A hatalmas autóőrület közepette, szükség van valamilyen intézkedésre, amely kicsit megnehezíti a régebbi (és ezzel együtt sokkal környezetszennyezőbb motorral rendelkező) autók létét. Be kell látnunk, hogy Romániában előszeretettel gyűjtjük össze az ilyen járműveket, de könnyen meglehet, hogy ez a közeljövőben változni fog…
A 15 évnél idősebb autók esetén viszonylag rövid időn belül, valószínűleg az év végéig intézkedést fognak bevezetni – mondta Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter a Román Televíziónak. Arról Tánczos nem beszélt, hogy konkrétan milyen intézkedésre lehet számítani, elmondása szerint viszont azért is lépniük kell, mert még az Európai Bizottság is nyomást helyez rájuk a romániai autópark magas átlagéletkora miatt. (Ez az autópiac számára egyáltalán nem lesz kedvező…).
“Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy találjunk megoldást a 15 évnél régebbi személygépjárművek helyzetére. Ez az intézkedés a kormány szintjén is támogatást élvez azáltal is, hogy tovább haladtunk a részben PNRR-ből (országos helyreállítási tervből) finanszírozott közlekedési infrastruktúra fejlesztésével, illetve elköteleződést vállaltunk a területen alkalmazható reformok iránt” – mondta Tánczos, aki szerint jelenleg a szakminisztériumok szintjén zajlanak egyeztetések arról, hogy milyen megoldásokra van lehetőség.
Arra a kérdésre, hogy az intézkedés részeként terveznek-e valamilyen többletadót kivetni a 15 évnél idősebb autókra, Tánczos úgy válaszolt, hogy egyelőre nem tárgyaltak adó bevezetéséről, sem annak mértékéről. “Véleményem szerint egyensúlyt teremtő intézkedésre van szükség, vagyis támogatást kell adni azok számára, akik lemondanak a régi autóikról, ezzel párhuzamosan pedig másfajta megközelítésre van szükség például a helyi adók szintjén. De meglátjuk, hogy a kormány végül milyen javaslattal áll elő” – mondta Tánczos.
Forrás: TVR/Pénzcsinálók.ro

Facebook kommentek