2020-ban közepén, amikor az Erdélyi Hang gondolata szöget ütött a fejembe, egészen másként néztek ki a dolgok körülöttem. Azóta pedig csak folyamatosan változtak. Stresszesebb és felelősségteljesebb lett minden. Legalábbis számomra.
Nem tudsz mindig, mindennek és mindenkinek megfelelni. És nem tudsz mindenhol is ott lenni.
Így alszom el este. Tudom, tisztában vagyok vele. Ez így van rendjén. Aztán reggel legtöbbször másként néznek ki a dolgok…
Reggel 6:45: Csörög az óra. Amióta más telefonom van, szerencsésen kicseréltem az ébresztőórát is. A régi telefonomon egy kicsit frászt kaptam: olyan volt, mintha tűzriadó lenne.
Reggel 6:45-kor felkelni egy kegyetlen dolog. Iskolás és egyetemista koromban is korán keltem, mindig hat óra környékén. Nem vagyok egy sokat alvó valaki, nem szoktam délig aludni általában. De reggel 8 óra előtt azért nem olyan kényelmes felkelni. Pedig nekem muszáj, ezt be kell látnom.
6:50: Már az ablakon nézek ki, és boldogan megállapítom, hogy bár utálom a februárt, örömmel tölt el, hogy legalább reggelente pirkadat fogad. Ezen aztán elmélázom egy picit. Nagyjából 20 percem van elkészülni, mert 30 perc az út a munkahelyemig.
7:25: Lefelé gyalogolok a hegyen. Ez az énidőm minden reggel. Ilyenkor általában még nem záporoznak az üzenetek, nem hívogatnak folyton, csak simán zenét tudok hallgatni, vagy podcastet. Vagy semmit. Ilyenkor van lehetőségem kicsit összeszedni az aznapi gondolataimat, átgondolni, hogy mivel indítom a reggelt. Szükségem van rá, mert másként nem funkcionálok kellőképpen.
7:50: Beérkezem az Xponentialba, még senki sincsen itt. Csend és nyugalom honol. Lepakolom a cuccaim, beindítom a fűtést és a kávégépet. Az ablakon kinézve a munkába siető embereket látom. Mindenki álmos, morcos vagy reményvesztett. Nem úgy, mint én. Nekem ma (is) csomó feladatom van, ezeknek pedig eleget fogok tenni. Ettől egyszerre érzem magam elszántnak és szédülök bele a gondolatokba.
8:10: Elkezd megtelni élettel az irodaház. Lévén, hogy a földszinten vertem tanyát, így reggelente és délután is mindenkit látok jönni és menni. Én már leveleket olvasok, a naptárt nézem. Ami nem kerül bele a naptárba azt abszolút elfelejtem.
8:30: Megcsörren a telefon. Az egyik rendezvény szervezője keres, pár PR-ral kapcsolatos kérdése van. Gyorsan végzünk. Én éppen egy cikket írok, utálom ha megszakad a flow. De muszáj felvennem a telefont.
9:00: Megéheztem. Otthon futólag mindig eszem egy kicsit, de rájöttem arra, hogy sokkalta jobb valamit időközben az Xpoban elfogyasztani. Hétfőnként a cég meglepi a bérlőket azzal, hogy vásárol reggelinek valót.
9:40: Záporoznak az e-mailok. Mindenki felébredt, megitta a reggeli kávéját és úgy döntött, hogy nem odázza el, tovább már nem lehet húzni. Én persze mindegyikre törekszem válaszolni. Nem mindig sikerül egyből…
10:20: Egy beszámolót meg kellene írjak. Már lassan egy hete húzom, mert az adminisztrációs dolgokhoz nem igazán van kedvem. Pedig egyáltalán nem bonyodalmas és ahhoz, hogy minden átlátható és érthető legyen, elengedhetetlen. Nagy nehezen nekifogok.
12:00: Meetinghez gyülekezünk. A hétfői napok mindig ezzel telnek. Elő kell készíteni a hetet, le kell beszélni a fontos dolgokat. Ilyenkor nagyjából egy órát arra koncentrálok, hogy tényleg értelmesen hozzá tudjak szólni az elhangzottakhoz.
13:20: Ebédidő. Ez az egyik kedvenc pillanatom. Ilyenkor kicsit beszélgetünk a többiekkel, elmeséljük, hogy mi történt a hétvégén. Előtte persze sokszor 10-11 magasságában kaját szoktunk rendelni. Ma van ételem, hoztam otthonról.
