Bridgerton – a népszerűség nyomában

Ezúttal arra kérdésre kerestem a választ – a ti segítségetekkel –, hogy mitől lehet ilyen felkapott Bridgerton című sorozat. 

Mindenféle előítéletesség nélkül, egy rétegfilmről beszélünk, hiszen nagyon sokan még csak hallani sem akarnak az ilyen túlcicomázott, kissé alakoskodó, „régimódi” alkotásokról. Arról nem is beszélve, hogy inkább a nőket célozták meg a szériával, bár rendre tematizálva vannak olyan problémák is, melyek a korabeli férfiaknak igenis fontosak voltak: becsület, házasság, család, megélhetés. Meg is lepődtem, hogy a tőletek kapott reakciók túlnyomó része pozitív reakció volt és a fiúk sem szégyelltek az én is imádom opcióra szavazni. 

A Bridgerton a Netflix saját gyártású romantikus, történelmi drámája. Először 2020 karácsonyán debütált. Óriási népszerűségre tett szert nagyon rövid idő alatt, úgyhogy nem ért senkit meglepetésként a második évadnak híre. Az pedig, hogy Julia Quinn könyvsorozatára épül a széria jó hír a rajongóknak, hiszen a következő években mind a nyolc Bridgerton testvér története bemutatásra kerülhet. Egyelőre biztosan csak a harmadik és negyedik részről tudni. A legfrissebb évad az idén márciusban jelent meg és napokon belül megdöntötte a legnézettebb angol nyelvű streaming tévésorozatok rekordját. Nem levegőbe beszélés hát, ha népszerűségről van szó, a közösségi média oldalak is ettől hangosak. 

A cselekmény 1813-ban veszi fel a fonalat a londoni társasági szezon kezdetén, középpontjában a Bridgertonék állnak, akik a város egyik megbecsült és tisztességes nemesi családja. A vikomt (a gróf és báró közti nemesi rang) évek óta nem él, úgyhogy a legidősebb fiú, Anthony (Jonathan Bailey) a család feje, bár édesanyja (Ruth Gemmell) az özvegy vikomtessz sokat segít a fiatal nemesnek a dolgok kézbentartásában. A narrátor szavaival élve: „döbbenetesen termékeny család, mely közismert tökéletesen jóképű fiainak és tökéletesen gyönyörű lányainak soráról.” Név és születési sorrend szerint: Anthony, Benedict (Luke Thompson), Colin (Luke Newton), Daphne (Phoebe Dynevor), Eloise (Claudia Jessie), Francesca (Ruby Stokes), Gregory (Will Tilston) és Hyacinth (Florence Hunt). Az első évadban a bájos Daphne, a szezon üdvöskéje, a „legragyogóbb gyémánt” kiházasításának történetét követhetjük nyomon. A második évadban pedig a rangidős Anthony vikomt dönt úgy, hogy feleséget visz a házhoz. S ha már narrátor, egy kis rejtéjét is kap a kedves néző, hiszen Lady Whistledown nem csupán a mindent tudó és mindent látó elbeszélő, a történet szereplőit is rendre megörvendezteti pletykalapja legfrissebb számával. A probléma csupán az, hogy nem tudni, ki is ez a Lady Whistledown. 

Mi lehet hát a népszerűség oka? Titeket is megkérdeztelek róla. Szokásosan Instagram storyban tettem fel nektek a kérdéseket a sorozattal kapcsolatban. A válaszaitok alapján, két ember kivételével, aki nem imádja ezt a szériát, nem is ismeri. Tekintve, hogy nem először írok, az olvasók véleményét is bevonó cikket, már tudtam, hogy nem mindenki írja le a véleményét, úgyhogy tanácsos opciókat megadni – legyen minél kevesebb energiaigényű a dolog. Szerintem három főbb ok van, ami miatt sokak nagy kedvence ez a széria. Azt kell, hogy mondjam, olyan egyforma szavazatokat kaptak a lehetőségek, hogy arra merek következtetni, mindhárom opció együttese az, ami magasra emeli. Azért lehet jó a Bridgerton mert csodás az atmoszférája, a jelmezek, díszletek, a hangulat/ mert tele van pletykával, intrikával és botránnyal/ mert a felszín alatt van valami nagyon erotikus a dologban. Természetesen az egyéb opció sem maradhatott el: 

„Könnyedén magával ragadja nézőket a sorozat stílusa, a története, a kor, amiben játszódik. Karakteresek a szereplők, és az a reménytelen szerelem, ami az egész sorozat alapja, a legjobb.”

