Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Warning: Undefined array key "options" in /home/r82142erde/public_html/wp-content/plugins/trx_addons/components/api/elementor/elementor.php on line 1632

Ilyen volt a XXVIII. KMDSZ Diáknapok első napja

Rendkívüli hangulatban kezdődött a 28. KMDSZ Diáknapok: a versenyző 63 csapat a főtéren sorakozott fel. A megnyitó beszédeket egy közös flashmob követte, a Blessed táncosainak közreműködésében.

Ezután a 2200 egyetemista felvonult a Törökvágásra, ahol kezdetét vette a csapatok bemutatkozója. Feladatuk a csapat bemutatása a témához ragaszkodva, amely a görög mitológia. Ezt a feladatot többnyire minden csapat sikeresen teljesítette, különböző tógák és babérkoszorúk jelentek meg a színpadon, illetve sok csapat tagjai isteneknek öltöztek be, még inkább keretbe foglalva a bemutatkozót. A bemutatkozók sorából a SzervezTeam sem maradhatott ki, a szervezés mellett, ők is koreográfiával készültek, melynek nagy sikere volt a diáknapozók körében. 

A szerdai nap a Diáknapok első bulijával zárult, amelyen fellépett Manuel, majd pedig BRN és NRB dj-k, akiket Steve Lawrence követett. Hatalmas volt az érdeklődés, hiszen nem csak a csapatok és résztvevők látogattak el a törökvágási sátorba, hanem sokan napijeggyel vagy heti bérlettel vettek részt a koncerten. 

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek