Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Warning: Undefined array key "options" in /home/r82142erde/public_html/wp-content/plugins/trx_addons/components/api/elementor/elementor.php on line 1632

Elena Lasconi: A család egy férfi és egy nő egysége – NATO nélkül a földbe tipornának minket

Elena Lasconi kedden az Antena 3 hírtelevízióban megerősítette, hogy keresztény ortodoxként úgy gondolja, a család egy férfi és egy nő egységéből áll. Kijelentette, hogy az általa vezetett USR programjában nem szerepel olyan fogalmak támogatása, mint az „1-es számú és 2-es számú szülő”, illetve az LGBTQ népszerűsítése.

„Számomra a házasság egy férfi és egy nő közötti kapcsolat. (…) Ugyanakkor jó keresztényként megtanultam, hogy a felebarát iránti szeretet a legfontosabb. Ezt a nagymamámtól tanultam. És amikor ezt mondom, ebbe a tolerancia is beletartozik” – idézte őt a Libertatea. A politikus kitért az ellene felhozott vádakra is, miszerint a gyerekeket a homoszexualitás irányába terelné. „Isten ments!” – reagált az USR jelöltje, aki az orosz propagandát tette felelőssé „ezekért az állításokért”. Júniusban az USR-n belül is feszültséget keltett, hogy Lasconi egy interjúban elmondta: támogatta a hagyományos család fogalmának alkotmányba foglalását célzó referendumot. Romániában 2018-ban a népszavazás a gyenge részvétel miatt érvénytelen lett, noha az igen szavazatok aránya meghaladta a kilencven százalékot.

„Keresztény vagyok, ortodox vagyok, és úgy vélem, hogy a családot egy férfi és egy nő alkotja” – jelentette ki az európai parlamenti választások előtt a politikus. A nyilatkozatot követően a pártvezetés felszólította Lasconit, hogy lépjen vissza EP-képviselőjelöltségétől, amit meg is tett. A keddi interjúban Lasconi hangsúlyozta, hogy ellenzi a kötelező katonai szolgálat bevezetését, ahogyan azt Călin Georgescu javasolta, és inkább egy professzionális hadsereg kialakítását támogatná. „NATO nélkül a földbe tipornának minket. Meg kell erősíteni a román hadsereget, és jobban kell fizetni a katonákat” – mondta az USR jelöltje. Hozzátette, hogy nem fogja az országot bevonni az ukrajnai háborúba, amely szerinte jogilag is lehetetlen lenne.

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek