Már az utolsó pár napot rúgtuk a félévi vakációból és nagyon sok helyen még nem lehetett tudni, hogy végül mi lesz. Kinyitnak vagy nem nyitnak ki az iskolák, kell-e menniük a diákoknak iskolába, vagy folytatódik az online oktatás. Egy valami biztos volt, társadalmi nyomás van a politikusokon arra nézve, hogy nyissák meg az oktatási intézményeket. És nekik természetesen engedelmeskedniük kellett.
Már le is járt az első hét az iskolából, boldogok lehetünk, még nem történt semmi szörnyűség. Még. A helyzet az, hogy ez csak idő kérdése, sajnos. Ugyan arra nem vehetünk mérget, hogy a média erről feltétlenül be fog, vagy be akar számolni, de szerintem már a legtöbben úgy is gyanítjuk, meg lesz ennek a böjtje. Bár elnézve a múlt héten közzétett számokat, lehet, hogy máris elkezdődött valami sajnos.
Nem, tudom, hogy valószínűleg nem a diákok fogják meginni a levét, hiszen legtöbben, a legtöbb esetben túlesnek ezen a betegségen minden nagyobb kellemetlenség nélkül. De a legtöbbüknek ott vannak a szüleik (akik közül csomónak valami krónikus betegséggel küszködik legalább egyik családtagja), és természetesen nagyon sokuknak ott vannak még a nagyszüleik is.
Rájuk nézve viszont különösen veszélyes ez a döntés.
Sokaknak a szüleinek muszáj elmennie dolgozni, nagyon sokuknak ez nem egy opcionális döntés, hanem egy kötelező, viszont legalább annyira azt is fontos szem előtt tartani, hogy a felnőttek a legtöbb esetben másként viselkednek, hordják a munkahelyükön a maszkot, és természetesen sokkal körültekintőbbek (egyrészt, mert megtehetik, hiszen véleményem szerint az iskola az egyik legkeményebb gyár… másrészt, mert egészen másként tekintenek a dolgokra, mint egy tizenéves) mint adott esetben a kisiskolások. A családban több kisiskolás van, ezért bátran kijelenthetem azt, hogy átlátom a korlátokat. Tudom, hogy mennyire nehéz őket felvigyázni, azt is tudom, hogy mennyire nehéz lefoglalni őket, és amivel egyfolytában találkozom az az, hogy mennyire nehéz tanítani őket, úgy, hogy az online oktatás számukra egy rémálom.
Amíg a felsősök esetében teljesen elfogadható az, hogy online tanuljanak, sőt, szerintem nekik kimondottan jól is megy, az esetek túlnyomó részében, addig az alsósok (értsd: 1-4 osztályosok esetében) ez egy kész rémálom.
A LEGFŐBB kérdés mindössze csak az, hogy minek az oltárán áldozzuk fel az egészségünket, vagy családtagjaink egészségét?
Tudom, hogy mit jelent a COVID. Voltam Koronás, tudom, hogy az esetek túlnyomó részében túl lehet élni, és nem is annyira veszélyes, mint ahogyan azt hallani lehet. Viszont azt is látom, hogy gyakorta van olyan, hogy teljesen váratlan fordulatot vesz valakinél a vírus, úgy, ahogyan arra egyáltalán nem lehetett számítani. Ilyenkor pedig megijedünk, és elgondolkodunk.
Szerintem az iskolák megnyitása egy sarkalatos pont volt ezen a téren. Nehéz megállapítani azt, hogy jó volt, vagy sem. És visszafelé nézve mindig könnyű okosnak, megfontoltnak lenni. És nem akarom már azt hallani, hogy hányan haltak meg a vírusban.
Jó lenne, ha mindannyian behúznánk fülünket-farkunkat és várnánk, hogy tényleg vége legyen…
Otthon. Nem az iskolában.
Facebook kommentek