Lehet, hogy elvonóra nem kerülsz, AA-csoportba nem kell járnod, és talán bele se halsz, de a telefonfüggőségért is magas árat fizetsz. Ez az ár sokszor rejtve marad, hiszen a függőség következményei alattomosan szivárognak be a mindennapokba, és csak később válik nyilvánvalóvá, mennyit veszítettünk a kontroll elvesztésével.
Kedd délután van, éppen beadandót írok. Közben rendre rezeg a telefonom a laptopom mellett lefordítva, ám megegyeztem magammal, hogy szigorúan akkor nézhetek rá, ha befejeztem egy oldalt. Nehezen megy, de csak kibírom. Az utolsó karakterek leütése után kíváncsian vetem rá magam a mobilomra, hogy aztán jó fél órát alámerüljek a tenyérnyi képernyőnek. Az idő érzékelése ilyenkor szinte teljesen megszűnik. Este egy új könyvet olvasgatok. Nem köt le azonnal, a figyelmem észrevétlenül elvándorol. Eszembe jut, hogy hétvégén a barátnőmmel találkozok, becsukom a könyvet, és gyorsan megírom neki, hogy szerintem hova kellene beülnünk. Ha már ott vagyok, akkor görgetem egy kicsit a TikTokot is. Egy videóból lesz kettő, aztán húsz, és mire észbe kapok, eltelt egy óra. Hétfő reggel 9-kor kissé félve pillantok a telefonomra, és jól tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. A hétfő reggelek egyre több embernek jelentik azt a pillanatot, amikor az éjszaka összegyűlt értesítések miatt rögtön a telefon után nyúlnak, és még a nap elindulása előtt belevesznek a digitális zajba.
Z generációsként az első olyan korosztályba tartozok a világtörténelemben, amelynek a legérzékenyebb tinédzseréveiben már léteztek okostelefonok és nagy erőkkel népszerűsödött a közösségi média. Voltaképpen az én évjáratom (a ‘98-as) még viszonylag jól megúszta a fiatalabbakhoz képest, a TikTok ugyanis felénk csak 2020 környékén lett igazán népszerű, a mesterséges intelligencia egy távoli galaxis vívmányának tűnt, és a gimiben még mobilnetünk sem volt annyi, hogy állandóan a telónkon lógjunk – legalábbis nekem biztosan nem. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy mi ne tapasztaltuk volna meg a technológia árnyoldalait, hiszen az okostelefonok egyre mélyebben beépültek az életünkbe.
A moderáltan digitalizált tinédzserkor ugyanakkor minket sem mentett meg attól, hogy a húszas éveinkben komoly veszélynek tegyük ki a lelki- és mentális egészségünket, vagy akár teljes álláshoz elegendő óraszámban bámuljuk a telefonunkat hetente, önként és elég istenesen kifosztva ezzel saját magunkat. Az idő, amit a képernyők előtt töltünk, nemcsak a szabadidőnkből vesz el, hanem a valódi kapcsolatokból is, amelyek lassan háttérbe szorulnak a digitális interakciók mögött. Az online világ illúziója könnyen rabul ejthet, hiszen minden információ és szórakozás elérhető egyetlen érintéssel, de közben észre sem vesszük, hogy az igazi élet a háttérbe szorul.
Pontosan erről szól Jonathan Haidt amerikai szociálpszichológus könyve, a The Anxious Generation, szabadosan fordítva A szorongó generáció, ami egy születésnapi ajándékként került hozzám, hogy aztán jól elborzaszthasson. A könyv 2024-ben jelent meg az angolszász világban, magyar fordítást egyelőre nem találtam, ám nyelvtől függetlenül érdemes beszerezni, mert tényekre alapozva, strukturáltan, részletesen, ám kifejezetten olvasmányosan mondja el, hogy, hát igen, óriási bajban vagyunk. Bár valamelyest érezzük, hogy nem jó, hogy egy nap alatt több inger ér minket online, mint a múlt század emberét egész életében, a telefonfüggőség annyira újkeletű, annyira normalizált, és még a következményei is kevéssé szembetűnőek (nem úgy, mint az alkoholnak vagy a drogoknak), hogy egyelőre szemet hunyunk felette. Pedig nem kellene.
A telefonfüggőség nem csupán egyéni probléma, hanem társadalmi jelenség is, amely hatással van az emberek közötti interakciókra, a munkahelyi hatékonyságra és még a politikai diskurzusokra is. Egy olyan világban élünk, ahol a figyelem lett a legértékesebb valuta, és a techóriások mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél többet szerezzenek belőle. Haidt könyve rávilágít arra, hogy miként használják ki a technológiai cégek az emberi pszichológia gyengeségeit, és hogyan teszik az embereket öntudatlan rabokká. Az egyetlen kiút a tudatos felhasználásban és az önkontrollban rejlik, de ehhez társadalmi szintű változásokra is szükség van. Mert végső soron az, hogy mennyi időt töltünk a képernyők előtt, nemcsak rajtunk múlik, hanem azon is, hogy milyen alternatívákat kínál a világ a digitális valóság helyett.
Facebook kommentek