Sokan jártunk úgy, hogy több-kevesebb sikerrel belevágtunk egy párkapcsolatba, aminek ugyan nem lett véres vége, de jobbnak látta a két fél közül az egyik (vagy akár mindkettő), hogy külön folytassák útjukat. Ez a mostani történet is ilyen…
Szépen süt a nap, már szinte érződik a tavasz illata. Igaz, még csak március vége van, de valahogy a szél már hozzám fújta a virágok illatát. Jómagam sem értem, hogy hogyan is történtek az események. Az egyik pillanatban még azt hittem, hogy minden rendben, aztán egyik reggel furcsán éreztem magam. Jómagam sem tudtam, hogy mi az, ami ennyire fura, mi az, ami ennyire nyomja a mellkasom. Hiszen elméletileg boldog kéne legyek, hiszen elméletileg a legjobb pillanataimat élem meg, egy olyan ember mellett, akit szeretek.
Teljesen összezavarodtam, azt sem tudtam, hogy mitévő legyek, hogy hogyan is kezdjek neki a bajkeresésnek. Sokáig azon törtem a fejemet, hogy valószínű, hogy velem lehet a baj. Teljesen rendes emberrel van dolgom, egy olyannal, aki megbecsül és szeret. Nem értem, hogy mi az, ami miatt úgy érzem, hogy még sincsen minden rendben velem, mi miatt érzem úgy, hogy csorba esett a kapcsolatunkon. A karantén alatt néha egymáshoz közelebb, néha egymástól egyre távolabb kerültünk, kezdett kialakulni egy ilyen se veled, se nélküled kapcsolat, ami szerintem egyáltalán nem kedvez senkinek. Saját korábbi tapasztalataimból látva, ez nem egy jó állapot nekem, volt már ilyen belefáradtam, elszomorodtam, reményvesztett lettem…
Természetesen logikusan én sem tudom magamnak elmagyarázni azt, hogy miért nem működik a dolog. Magamnak se tudom elmondani mindazt, hogy miért akarom, hogy továbblépjünk, hogy külön folytassuk az utunkat. Jóformán okom sincsen rá, hiszen minden olyan nézeteltérésünk, ami keletkezik a kapcsolatban, teljesen emberi, teljesen hétköznapi, semmi olyan nincsen, ami miatt azt érezhetném hogy nem klappol a történet. Az a legnehezebb, hogyha én magamnak nem tudom jóformán megindokolni a dolgok miértjét, akkor hogyan tudnám neki elmondani mindazt, hogy miért nem megy.
Ráadásul biztos, hogy nem megy?
Az idő rohamosan telik, én pedig egyre inkább azt gondolom, hogy ez így nincsen jól, a szerelem nem fájhat, kicsit sem. Ha fáj, akkor az már nem szerelem…
Ezzel a felütéssel kezdtem a monológomat. Talán az elején egy kicsit érthetetlen voltam, hiszen számára mindaz, ami történt, egyik percről a másikra történt számára, nem volt az egésznek egy olyan folyamata, mint nálam, nekem… Ugyan néha ő is teljesen érthetetlennek találta mindazt, ami történik, és érezte rajtam, hogy valami nem klappol, de nem tulajdonított neki különösebb fontosságot, mondván, mindez lehet a karanténnak is egy mellékhatása az én esetemben.
Aztán végül kimondtam azt a bizonyos mondatot.
Kicsit beleborzongtam, de természetesen tudtam, hogy valahol ez így helyes, ennek így kellett történnie.
Aztán teltek a hetek, s már egy hónapja, hogy megtörtént a dolog. Már egy hónapja, hogy úgymond letettem egy terhet.
De persze ez nem ilyen egyszerű. Mint ahogyan az életben jóformán semmi sem az.
Tudod, néha hiányozni szoktál.
És ez így van rendjén.
Facebook kommentek