A mi kisiskolás korunkban a globális felmelegedés, a környezetszennyezés és egyéb hasonló tényezők még csak ijesztgetésre szolgáltak, mára kiderült, hogy jóslatok voltak. Az iskolamásként héten mindig volt legalább egy, ezzel kapcsolatos előadás, amit a mi szintünkön egész komolyan vettünk. Rászóltunk a szemetelőkre, a kukába dobtuk a chipses zacskót, részt vettünk a Föld-napi szemétszedésen és lelkesen gyűjtöttük a műanyagpalackokat. Nem mondom, hogy klímaszorongásunk volt, de komolyan vettük a mi gyermeki mércénkkel véve. De azóta felnőttünk és a mérce is velünk nőtt. – Máté Emőke cikke
Egy korábbi munkám hatására tartottam egy kis önvizsgálatot ebben a témában és ha már megvolt a saját szememben a gerenda, keresni kezdtem máséban a szálkát. Ebből a szemlélődésből összejött néhány jó tipp, amit én magam is alkalmazok, vagy amelyeket a családom, a környezetem csinál. Na meg néhány rettentő rossz beidegződés és néhány olyan is, amin átlagemberként nem igazán tudunk változtatni.
Csak pár éve kezdtem apró dolgokon változtatni az életemben, a nálam sokkal ügyesebbek szerint a fokozatosság a célravezető. És amikor kicsi dolgokról beszélek, akkor tényleg azokra is gondolok, ilyen volt például a mosható sminklemosó korongok használata az egyszerhasználatosak helyett. Ezeket nagyon sok helyi vállalkozástól be lehet szerezni, ami szintén egy környezettudatosabb megoldás, vagy magad is elkészítheted őket. A másik ilyen dolog a menstruációs kehely volt, ami egyszerre kicsit drágának tűnhet, de hogyha számolgatni kezd az ember, hosszútávon kifizetődő. Így például egy év leforgása alatt, ezzel a két dologgal közel háromszáz lejt spóroltam meg. Szintén praktikus lehet a saját elviteles kávés bögre vagy kajásdoboz, amelyek mellé simán befér még egy vászonszatyor. A következő lépés egy biztonsági borotva beszerzése lesz.
Székelyföldünkön alapvetően sok olyan dolog van, amit jól csinálunk, persze nem mindent szánt szándékkal, gyakran vagyunk a körülmények „áldozatai”. Így például nem csak sok a turkáló, hanem sokan is vásárolnak onnan. Minimálbérből az ember nem cserél minden szezonban ruhatárat. Az is gyakori mifelénk, hogy a nők maguknak és/vagy másoknak is varnak, alakítanak át ruhákat. Így az a pont a listán, hogy ne vásárolj fast fashion ruhákat és ne dobj ki mindent néhány használat után, nagy pipát kap. Szintén piros pont az, hogy sok mindent megtermelünk, megteremtünk magunknak. A nagyvárosi ember természetesen ritkán rendelkezik akkora térrel, hogy veteményezzen, de sokaknak van olyan vidéki rokona, aki zöldséget, gyümölcsöt termel, állatot tart. Ilyen okból kifolyólag sok élelmiszert veszünk meg helyi termelőktől. Tejet, krumplit, tojást, húst, kenyeret, ami éppen csak akad az ismeretségi körünkben. Amellett pedig nem lehet elmenni, hogy a székely hányszor újrahasznosítja a műanyagpalackot, csak legyen a közelben borvízforrás.
Ugyanitt számos dolgot rosszul csinálunk. Kezdve azzal a beidegződéssel, amit a rendszerváltás hagyott maga után. Az élelmiszer boltok szűkös kínálata rövid idő alatt kiszélesedett, az áruházak is megsokasodtak. Végre lett minden is és meg is veszünk mindent is, nehogy holnaptól már ne legyen. A sok fölösleges vásárlást nem csak a mindennapokban űzzük előszeretettel. Alig, hogy beköszönt a nyár s a mindenféle fesztivál, búcsú, falu és városnap, megtelik a Facebook felháborodott posztokkal a sok szemetet illetőleg. Apu és anyu megissza a csapolt sört a műanyagpohárból, a gyermek a szukkot a flakonból szívószállal, mind jóllaknak a miccsel, flekkennel az egyszerhasználatos étkészletből. A szervezők részéről vannak jó megoldások: újra felhasznált vagy begyűjtött poharak, tél idején a bögre, de a részvevőknek is lenne min javítani. Egy másik nagy kedvencem az a zöldség, ami többezer kilométert utazik csak azért, hogy itt megsértsék nemzeti identitását és román-zászlós matricát vagy csomagolást adjanak rá.
A sok rossz beidegződés mellett vannak olyanok is, amelyek ellen egy átlagember nehezen tud tenni. Ilyen a tömegközlekedés kérdése, ami Székelyföldön nemhogy a béka fenek alatt van, hanem egyenesen megette azt. A nyugaton harminc éve kiselejtezett buszok itt is kezdtek kimenni forgalomból, mert egyre kevesebb a járat és ami van is nagyon drága. Ez nyilván azért lehet, mert mindenki autóval utazik és nem éri meg a busztársaságoknak fenntartani a járatokat. De oda kezdtünk kerülni, hogy aki nem szeretne is autóra szorul, a busz lesz az új luxuscikk. És bár az emberek próbálkoznak az ilyen-olyan megoldások eszközölésével a motiváció a magas üzemanyag árakban rejlik nem a környezetkímélésben. Szintén visszamaradottak vagyunk a szelektív hulladékgyűjtés terén. Kevés a jó példa, gyengécskék a felszerelések és az sem dob a dolog hírnevén, hogy sok helyen az elszállításkor összeöntenek mindent egyhelyre. Nehéz elképzelni, hogy ezt majd, mint hamupipőke a hamuból a lencsét, kiválogatják. Ha meg hulladék, magyaráznom sem kell, hogy vidékünkön a csomagolásmentes boltok ritkák akár a fehér holló.
Összeségében nálunk felé a környezettudatos életmód még nagyon gyermekcipőben jár. Annak a néhány pozitív szokásnak, ami beivódott a hétköznapokba inkább a „nincs jobb” és a „nincs is más” a mozgatórugója. Változások pedig azért nincsenek, mert generációról generációra áthajlik a „jó ez így” életérzés és hát valljuk be nálunk a problémák nem annyira szemmel láthatóak. Feltéve, hogy szemet tudsz hunyni, amikor nagy természetjárások közepette ott, ahol semmi keresnivalója tévének, pelenkának és műanyag-bidonnak, mégis biodíszletként csücsülnek jelezve az emberi butaság határtalanságát (a szemét mennyiségére még nem kell különdíjat fizetni, elvinnék azt is, ha jó helyen adják le…). A szomszéd nénit, bácsit pedig nem fogja meghatni sem az indiai kisgyerek, sem a partra vetett delfin. Előrelépést csak az az egy(re több) fecske tud tenni, aki elvileg nem csinál tavaszt.
Facebook kommentek