Minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a jövendőbeli kormány “stabil és időtálló” legyen – jelentette ki kedd este Florin Cîţu kijelölt miniszterelnök.
“Biztosítani szeretném a románokat, tudatában vagyok annak, hogy Románia egy nehéz időszakot él át, és garantálom, hogy megteszek mindent, ami lehetséges, hogy stabil és időtálló kormányunk legyen” – mondta Florin Cîţu azt követően, hogy Klaus Iohannis államfő megbízta az új kormány megalakításával.
Hozzátette: az új kormány szerepe, hogy hatékonyan kezelje az egészségügyi és gazdasági válságot.
Kijelentette: az új kabinet egy “szakemberekből álló csapat” lesz.
“Minden tárcavezetőnek világos célokat tűz ki a miniszterelnök, amelyek teljesítését negyedévente ellenőrizznk. Magam fogok meggyőződni arról, hogy ezek a célok megvalósulnak” – tette hozzá.
A kijelölt miniszterelnök ugyanakkor “átlátható és becsületes” partnerségről biztosította az államfőt.
“Nekünk, együtt ugyanaz a célunk: Románia fejlesztése” – zárta szavait Florin Cîţu.

Facebook kommentek