Minden évben ugyanakkor, 6-án este szokott jönni hozzánk a Mikulás. Még a legelején talán egy kicsit furcsának is tartottam, hiszen minden gyerek már december 5-én este megkapta mindazt, amit a Mikulás hozott nekem, de lévén, hogy a családban több Miklós is van, így valamiért a december 5 mindig velük telt el… De én így szeretem.
A legtöbb családban karácsony az az ünnep, amit különböző komolyabb hagyományok öveznek. A mi családunkban az egész december egy ünnep. Valakinek névnapja, születésnapja van, mindig van amit ünnepeljük. Számomra ebből a szempontból is nagyon különleges ez a hónap.
Viszont a Mikulás? Na, ő a legjobb része az egész várakozásnak és ez volt talán az egyik legmeghatározóbb élménye is a gyerekkoromnak.
Már a hónap elejétől erre készültem. A szüleim mindig azt mondták, hogy a Mikulás az angyal hírvivője, ha nála “átmegyek a vizsgán”, akkor valószínű, hogy az Angyal is meglátogat majd engem. Nem akarok hazudni, volt olyan pillanat, amikor azon gondolkodtam, hogy ez biztosan nincsen így, hiszen az Angyal mindig valami nagyobb dolgot hoz, neki nagyobb a hatalma, miközben a Mikulás egy öreg, hosszúszakállú emberke. A másik kérdésem pedig mindig az volt, hogy ilyen jól működnek együtt Mikulásék, akkor miért van az, hogy bizony rengeteg szegény gyerek semmit sem kap karácsonyra, miért van az, hogy olyan sokan vannak, akik hiány szenvednek valamiben?
A Mikulás számomra sokszor felidézi a nagytatámat, aki mindig nagyon kedves, jóságos volt velünk, az unokáival, és ráadásul még fehér szakálla is volt. Mondjuk Péternek hívták, de rájöttem arra, hogy lehet, hogy Mikulás Péternek is hívhatnak valakit, ha létezik olyan, hogy Nyúl Péter.
Az esetek többségében a Mikulás mindig csak kisebb figyelmességeket hozott, nem nagyon volt arra példa, hogy pár csoki-cukorkánál és egy-két pár zokninál többet kapjak, mégis úgy éreztem mindig, hogy valami jónak az előszobájában léptem. Már csak az izgalom, ami az egész dolgot övezte, számomra valami különleges, jó dolgot harangozott be. Volt olyan, hogy a kulcslyukon kukucskáltam ki, lestem, mikor jön meg a Mikulás.
Aztán nagyobbacska lettem és egyre inkább elmaradtak a Mikulásajándékok, sőt, tavaly óta, mióta nem is lakom otthon, teljesen átalakult az egész történet… A meglepetés azonban megmaradt és akárhányszor haza megyek karácsonyra, mindig a cipőmben ott van a Mikulás ajándéka. Ezzel is jelzik, hogy vártam már engem!
Remélem, hogy tegnap este és ma rengetegeteknek hozott pár percnyi mosolyt egy-egy kisebb figyelmesség! Tartsuk meg ezt a szokást, jöjjön hónap elején a Mikulás és a hónap végén az angyal!

Facebook kommentek