Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Epic Music Battle: feltérképeztük az erdélyi zenei élet feltörekvőit, íme a nyertesek

A VIBE Fesztivál 2018 óta biztosít lehetőséget zenével foglalkozó erdélyi fiataloknak a megméretkezésre, idén pedig már több mint százan jelentkeztek az Epic Music Battle néven futó tehetségkutató program felhívására. A párbajsorozat tétje az volt, hogy ki léphet színpadra Erdély legnagyobb magyar fesztiváljának közönsége előtt, olyan nemzetközi vagy magyarországi előadók mellett, mint például Timmy Trumpet, Oliver Heldens, Azahriah, Majka, Dzsúdló vagy Belga

Rangos zsűri bírálta el a legtöbb szavazatot kapott pályaműveket

A nagy érdeklődés annak is betudható, hogy idén minden eddiginél rangosabb szakmai zsűri állt a projekt mellé, ugyanakkor most először nemcsak zenekarok és DJ-ék, hanem dalszövegírók is jelentkezhettek. 

Ebben a kategóriában 14 jelentkezőtől érkezett szöveg, míg a zenekarok kategóriájában 16 pályamunkát nyújtottak be. A legkiélezettebb csata a DJ-k között alakult ki: összesen 74-en küldték be mixüket, leginkább house, drum and bass, techno, trap és trance műfajokban. 

A versenyzők Instagram story szavazásban küzdöttek meg a döntőbe jutásért, a végső nyerteseket viszont szakmai zsűri választotta ki.

 Zenekar kategóriában Molnár Gábor (a Gold Record ügyvezetője), Stephanie Semeniuc és a Tankcsapda tagjai pontoztak, a DJ-k párbajában Sterbinszky x Mynea, Vekt (Halmen Jozsó), illetve Alex Super Beats bírálták el a mixeket. 

A dalszerzők esetében Szepesi Matyi (Konyha zenekar), Burján Kinga és Lil Frakk voltak azok, akik véleményezték a beérkezett szövegeket és kiválasztották, kik vehetnek részt a Konyha zenekar többszörösen díjazott énekesének, illetve dal- és szövegírójának workshopján. 

A tehetségkutató program nyertesei

Zenekar kategóriában: KESE, DissOrder
Dalszöveg kategóriában: Iszlai Renáta, Nagy Era

DJ kategóriában: DJ Csillag, Nexus, Enevel, WARREN, aelek, FFBB, SAVATa’R, SOTTOMAN & YSHARP

Közösséget építeni tehetséges fiataloknak

Az Epic Music Battle programkoordinátora, Jenei Deborah értékelése szerint a tehetségkutató legnagyobb erőssége, hogy képes megszólítani az alkotó kedvű 15–25 év közötti korosztályt. A fiatalok bemutatkozhatnak a szakma elismert tagjai előtt, és amennyiben mondanivalójukról meggyőzték a zsűrit, lehetőséget kapnak a közönség előtt élőben is bizonyítani.

Erdély legnagyobb magyar fesztiváljaként a VIBE a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy szoros kapcsolatot építsen ki a szakma elismert tagjai, a közönség és az erdélyi zenei élet újoncai között. Jövőre tehát új meglepetésekkel készül az Epic Music Battle, addig is 2023. július 6–9 között legyünk ott az idei kiadás nyerteseinek fellépésén, találkozzunk a Maros parton! 

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek