Ahogy mondani szokták: a korral benő az ember feje lágya – ezt én azzal folytatnám, hogy és kíváncsi lesz a világra. Nos, határozottan ebben az életszakaszomban járok most én is, sok minden érdekel. Többek közt egyre inkább foglalkoztat a környezettudatosság kérdése, a zero waste életmód. Bár sajnos ez már égetőbb probléma annál, hogy gondolkozgassunk rajta, bízom benne, hogy ez már egy jó kezdet és számodra is megadom most a kellő löketet. Illetve megadjuk, ugyanis a minap a Talpalatnyi történetek blog főszereplőivel beszélgettem a tudatos utazásról.
Németh Edvárd és Kocsis Dóra 2014-ben indult először világkörüli útra. Azóta már 51 országban fordultak meg. Jelenleg kissé rövidebb utazásokra indulnak, hiszen kislányuk, Maja, mindössze négyhónapos. Ennek ellenére zajlik az élet körülöttük, idén jött ki Dóri Helyi, Idény, Vegetáriánus – Zero Waste Konyha című szakácskönyve. Közösségi média felületeiken folyamatosan osztanak meg tartalmakat hulladékmentes életmódjukról és utazásaikról. Bevallom, először kissé zavarban voltam azt illetőleg, hogy a velük kapcsolatos számos téma közül melyik lesz a nyerő. De kár lett volna hanyagolni egy olyan érdekeset, mint a környezettudatos utazás, így erről beszélgettünk, négyesben (a szerző, az alanyok és Maja – szerk).
Mindig is szerettetek volna utazgatni? A környezettudatosság vagy a felfedezési vágy volt meg bennetek előbb?
Edvárd: A tudatosság volt meg bennünk legelőször, az talán már az utazási vágy előtt is. A tudatosság meg a kíváncsiság, hogy értsük a dolgokat, a helyünket a világban. Aztán jött az utazási vágy, de az is már nagyon régen mindkettőnknél.
Dóri: Nekem a nagypapám volt ilyen nagyon jövős-menős. Anyukám mesélte róla, hogy simán felült a buszra Zala-megyéből, elhozta a reggel leszedett cseresznyét, és utána visszament. Szerintem nekünk Edvárddal mindkettőnknek az egyetemi tanulmányok is megalapozták ezt a tudatosságot. A filozófia volt a közös szakunk és ott nagyon megtanultunk kritikusan is gondolkodni, megkérdőjelezni, ahogy különböző rendszerek működnek. Ez segített abban, hogy ne fogadjuk el adottnak mondjuk azokat a rendszereket, amikben élünk.
Edvárd: Például a globalizációt és a fogyasztói társadalmat.
Dóri: Igen, nyilván ezekről nem tanultunk az egyetemen, de ezeket ültettük át kicsit a gyakorlatba, meg ebbe a környezettudatos szemléletmódba. Nagyon szerencsés volt, hogy mindkettőnknek volt egy ilyen szellemi alapja és ezen az úton közösen tudtunk elindulni.
Az egy éves útnál még nem a környezettudatosság volt a fókusz, hanem úgy álltalában a tudatos életmód, az élményeknek a mélyebb megélése. Ezért választottuk, hogy mi CouchSurfing-elni fogunk (ez egy közösségi hálózati szolgáltatás és vendéglátó-csere-szolgáltatás, amellyel a felhasználók otthoni szállást kérhetnek, vagy kapcsolatba léphetnek más utazás iránt érdeklődő személyekkel), meg hátizsákkal utazunk, tömegközlekedni fogunk, hogy minél közelebb kerülhessünk annak a társadalomnak, országnak a kultúrájához és az ottani emberekhez, hogy egy kicsit tudjuk megtapasztalni azt, hogy ők ott hogyan élnek. Szóval ez már megvolt, de például nem vettünk palackos vizet, hanem helyette egy toll nagyságú víz tisztítót használtunk és azzal tisztítottuk meg a vizet olyan országokban, ahol azt mondták, hogy nem ajánlott meginni a csapvizet.
Amikor ez tudatosult, mennyiben változtatta meg az utazásról alkotott képeteket?
Edvárd: Elég sokat kellett vívódni, alapvetően az utazás rettentően káros, főleg a mai formái. Igazából csak a gyalogos zarándoklat fenttartható és környezetbarát. Erre amúgy vannak példák. Több ismerősünk is van, aki a Szent Jakab zarándokúton Magyarországról elindul, elsétál Spanyolországig, és ott végigmegy az El Caminon. Tehát lehet így is utazni igazából, próbálunk mi is erre törekedni. Az a nehéz ebben az egészben, hogy vannak kimutatható hatások, amiket gyakorlunk a bolygóra az életmódunkkal, az utazási szokásainkkal, a fogyasztási szokásainkkal. Utána lehet nézni, hogy ez kábé mennyire káros, mennyi energiát pazarol, mennyi fosszilis kárt okoz a világban. De van egy másik oldal, hogy az adott tevékenységed által milyen pozitív hatást gyakorolsz a társadalomra, a tömegekre vagy akár a saját életedre. Szóval nagyon nehéz, abban egyensúlyozni, hogy amikor mi elutazunk valahova és abból írunk kb. 30 cikket meg tartunk 20 előadást – akkor persze azt mondod, hogy mi próbáljuk ezt valahogy kompenzálni meg visszafizetni. De ezt így nagyon nehéz, viszont, ha meg belecsúszol ebbe, akkor egy önsanyargató, remete életmódba csúszol le.
Dóri: Nehéz e között lavírozni. Nyilván azt mondják az emberek, hogy na, hát persze, ha nem utaznánk akkor lennénk a legkörnyezettudatosabbak. Anomália erről beszélni egyáltalán, hogy környezettudatos utazás, egyáltalán létezik-e ilyen. Hiszen az a legkörnyezettudatosabb, hogyha otthon maradsz, annál nem tudsz kevesebb energiát fogyasztani. Nem beszélünk az utazás lelki oldaláról, személyiség- vagy közösségformáló erejéről. Elmentünk olyan országokba, ahol azt láttuk, hogy folyik a szemét az utcán és nincs hulladékgazdálkodás, mi is ott szembesültünk, mondjuk azzal, hogy milyen mennyiségű az a szemét, amit az életmódunkkal termelünk. Lehet, hogy ha ezt nem látjuk vagy nem megyünk el erre az utazásra, vagy nem szállunk meg olyan családoknál, akik olyan egyszerűen éltek boldogan, hogy hihetetlen, akkor talán mi is tök máshogy élnénk. Szóval ezek a benyomások mennyire formálják át a te saját életmódodat és mondjuk ezzel mennyi embernek az életére tudunk esetleg hatással lenni.
Edvárd: Egy nagyon régi motoros utazó barátunk tanított erre minket, a Lengyel Laci és tök jó ez a szemlélet: hogyha van két napod akkor menj el egy szép helyre a városban, egy parkba vagy akár a BKV-val elérhető kiránduló útvonalra, ha mondjuk Budapestről beszélünk. Ha van egy heted, akkor már elmehetsz az országon belül is valahova kirándulni. Ha van tíz napod – két heted, akkor a környező országokat is érdemes meglátogatni, és hogyha több mint egy hónapod van, akkor merészkedhetsz a kontinensen kívül. Nyilván ez egy kicsit extrém, meg nem mindenkinek van ennyi ideje, meg ezt bonyolult megteremteni, bár amúgy nem lehetetlen. Arra próbálunk mi is törekedni, hogy csak akkor üljünk repülőre, amikor több ezer km-es távolságról van szó, és minimum egy-másfél, de inkább két hónapot töltünk abban az adott országban. A jövőre az a célunk, hogy konkrét projektekkel megyünk csak oda, tehát hogy utazni az utazásért, az már nagyon háttérben van.
Dóri: Repülővel utoljára 2019 elején utaztunk és nem feltétlenül a covid miatt, hanem egyszerűen ott már tényleg azt éreztük, – pedig akkor is már két és fél éve nem ültünk repülőn – hogy nagyon rosszul érezzük magunk tőle. Nem három napra mentünk ki, mert olcsó volt a jegy New York-ba, hanem tényleg elmentünk egy hónapra és még így is azt éreztük, hogy fú azért ez…
Ezért például év végén Ukrajnába mentünk vonattal, ahelyett, hogy elrepültünk volna Görögországba vagy Egyiptomba fele annyi pénzért. Ilyen döntésekbe így lavírozunk, nehéz szerintem az utazást úgy csinálni, hogy legyen környezettudatos is valamilyen szinten. Amit szinte mindenki megtehet, ha utazik valahova, vagy csak szeret utazgatni, hogy olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, olyan szállásoknak fizet, hogy mondjuk ne egy óriás multi hotel láncot támogasson. Szóval azért vannak akár sokkal kisebb dolgok is, amiket meg lehet tenni, mert persze azért a repülésről való lemondás, na hát az tényleg lemondás.
Már említettétek, de olvastam is róla, hogy volt egy egyéves világkörüli utatok, ami nászút is volt egyben. Ennek honnan jött az ötlete? Vagy egyértelmű volt, hogy valami ilyen nagyszabásút csináltok?
Edvárd: Igazából az nem is nászútnak indult. Miután összekerültünk, az egyetem után, elmentünk Skóciába dolgozni és úgy mentünk el oda, hogy ami pénzt félre tudunk tenni, abból utazunk addig, amíg tart. És hát elég sokat kellett túlórázni meg hat-hét napokat dolgozni egy héten, úgyhogy nagyon jól félre tudtuk tenni a pénzt. Aztán haza jöttünk családi okokból és egy ideig itthon voltunk, de végül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak elmegyünk arra az útra.
