Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Sorin Cîmpeanu: A becslések szerint több, mint 65 ezer tanulót nem tudnak lezárni az első félévben

A becslések szerint több mint 65 ezer tanuló van abban a helyzetben, hogy esetleg nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre, jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

‘A legutóbbi jelentések arra mutatnak, hogy a becslések, hangsúlyozom, becslések szerint több mint 65.000 tanulónál áll fenn annak kockázata, hogy nem zárják le tanulmányi eredményeiket az első félévre. Világos, hogy ezek a tanulók azért jutottak ebbe a helyzetbe, mert bizonyos tényezők megakadályozták őket, hogy részt vegyenek az online órákon. Ugyanakkor van mintegy 280.000 diák, aki jelezte, hogy nincs eszköze, amellyel csatlakozhatna a digitális tanításhoz, vagy nincs hozzáférése az internethez’ – fejtette ki Cîmpeanu a Mentsétek meg a Gyerekeket Egyesület által szervezett Hogyan kezdjük az iskolát? című kerekasztal beszélgetésen.

A miniszter szerint ez a 280.000 diák azt követően nyilatkozta ezt, miután 2020 áprilisában további 230.000 jelentette, hogy nincs számítástechnikai eszköze vagy internet hozzáférése. Ezt követően az oktatási tárca beszerzett 250.000 táblagépet, és ezzel meg kellett volna oldódnia a problémának, főként, mert a helyi önkormányzatok is szereztek be számítástechnikai eszközöket.

Ezt a helyzetet ellenőrizni kellene, szögezte le a miniszter, aki szerint az egyik magyarázat az lenne, hogy az első szakaszban azok is azt nyilatkozták, hogy van számítástechnikai eszközük, akik testvérekként többen osztoztak egy ilyen eszközön a háztartásban, vagy a szüleikét számolták be. A másik magyarázat pedig az lenne, hogy azoknak egy része, akiknek volt ugyan eszközük, kért táblagépet a miért ne legyen egy pluszban meggondolás alapján.

Az oktatási minisztérium február 4-én 60.000 laptopot kap a ROSE projekt keretében, és folyamatban vannak a beszerzési eljárások kamerák és interaktív táblák vásárlására is, tájékoztatott még Cîmpeanu.

A miniszter elismételte, hogy ő továbbra is az iskolák megnyitása, a fizikai jelenléttel történő tanítás újraindítása mellett voksol, azonban mindenképpen figyelembe kell venni a járványügyi helyzet alakulását, és a kockázatok, előnyök és hátrányok alapos mérlegelése alapján kell dönteni.

A kerekasztal beszélgetésen iskolaigazgatók, tanárok, a Tanulók Országos Tanácsának képviselői, egészségügyi szakemberek és helyi önkormányzati képviselők vettek részt.

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek