Sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, hogy minden erőnkkel azon vagyunk, hogy próbáljunk másoknak megfelelni. Ez pedig egy hatalmas hiba, ami sok esetben lehet boldogtalanságunk forrása. Saját példámmal bemutatva.
Szokásos reggeli futásban vagyok. Nem kimondottan vagyok egy reggeli ember. El kell érnem a vonatot, úgy döntöttem, hogy pár napra haza fogok utazni. Ehhez pedig nagyon fontos, hogy elérjem a vonatot…
A buszon a megszokott reggeli tumultus, kicsit el is kedvetlenedek, amikor látom, hogy gyakorlatilag teljesen esélytelen az, hogy valahol helyet kapjak a böröndőmmel. Aztán hirtelen felszabadul egy hely és mint egy veszett állat rohannak “meghódítani” a helyet a nyugdíjasok. Én természetesen újra türelmesen várok, úgy döntöttem, hogy nem idegeskedem, amennyire csak lehet nyugodtan fogom az ügyet kezelni, még akkor is, ha tudom, hogy megint fullra késében vagyok.
Éppen időben érkezem, pontosan elérem a vonatot, és végül sikerül hazaérnem.
Otthon a szokásos családi körök, nagyszülők meglátogatása, rokonsággal való beszélgetések. Sehogy nem érti senki, hogy miért mentem filológiára. Senki nem érti, hogy miért nem választottam magamnak valami igazi kenyérkereső szakmát. Már sokszáz alkalommal elmondtam, hogy azért választottam ezt az egyetemet, mert szeretem, mert örömömet lelem mindabban, amit a későbbiekben tanárként, vagy újságíróként fogok csinálni (mert igen, a későbbiekben a két dolog közül az egyikkel, de inkább mindkettővel szeretnék foglalkozni). Ez pedig nem tetszik nekik. Szerintük apám pénzén fogok egész életemben élni, mert soha nem fogok annyit keresni, hogy végre, valahára önfenntartó legyek. Ezzel pedig folyamatosan azt érzem, hogy értéktelen mindaz, amit csinálok, teljesen haszontalan vagyok. Igykeszem mindenkinek megfelelni, sőt még azon is elgondolkodtam, hogy hamarosan elvégzek egy szerintük rendes egyetemet is, de semerre visznek általában ezek a beszélgetések…
A mostani is tipikusan ilyen volt, aminek az lett az eredménye, hogy örök életemre megfogadtam, hogy nem fogok többet ezzel kapcsolatosan vitát nyitni senkivel. Rájöttem, hogy én meg szeretnék felelni, én meg szeretnék tenni mindent annak érdekében, hogy a családom büszke legyen rám, de nem annak az árán, hogy eközben én magamat feláldozom, és felrúgok mindent, ami nekem fontos és értékes. Ennek az oltárán természetesen nem szeretnék, ennek az oltárán én nem szeretném a saját életemet feláldozni.
Ez az elhatározás 2019 közepén született meg a fejemben, akkor döntöttem úgy, hogy én kell a saját történetemen változtassak, én kell megtegyek mindent annak érdekében, hogy boldog legyek, mert mások sajnos helyettem semmit nem fognak ezért megtenni.
2019 közepe óta pedig minden nap teszek azért, hogy boldog legyek és a lehetőségekhez képest teljes életem legyen úgy szakmailag, mint a magánéletben.
És tudjátok mi a vicces? Sikerült! Ennyi kellett mindahhoz, hogy sikeres legyek a családom szemében is, ennyi kellett ahhoz, hogy komolyan vegyenek, és elhigyjék, hogy ez egy igazi szakma, amivel igenis érdemes (is) és kell is foglalkozni!
Lassan két éve képviselek újra értéket mindenki szemében, a sajátomban és a végre a családoméban is!
És, hogy érdemes-e megfelelni, illetve azon rágódni, hogy mások mit gondolnak rólunk? Egyértelmű, hogy nem. Egyértelmű, hogy nem kell megfelelni és nem kell azon rágódni, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ez még senkit nem vitt előre…
Facebook kommentek