Érdekes nap ez a mai. Nagytatám születésnapja. 82 évet töltene, ha velünk lenne, de sajnos pár éve nincsen. Rengeteg tanultam tőle, nagyon sokat kaptam tőle már kiskoromban is, amiért hihetetlenül hálás vagyok! Születésnapja alkalmából ezekre az élményekre emlékszem vissza!
Szerintem kezdjük rögvest a legfontosabb dologgal: nagytatámat szerintem mindenki szerette.
Szülőfalujában volt tanár, majd iskolaigazgató és a nyugdíjas éveit is ott töltötte, nagymamámmal együtt. Hihetetlenül nagy tiszteletnek örvendett, mindenki csak igazgató úrnak, vagy tanító bácsinak szólította. Több generáció ment ki a keze alól, és nagyon sokan tovább is tanultak! Mindig követte a diákjai sorsát, vérbeli oktató volt! És ami szerintem még ennél is fontosabb: nagyon jó ember.
Egyszerű családból származott és többször mesélte azt, hogy elbújt délutánonként a szülei elől, hogy olvasni tudjon, ahelyett, hogy fizikai munkát végezhessen. Mivel a szüleire kulákokként tekintettek, így csak második próbálkozásra vették fel a marosvásárhelyi líceumba. Ha a mostani fejemmel gondolok vissza azokra az időkre, amikről mesélt, egyértelműen kijelenthető, hogy nem volt könnyű élete.
De mindezek ellenére boldog volt és elégedett!
Tőle tanultam meg azt, hogy alapjába véve nem kell folyton elégedetlenkedni, mindig lesznek olyanok akiknek többjük, jobbjuk van, de igazából nem ez határozza meg az ember boldogságát.
Szerették és ő is szeretet mindenkit. Kevés olyan embert ismerek, akiben ennyi jóindulat, alázat és szeretet szorult volna, számomra tényleg egy mesebeli nagytata volt. Sokszor lehetett hallani tőle azt, hogy “Ha valakiről nem tudsz jót mondani, akkor inkább ne mondj semmit“. És ő eszerint is élt, tényleg nem lehetett hallani azt, hogy folyamatosan valakit leszól, vagy azt bizonygatja mások előtt, hogy ő milyen sokra vitte. Pedig szerintem sokra vitte! Annak ellenére, hogy az elindulás nem volt könnyű, nem volt benne soha sem keserűség ennek kapcsán (legalábbis, én nem emlékszem erre). Nagyon jó kedélyállapotú volt, nagyon sokat lehetett vele kacagni, anyáék szerint idősebb korára lett ennyire engedékeny, apaként azért messze nem volt ilyen laza.
Velem viszont nagyon engedékeny volt, gyerekkori nyaralásaim alatt volt olyan, hogy kettesbe maradva, felforgattuk a lakást, vagy éppen a fodrászosdit játszva, csak és kizárólag játékból, a birkanyíróval jókora rész kivágtam a hajából (ez az egyik legviccesebb sztorim vele kapcsolatosan!).
Nagyon jókat mesélt gyerekkoromban nekem lefekvés előtt. Meséiben szó volt az ő gyerekkoráról is, de természetesen kielégítette az én hároméves kori autóimádatomat is a meséivel. Egyszerre tudott választékos, elegáns és közérthető lenni!
A tanulás és a taníttatás oltárán gyakorlatilag majdnem mindent hajlandó volt feláldozni, mint már korábban is írtam, vérbeli tanító volt, akinek örömet okozott az, ha egy gyerek minél többet tud. Mindig arra buzdított, hogy ne adjam fel, tanuljak minél többet, mert a kitartó munka meghozza a gyümölcsét! Természetesen a támogató szavak mellett, gyakran kaptam gyakorlati támogatást is. Kilencedik osztály elején közösen olvastuk el a román regényeket, beszéltük meg a tartalmukat és írtuk róluk a beszámolókat. Képes volt megírni, majd beszkennelni és elküldeni nekem e-mailben, vagy órákon keresztül diktálta nekem telefonon. Ilyenkor mindent félretett és ez volt neki az első feladata!
Nagyon szerette, hogy zongorázom, alkalomadtán mindig megkért, hogy játsszak neki. Nála nagyobb rajongóm zongorázás szempontjából szerintem nem volt, hajlandó volt akár egy órán keresztül hallgatni azt, hogy én hogy gyakorlok (aki hallott már zenészt gyakorolni, az tisztában van vele, hogy az legtöbb esetben még nagyon messze van a tényleges, folyékony zongorajátéktól).
Hihetetlenül büszke volt, amikor felvettek egyetemre és gyakran beszélgettünk az ottani terhekről, gondokról. Felidézte az ő egyetemista éveit, és én akarva-akaratlanul mindig összehasonlítottam az enyémekkel.
Nagyon sokat tanultam tőle és nagyon gyakran jut mind a mai napig eszembe, sokszor emlékszem vissza a mondataira, a viselkedésére és próbálok meríteni belőlük. Hangja még mindig a fülembe cseng és fiatal kori fotóit elnézve, rájövök, hogy rá hasonlítok a legjobban a testfelépítésemmel.
Gyakran szeretnék olyan lenni, mint ő, olyan alázatos, kedves és elégedett! Mert az annyira üdítő tud lenni az emberek számára! Nem mindig sikerül, de azért nem adom fel, töretlenül hiszek abban, amiben ő is: Az emberek alapjába véve jók!
És így gondolkodva, talán a mindennapok is kibírhatóbbak!
A nyitókép a szerző tulajdona, felhasználása nem megengedett!
Facebook kommentek