A borongós januári napok alkalmat adnak arra, hogy az ember között válasszon: vagy elmerül egy könyv lapjain (mert tanulnia kell), vagy ellátogat a moziba. Én ezúttal az utóbbit választottam, mivel felkeltették az érdeklődésemet a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés film vegyes visszajelzései. Miután olvastam az egymásnak ellentmondó kritikákat, éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy mások véleménye befolyásoljon – magamnak kell véleményt alkotnom erről a megosztó alkotásról.
Az élményt azonban már az elején beárnyékolta, hogy a péntek esti vetítés helyszínéül szolgáló Iulius Mall Cinema City termében elviselhetetlen hőség uralkodott. A meleg olyan szinten volt zavaró, hogy a popcornom újrasülésétől tartottam, és az izzadság végig csorgott rajtam. Ez jelentősen megnehezítette, hogy elmerüljek a film világában, bár igyekeztem nem hagyni, hogy ez az “apró” körülmény elrontsa az estémet.
Korábban már láttam a Mamma Mia! című filmet, így felkészültem rá, hogy a cselekmény folyamatosan zenés betétekkel lesz átszőve. Nem ért meglepetés: a film nagy részében nem a zenés betétek illeszkedtek a cselekményhez, hanem mintha a cselekményt fűzték volna fel a dalok köré. Ez sokszor szinte érthetetlen pillanatokban történt meg: a szereplők hirtelen táncra perdültek, és Demjén Ferenc ikonikus dalait adták elő olyan helyzetekben, ahol azok inkább idegennek, mintsem odaillőnek hatottak.
A történet maga nem különösebben eredeti: egy tipikus szerelmi dráma, amely már az első percek után elárulja a végkifejletet. Közhelyes szerelmi konfliktus bontakozik ki: Gergő (Ember Márk) a tehetséges, de önmaga helyét kereső zenész, és Eszter (Törőcsik Franciska), az ambiciózus, de életét biztos alapokra helyezni akaró fiatal nő közötti vonzalom. Ember Márk alakítása hiteles, és ügyesen egyensúlyozik az érzékeny művész és a kissé önfejű frontember szerepe között, miközben Törőcsik Franciska karaktere egy klasszikus képletbe illeszkedő, de szerethető figura.
A film azonban nem mentes a hibáktól. Marics Peti karaktere szinte karikatúrává torzul: az általa megformált figura nemcsak a toxikus maszkulinitás megtestesítője, de mély gondolatok vagy valódi motiváció nélküli ösztönlényként jelenik meg. Ez bosszantó és hiteltelen, főleg egy olyan filmben, amely Demjén zenéje köré kíván érzelmi hálót szőni.
Összességében a film kínálhat kellemes szórakozást, ha nem keresünk benne mély tartalmat vagy éles társadalomkritikát. A Hogyan tudnék élni nélküled? egyfajta zenés nosztalgiautazás Demjén Ferenc dalain keresztül. A romantikus szál kiszámítható, a zenei betétek pedig inkább esztétikai elemek, semmint a dramaturgia szerves részei. Ennek ellenére azok, akik kedvelik Demjén Ferenc munkásságát, valószínűleg megtalálják benne a számításukat.
Ajánlani tudom mindenkinek, aki egy hideg estén egy könnyedebb randifilmet vagy baráti időtöltést keres, hiszen ha másra nem, arra biztosan jó, hogy felidézzük Demjén dalainak varázsát.
Facebook kommentek