Az amerikai kormány szerint az elit intézmény nem működött együtt a szövetségi hatóságokkal, és olyan magatartást tanúsított, amely az antiszemitizmusnak, politikai erőszaknak, valamint a Hamász retorikájának kedvezett. A Harvard politikai indíttatásúnak tartja a lépést.
Az amerikai belbiztonsági minisztérium legfrissebb közleménye alapján a kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogosultságát arra, hogy külföldi diákokat fogadjon – részben „terrorizmust támogató” tevékenységei miatt – számolt be róla az MTI.
A döntés értelmében a bostoni székhelyű, rangos egyetem nem vehet többé részt a külföldi hallgatók és kutatók beléptetését szabályozó szövetségi programban (Student and Exchange Visitor Program). Ez azt jelenti, hogy a Harvard ezentúl nem fogadhat diák- vagy kutatói vízummal érkező személyeket. Továbbá, azok a hallgatók, akik jelenleg is az intézmény tanulói, kénytelenek lesznek más amerikai egyetemre átiratkozni a következő tanévre, különben elveszíthetik vízumukat.
A hivatalos indoklás szerint a Harvard súlyos szankciókkal néz szembe, mivel megtagadta, hogy a külföldi diákok magatartásával kapcsolatos információkat átadja a szövetségi kormánynak. Kristi Noem miniszter hangsúlyozta: a külföldi hallgatók toborzása és beíratása nem alapvető jog, hanem egy kiváltság, amely csak azon intézményeket illeti meg, amelyek betartják az előírásokat – különösen mivel ezen diákok magas tandíjai jelentős bevételt jelentenek az egyetemek számára.
Noem továbbá kijelentette, hogy a Trump-adminisztráció nem fogja szó nélkül hagyni a Harvard szerepét olyan súlyos kérdésekben, mint az antiszemitizmus eltűrése vagy a Kínai Kommunista Párttal való kapcsolat fenntartása. A részletes jelentés szerint az intézmény „terrorizmust pártoló tevékenységet” folytatott, és félelemkeltő környezetet alakított ki zsidó hallgatói számára – többek közt azzal, hogy közvetetten támogatta a Hamász politikai narratíváját. Kritikát kapott az is, hogy a „sokszínűség, egyenlőség és befogadás” (DEI) jegyében állítólag rendszerszintű diszkriminációt alkalmaztak.
A minisztérium 72 órát adott az egyetemnek, hogy adja át a korábban többször is kért adatokat – ellenkező esetben továbbra is érvényben maradnak a vízumkorlátozások. Emellett a kormányzat mintegy hárommilliárd dollárnyi támogatást fagyasztott be, amely eredetileg kutatási célokat szolgált volna. A döntés hátterében részben a Harvard területén zajló, Izrael-ellenes és palesztinbarát demonstrációk állnak. A Harvard jogi útra terelte az ügyet, és pert indított a szövetségi kormány ellen, azzal az indokkal, hogy a támogatások megvonása törvénytelen és politikai bosszúból fakad.
Facebook kommentek