Ismerős a jelenet, amikor összeül a nagy család és egy fél disznó, illetve egy kisebb kocsma raktárkészletének elfogyasztása közben kiosztjátok egymás, a szomszéd és a világ gondjait? Ha igen, akkor biztosan tudod melyik a lehető legkellemetlenebb kérdés, amit ilyenkor feltesznek neked, minden előtt álló fiatalnak. Na és van-e valakid?
Erre a kérdésre nincs helyes válasz. Ha van párod akkor azért kapsz kínos és kelletlen tanácsokat: Ki ő? Kinek a gyereke? Jaj, az nem jó, az apja/anyja ilyen vagy olyan volt. Mivel foglalkozik? Hát abból nem lehet megélni. Kell-e gyűjtsünk esküvőre?
Ha meg nincs, akkor azért: Nekem a te korodban már gyűrű volt az ujjamon, s vártuk az első gyermekünk. Az a baj a mai fiatalokkal, hogy most szórakoznak s aztán 30-40 esztendősön jut eszükbe, hogy cselekedni kéne. Igen sokat válogattok.
Ritkább opció, hogy támogatóan, megértéssel fogadják a választ. A párkapcsolatok fogadtatása teljesen más téma, mint a szingliségé, ezúttal az utóbbiról lesz szó.
Nagyon sablonos de nagy igazság, hogy rohanó világban élünk és egyre inkább igaz lesz ez. Nincs időnk magunkra sem, nem hogy a már meglévő emberi kapcsolatainkra, az újak kiépítését már szóba sem hozom. Nem tudok olyan pillanatot felidézni az életem utóbbi 4-5 évéből, amikor éppen akkor és ott semmi, de tényleg semmi dolgom nem volt. S ez is mintha fokozódna, csak megtanulunk tűrni. Nagyon sok pénzt mernék tenni rá, hogy ezzel nem vagyok egyedül. De arra van időd amire szakítasz, nem igaz?
Mind a tökéleteset hajtjuk. Az illetőnek a lábujja hegyétől, a feje búbjáig olyannak kell lenni, amilyennek elképzeled, különben mi értelme? Ugyebár az embernek legyenek elvárásai. Ne legyen semmilyen mentális gondja, szeresse azokat a dolgokat, mint én, jöjjön ki jól a családommal és a barátaimmal, szakítson időt rám, de ne borítsa fel az életem. A lista az igényektől függően a csillagos égig is érhet. De ugyanez elsülhet a visszájára is, a saját magunkkal szemben állított elvárások sora is lehet végtelen. Az önbizalomhiány, a negatív energiák taszítják az embereket, hogy várd el mástól, hogy őszintén vonzónak, kedvesnek, okosnak vagy bármi másnak tartson, ha te saját magad nem érzed annak?
A fenti indokok a szingliségre mind mennek a levesbe, ha megjelenik a nagy ő. Talán nem tökéletes külsőre, vannak gondjai magával vagy benned is látja a hibákat, de a sors egy kicsit ilyenkor felülír téged és formára csiszolja az elképzeléseket.
Ha esetleg elveszítetted volna a fonalat, van, aki azért szingli mert nincs ideje, energiája egy kapcsolatra. Akad, aki a megfelelő embert keresi, van, aki saját magát nem tartja megfelelőnek. Mások az igazira várnak, s bármily meglepő vannak olyanok, akik szándékosan szinglik. Ez pedig a társadalom alapvető elvárásaival és talán az ember, mint egyén szükségleteivel is szembe megy. Néhány évtizeddel ezelőttig egyedül maradni szégyen volt, vagy csak az maradt magára, aki „senkinek nem kellett”, mára ez egyre népszerűbb. Itt szinte rávágja az ember, hogy igen, a pasik csinálják ezt, mert így szabadok és akármikor megkaphatnak akármennyi nőt. Nos ki kell, hogy ábrándítsalak, már nagyon sok olyan nő van, aki szándékosan él egyedül. A mostanra nagy nehezen kialakult társadalmi berendezkedés lehetővé teszi, hogy a hölgyek szingliként leéljék az életüket. Konzervatívabb helyeken, ez még mindig olyan jelenség, amitől az embereknek a hajukig fut a szemöldöke, de máshol ez egyre természetesebb.
Az indok, hogy ki és miért választja ezt és hogy ez élethosszig tart, vagy csak időszakos elképzelés, azt egyénje válogatja. Én arra voltam kíváncsi, hogy az ismeretségi körömben élő fiatalok, hogyan vélekednek a témában. Instagram storyban tettem fel pár erre vonatkozó kérdést a követőimnek. Azt megjegyezném, hogy ez közel sem reprezentatív. Meglepő volt, hogy mennyivel több embert mozgat meg ez a tematika, mint eddig bármi más. Már több alkalommal is végeztem ilyen „kutatást”, egy 24 órás story alatt ötszáz személyből maximum 10-15 embert tudtam válaszra bírni. Ezúttal 66-an fejtették ki a véleményüket a kérdésben.
A legelső körben kiszűrtem, hogy nagyjából milyen arányban egyedülállóak vagy vannak kapcsolatban a követőim. Szinte fele-felében dőlt el a dolog, végül négy százalékkal több szingli ember reakciója futott be, mint párkapcsolatban élőké. Akik igennel szavaztak, a – Te szingli vagy? – kérdésre azoknak arra is választ kellett adniuk, hogy miért lehet ez. Hat ember szándékosan van egyedül, öten nem látnak más opciót, kilencen valami egyéb indokot jegyeztek meg. És ahogyan sejtettem a legtöbben az igazira várnak.
Ezek azonban csak uncsi számadatok, az sokkal izgalmasabb, hogy ki mit lát pozitívumnak vagy épp negatívumnak az egyedülállóságban. A legtöbben azt látják a dolog jó oldalának, hogy szabadok, nem függnek senkitől, több idejük jut saját magukra. Volt olyan is, aki szerint megkönnyebbülés, hogy nincs féltékenykedés, nem kell egy másik ember szempontjait is figyelembe venni egy döntésben, önállóságra nevel ez az életforma. Persze kaptam vadabb válaszokat is, hiszen kétségtelen, hogy ilyenkor annyi hölggyel/férfival randizhatsz, ahánnyal csak jól esik.
A legtöbb embert a szingliségben a magány zavarja, hogy nincs, akihez odabújni egy hosszú nap végén. Nincs, akivel megosztani a gondolataid, érzéseid, nem tudsz érzelmileg kapcsolódni. Volt, akit az zavar, ahogyan ezt a külvilág kezeli, de kaptam olyan jópofa választ is, hogy nincs, akivel veszekedni, nincs, aki takarítson vagy épp nincs, akivel lakodalomba menni, esetleg kevesebb idő jut magadra mert több emberrel beszélgetsz.
Néhányan az én oldalamra is kíváncsiak lettek. Azt gondolom, hogy jobb egyedül, míg nem jön a nagybetűs Ő, vagy egy nagy szerelem. Egyedül bár magányos az ember, hiszen alapvetően társas lények vagyunk, de van időnk magunkra. Itt nem a kétórás habfürdőkről beszélek, hanem a befelé figyelésről, saját magad megismeréséről. Egy kapcsolat „működtetése” nem egyszerű dolog, adott esetben egy teljesen idegen embert ismersz meg és ő téged. Nem lenne könnyebb mindez, ha tudod, hogy ki vagy, mit szeretsz, mit akarsz?
Facebook kommentek