14:00: Folytatom a napi őrületet. Ebédidő alatt megint jött négy e-mail. Háromra válaszolok, a negyedikhez kell egyet telefonálnom. Felírom, hogy válaszolni kell… Időközben eszembe jut, hogy bizony be kell fizetnem néhány számlát, ha nem, akkor megint levágják a netet otthon. Tudom, hogy a szolgáltató nem kedveskedik, nem tűri el a késést. Kinyitom az internetszolgáltató oldalát, kifizetem az internetet és a mobilt is egyúttal. Így már minden biztosítva van.
14:30: Újabb meeting, újabb partnervállalkozás. Mindenki gyorsan túl akar lenni rajta. Szorgalmasan jegyzetelek, visszakérdezek, majd bólogatok.
15:20: Mindenki elfáradt. A két meetingen elhangzott kéréseket próbálom beépíteni a heti feladatok közé. Nem könnyű feladvány, egy icipicit zsúfolt lett a hét, főleg úgy, hogy pénteken már nem leszek Kolozsváron… Sebaj, megoldom, legfeljebb korábban járok be.
16:10: Eszembe jut, hogy szükségem lenne pár ingre, amelyeket ki kellene vasalni. Ezt felírom, nehogy péntek reggel ébredjek erre. Közben ki kell találnom, hogy milyen zakót veszek rá. Nincsen kapacitásom végiggondolni. Fel is hagyok vele, mert megint e-mailokra válaszolok.
17:00: Előkészített Facebook posztokat üzemezek be. Megvan a hét körvonala nagyjából, tudom, hogy mit, mikor és hogy. Végignézem a vendégszerzők listáján. Már egészen sokan írnak, szeretnének írni az EH-ra. Ez egyszerre tölt el örömmel és icipici idegességgel. Hogyan lehet ezt úgy csinálni, hogy ne szakadjunk bele?
17:20: Újabb kávé. Régebben csak egyet ittam, mostanra megengedem magamnak a kettőt.
18:20: Facebook posztok beidőzítve, hírlevelek kiküldve, cikkek sorrendje felállítva, most már csak két vendégposztot kell végigolvassak. Kicsit elfogyott a türelmem, elkezdem mérlegelni, hogy itt csináljam meg vagy menjek haza és majd az este folyamán, otthonról. Végül az ép ész győz. Itt csinálom meg. Elolvastam. Ezt is kipipáltam.
19:20: Borul a hétvégi program. Úgy tűnik, hogy már csütörtökön sem leszek és vasárnap estére fogok tudni csak visszaérni. Ez kicsit kétségekkel tölt el, de rájövök, hogy megoldom. Következő hétvégén már más rendezvényre kell készülni, én leszek a bemondó. Jó lenne azt is letisztázni, TickTickbe beírom, hogy írjak a szervezőknek.
20:30: Majdnem mindent kipipáltam, de van valamilyen hiányérzetem. Valamit még nem csináltam meg. Vajon mit? Mit felejtettem el? Nem jut eszembe semmi. Elindulok haza.
20:50: Beesek a lakásba, piszok fáradt vagyok. Már nem válaszolok üzenetekre, már nem csinálok semmit. Olvasni szeretnék egy kicsit, elkezdtem egy izgalmas regényt, de érzem, hogy a szemem és az agyam már nem képes rá. Milyen kár. Sebaj, majd holnap.
22:30: Elmosogatva, cuccok ki-be pakolva, teregetve, ideje lefeküdni. Leteszem a párnára a fejem, és elkezdek gondolkodni. Ettől aztán elmegy az álom a szememből. Eszembe jut, hogy mit felejtettem el. A negyedik e-mailre válaszolni, amihez telefonálni kellett volna. Pedig fontos. Már nem nyitom ki a laptopom, telefonról pedig hosszadalmas lenne. Előveszem a telefonom, felírom másnap kilencre a TickTickbe. Remélem nem lesz még túl késő.
Kb 23:10: Elalszom. Valahogy, nehezen. Pedig korábban kellett volna. Holnap megint hajnalban cseng az óra. Ez így nem lesz jó, hogy bírom ki a hétvégéig. Pedig kibírom.
És az élet megy tovább… Bár számtalan határidő, nehézség van jelen az életemben, még mindig azt érzem, hogy ilyen módon vagyok a legszabadabb. És hálás vagyok ezért.
Facebook kommentek