Nemrég látott napvilágot egy cikk a magyarországi 24.hu-n, amiben összegyűjtötték, hogy a fizikai munkával foglalkozó munkavállalóknak mennyi az órabére, mennyit keresnek általában. Az ott talált órabéreket lejbe átszámolva is közzétesszük a cikkben!
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint (az az 19,36 RON) volt a második negyedévben, 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1352 forintos (18,61 RON) szintet, derül ki a Trenkwalder és a Moore Hungary elemzéséből. A cég közel 7000 munkavállaló adatait dolgozta fel.
A cikkből az is kiderült, hogy a folyamatosan emelkedő bérek egyik oka a munkaerőhiány, elsősorban a vendéglátásban és az építkező-iparban, ez pedig azt jelenti, hogy ezekben a szektorokban a bérek tovább emelkedtek.
Azt is érdemes látni, hogy míg a vendéglátásban nagyjából másfél éve folyamatos anyagi problémák merülnek fel, hiszen a vendéglátóipari egységek folyamatosan zárva voltak a COVID miatt, addig az építkezések folyamatosan mentek, a legtöbb szakembernek még ebben az időszakban is volt munkája.
A bérek, mint már az olvashattuk bruttó bérek, tehát ezekből különböző adók lejönnek még, de így kontextusba helyezve és az életszínvonallal is összehasonlítva, elmondható, hogy a magyarországi szakmunkások majdnem ugyanannyit keresnek, mint a Romániában dolgozó fizikai munkával dolgozó szakemberek, tehát ha többet szeretne valaki keresni, annak nem feltétlenül az a legjobb választás, hogy elmegy Magyarországra ugyanolyan munkát végezni, a különbség sokkal inkább hangsúlyos nyugaton, ahol egy szakmunkás akár kétszeresét is megkeresheti az itthon nettó bérének. Fontos azt is tudni, hogy ezek a bérek a szakképzett munkaerőre vonatkoznak, tehát ezen embereknek van egy mesterségük és azon belül dolgoznak valamit. Azok, akik nem szakképzettek, vagyis nincsen semmilyen szakmájuk, azoknak a fizetésük jelentősen alacsonyabb lehet az itt leírtnál.

Facebook kommentek