Egyetemi éveim alatt volt időm megtanulni, hogy sokszor a legolcsóbb és legegyszerűbb alapanyagokból is olyan ebédet varázsolhatunk az asztalra, amely nem csak ízletes, de laktató is egyben. Így született meg a zöldségkrémleves receptem, amelyet az albérletem kis konyhájában kísérleteztem ki az évek során.
Ez a zöldségkrémeves könnyen elkészíthető azok számára is, akik nem túl jártasok a főzés művészetében. Ugyanakkor nem vesz sok időt igénybe, így akkor is a napimenüre kerülhet, ha éppen sietésben vagyunk, de valami egészségeset és táplálót szeretnék testünkbe vinni.
Hozzávalók (4 főre):
A leveshez:
- egy fél vöröshagyma
- 2 cikk fokkagyma
- 2 tk olivaolaj
- 3 közepes répa
- 5 közepes krumpli
- 3-4 zellerszár
- 1 póréhagyma (helyettesíthető 3-4 zöldhagymával)
- egy leveskocka
- só ízlés szerint
- fehérbors ízlés szerint
- 150 ml főzőtejszín
A körítéshez:
- pirított kenyérkocka
- pirított bacon
- friss, apróra vágott zöldhagymaszár
Elkészítés:

- Megpucoljuk a zöldségeket, majd a krumplit, répát, zellert és fokhagymát apró kockákra, illetve a vörös- és póréhagymát vékony karikákra vágjuk.

- Először a vöröshagymát és a fokhagymát megdinszteljük az olajon, majd hozzáadjuk a krumplit, a répát és a zellert. Ezt 2-3 percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a póréhagymát és ismételten pár percig a tűzön hagyjuk.

- Ezután sózzuk, borsozzuk, és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a zöldségeket. Majd hozzáadunk egy leveskockát és közepes lángon addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. (Ez kb. 20-30 perc)

- Ha megfőttek a zöldségek, jöhet a turmixolás. Viszont ajánlatos előtte várni egy keveset, amíg annyira kihűl a leves, hogy a turmixgép is megbírja. (Botmixert is használhatunk, ha nincs sima turmixgépünk.)

- Ha sikerült teljesen pépesre turmixolni a levest, akkor visszaöntjük az edénybe, hozzáadjuk a főzőtejszínt, majd egyet lobbantunk a levesen. Amikor elkezd gyöngyözni a krémlevesünk, akkor 1-2 percen belül el is zárhatjuk alatta a kájhát.

- Egy serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk az apró kockákra vágott bacont, és azzal következhet is a tálalás.
A nyári meleg napokon ideális választás ez a leves, hiszen tápértékben gazdag, illetve nem terheli le a gyomrunkat sem, így energikusak maradhatunk a nap többi részében. Jó étvágyat hozzá!
A nyári meleg napokon ideális választás ez a leves, hiszen tápértékben gazdag, illetve nem terheli le a gyomrunkat sem, így energikusak maradhatunk a nap többi részében. Jó étvágyat hozzá!
Dávid Viktória

Facebook kommentek