„Nagyon szépen be van mutatva, hogy régen is ugyanez folyt, mint napjainkban, csak ciki volt nyilvánosságra hozni és elítélte ezt a társadalom. Nagyon rossz és egyáltalán nem értek egyet vele, de a sztori szempontjából nagyon fontos ahogy a nők vannak megjelenítve. Ellenben az csodás, ahogy a háttérben az ők irányítják a szálakat, egymást és igazából bizonyos fokig rajtuk múlik a társadalom.” 

„Mert nem úgy dolgozik a múlt századok világával, ahogy megszoktuk. Aktuális zenék instrumentális feldolgozását illeszti be. A nézőpont annyira kívül áll a történésen, mint a főszereplőkön kívüli háttértáncosok. Olyan mintha nem is film, hanem inkább műsor lenne.”

„Mert romantikus és 1813-ban játszódik és imádom a régi stílusú filmeket.”

„Mossa az agyamat. Szexi férfiak vannak benne brit akcentussal…”

„Nagyon sok minden jó volt a régi időkben. Mennyire fontos volt a becsület, a tisztelet stb. Viszont mennyire durván voltak elnyomva a nők. Egész szomorúnak tartom azt, hogy „hozomány” köteles volt egy „frigy”. Nem adtak az igaz szerelemre, mert csak az anyagiak számítottak. (Már akkor, de legalább most azért szabadon választhatsz). Nyilván a sorozatban csak szerelem lett belőle, de azért, mert sorozat.”

Én a legelső évadra csak egész későre szántam rá magam, de pontosan olyan hamar be is szippantott. Az első gondolat, ami engem, nagy történelmi film rajongót foglalkoztatott, az az volt, hogy miért vannak a 19. század eleji Angliában színes bőrű lordok, amikor olyan sok minden másban szigorúan ragaszkodtak a valósághoz? De a lehető legtávolabb álljon tőlem a legapróbb rasszista gondolatok leghalványabb jele is. Azóta helyre raktam magamban, hogy ez egy fiktív történet és így van jól ahogy van. Az viszont kétségtelen, hogy milyen remekül szemlélteti a korabeli nők sorsát. Kiábrándító, ahogyan „kereskedtek” a fiatal lányokkal. S Netflixhez híven happy end a befejezés, de a valóságban sokszor nem így értek véget a történetek. A Bridgerton ezen oldaláról nagyon hosszú értekezést lehetne folytatni, ahogyan az általam először furcsállott színészgárdáról is, de bizonyosan nem ettől lett népszerű a sorozat. 

Szerintem a legnagyobb húzóerő a Lady Whistledown jelenség, a pletykák, titkok, botrányok, az intrika és ez az egész mizéria, ami miatt napjainkban is olyan jól működnek a bulvárlapok és népszerűek azok a filmek, sorozatok, ahol ilyesmi van a középpontban.  Szintén sok nézőt csalogat a színészgárda is, akiket az alkotóknak sikerült úgy összeválogatni, hogy férfiak és nők egyaránt tátott szájjal bámulják őket. S még ha nem is „jön be” senki, a felszín alatt fortyogó szexuális feszültség úgy is a képernyő előtt tart. Végül de nem utolsó sorban, az egész film atmoszférája, olyan, mint a tündérmesék gyermekkorunkban. A díszletek, a helyszínek, a zene, a jelmezek, a frizurák, sőt még a nők sminkje is olyan ízlésesen lett megalkotva, hogy perceken belül magával ragad a Bridgerton világa.