mesélek.
Igen, igen tudom, hogy már november 17 írunk, de pénteki napról elvitte a showt a Fekete Pénteki cikk. Szóval úgy döntöttem, hogy kicsit később írom meg a visszatekintést arról a napról. És hát ez a mai nap kitűnőnek bizonyult erre.
Először jártam Belgiumban, 11. osztályos voltam, és az iskolám cserekapcsolat-programot szervezet egy Belgiumi sulival karöltve. Nagyon örvendtem, amikor kiderült, hogy lehetőségem nyílik arra, hogy elmenjek Belgiumba, hiszen minden szempontból érdekesnek és kicsit különcnek is találtam egyszerre ezt az országot.
Az indulást nagy tervek előzték meg, pakolás, kicsit körbenézni látványosságok kapcsán, és így tovább. Tudjátok, csak a megszokott turistás dolgok.
Aztán eljött a naagy nap, és elrepültünk. Az első sokkoló élmény számomra az volt, hogy mennyire langyos időjárás fogadott minket Belgiumban. Emellett pedig természetesen az egész lenyűgözött, össze se lehet hasonlítani azzal, amit megszokhattunk itthon.
Már meglehetősen sok helyen jártam külföldön, de Belgium akkor is másabb volt. Nagyon hasonlított Hollandiára, de élénken él bennem az emlék, hogy sokkal elegánsabb országnak éreztem.
Aztán az elkövetkezendő napok érdekesek voltak, jártam házibuliban, lehetőségem volt az ottani oktatást megtapasztalni egy napig, és kipróbálni az ottani menzát. És itt akkor álljunk meg egy kicsit: A belgiumi iskola menzája olyan volt, hogy először csak pislogtam… Romániai mércével mérve is olcsó volt, ahhoz a minőséghez képest, amit biztosítottak a diákoknak. Hatalmas választék volt, és rengeteg egészséges és friss étel. Nagyon tetszett, amit ott láttam, és rájöttem, hogy ha már egy ilyen párnyi dolog, mint a menza, ennyivel jobb, mint az itthoni (pedig tegyük hozzá, itthon is lehetne hasonlókat csinálni…), akkor mit várunk a ténylegesen fontos dolgok tekintetében, mint például autópálya, és társai…
Aztán elérkezett a péntek. Este meccset nézni indultunk egy akkor még közelinek hitt pubban. Biciklivel. Megszoktam, hogy a legtöbb helyre biciklivel járnak az ottani diákok. Ugyan nincsen mindenhol bicikliút, de egyszerűen az ottani emberek nagyon másként viszonyulnak a biciklisekhez, mint az itthoniak.
Eléggé siettünk, mert a cserediák, akinél laktam, nem akart egy percet se elszalasztani a meccsből, minden fontos momentumát látni szerette volna. Én pedig tekertem utána ütemesen. Este volt, és csepergett az eső. Én pedig már eléggé fáradt voltam, de igyekeztem tartani a ritmust.
Egy szűk utcába kerültünk, ahol az eső miatt rosszak voltak a fényviszonyok. Egy autó jött a hátam mögött, én pedig jeleztem neki, hogy lehúzok, hogy el tudjon haladni mellettem.
De sajnos nem így történt, nem tudtam lehúzni, mivel nem vettem észre, hogy két parkoló autó közé egy Smart beparkolt… Én pedig reflexből kikaptam a kormányt, és az autó megütötte a biciklit, és pedig hatalmasak zakóztam.
A legrosszabb, hogy az autós nem állt meg, hanem gázt adott, és elhúzott a novemberi sötétségben.
A cserediák tőlem nagyjából 150 méterre lehetett, és csak a csattanásra kapta fel a fejét. Én pedig ott feküdtem, kiterülve, jó sok zúzódással. Isteni csoda folytán semmim nem tört el, de az esés, vagy inkább az esés után csúszás következtében, a nadrágom több helyen is felszakadt, és mindenhonnan lejött a bőr, ami csak érintkezni tudott az aszfalttal…
Nem hittem, hogy ezt ép bőrrel megúszom. Igaz, ezelőtt nem volt még semmilyen nagyobb balesetem, valószínűleg ennek tudható be az is, hogy nem csak megijedtem, hanem valószínűleg kicsit túlságosan meg is ijedtem…
Kórházba nem kerültem, mivel a cserediákom édesanyja orvos volt, és otthon megvizsgált, biztosított arról, hogy semmilyen bajom nincsen, így csak annyi feladatom maradt, hogy nyalogassam a sebeimet…
És, hogy mi is az üzenete, tanulsága a mostani cikknek?
Jóformán nem tudnék megfogalmazni egyet. Hiszen hála Istennek nem lett maradandó bajom, ugyan nehezen, de a hátralevő pár napot is élvezni tudtam Belgiumban, és rájöttem arra, hogy tényleg mi vagyunk magunkért a felelősek…
Facebook kommentek