Dóri: Igen, maga az ötlet az jóval előbb, két három évvel azelőtt jött, mielőtt ténylegesen elindultunk volna. Maga az elhatározás nagyon gyors volt, azt mondtuk, hogy jó hát akkor most én elkezdtem nézegetni, hogy hogyan lehet ezt egyáltalán bejárni, mennyibe kerülne, milyen lehetőségek vannak. És akkor megtaláltam azt a szuper lehetőséget és mondtam Edvárdnak, hogy itt van, ekkor lehetne elindulni és elhatároztuk, hogy tényleg egy évig nem leszünk itthon és csak utazni fogunk.
Edvárd: De amúgy 347 nap volt.
Dóri: Igen. És azért lett nászút mert nagyon közel volt a házasságkötésünkhöz, gyakorlatilag tényleg egy nászút jellege volt, persze nem a klasszikus értelemben véve.
Edvárd: Az volt, hogy mindig kérdezték, hogy mikor házasodtunk össze és mondtuk, hogy fél éve és akkor „oh, this is your honeymoon” és akkor „yeah, this is our honey year”.
Dóri: Ezt elmeséltük egy interjúban egy újságnak, hogy mindig így fogadtak minket a szállásadóink és végül ezt a címet adta neki, hogy Egy éves nászút és akkor onnantól kezdve mindenki ezt a címet vette át.
Itt olvashattok még Dóri és Edvárd egy éves nászútjáról.
Milyen apróságokat alkalmaztok az utazásokkor, amitől környezetkímélőbbek vagytok? Mit ajánlotok a kezdőknek? Mi a mumus?
Edvárd: Van két darab pakolós videónk, ott egész részletesen kifejtjük. (Ezen a linken elérheted az első, ezen pedig a második részt.) De ha van nálad kulacs meg saját doboz, – ha olyan helyre mész, víztisztító – evőeszköz akkor az már nagyon sokat számít. Annyi, hogy előbb kell mondani, hogy te a saját dobozodba kéred az adott dolgokat, mint azt, hogy mit kérsz. Mert ha azt mondod, hogy egy kakaós csigát szeretnék már rögtön bele is tették egy zacskóba, de ha azt mondod, ide ebbe a dobozba, zacskó nélkül szeretnék kérni egy kakaós csigát, akkor oda teszik a dobozodba.
Dóri: Szerintem amúgy az a legfontosabb, hogy mielőtt valaki útnak indul gondolja végig, hogy miket szokott csinálni, hol termelődhet esetleg hulladék, és akkor úgy pakolni, hogy azt mivel tudja kiváltani. Mert azért ez mindenkinél egyéni, nem mindenki kávézik, nem mindenki eszik kifőzdében, ahova kell vinni tányért. Hogyha valaki mindig étteremben eszik és tudja, hogy nem hagy maradékot, akkor igazából fölösleges magával cipelnie a dobozt.
Edvárd: Meg például a csomagolásnál az is fontos, hogy minél kevesebb cuccal utazz. Nem csak azért, mert neked ez így kényelmesebb és praktikusabb eljutni A-ból B-be, amikor mondjuk gyalogolni kell vagy fölcipelni a domb tetejére, a szállásra a csomagokat. Azért is mert akkor kevesebb üzemanyagot használ el a repülő vagy esetleg más csomagot be tudnak tenni, ami már csak a következő szállítmányra férne fel. De ha te csak kézipoggyásszal mész, és nincs feladott csomagod, akkor annyival kevesebb üzemanyag pazarlódik a világban.
A legnagyobb csapda szerintem az, hogy majdnem minden helyen vannak turicsapdák (turista – szerk.). Vannak Must do listák, amiket hirdetnek mindenhol, például Ázsiában elefánton dzsungeltúra, bekábított tigrissel fényképezkedni, homokszörfözés, meg az ilyen terepjáróval, quaddal a motorozás a homokdűnéken – ezek rettentően károsak az ottani mikrokörnyezetre. Mi azt gondoljuk, hogy azok az élmények jók, amik a helyiekhez kapcsolódnak és nincs benne technológia. Van egy-két kivétel vagy ami a határon mozog, például felmenni egy hegy tetejére sífelvonón. Az például nagyon jó élmény, szerintem gyönyörű látvány, van időd, hogy megnézd ott a tájat vagy beszélgess a társaddal, a barátoddal, aki ott van veled.
Dóri: Nem mindenki tud egyébként a hulladékra figyelni, nekünk is sokszor mondják, hogy extrém, hogy még arra is odafigyeljen. De ilyenkor azt kell végig gondolni, hogy ha én befizetek egy ilyen hegyi motoros szánozásra – amikor voltunk Ukrajnában tényleg befizettek ilyenre, ami benzinnel megy, tök büdös, zajos, nagyon gyors, olyan élményt ad, ami instant, nem kell neked hozzá mondjuk fölgyalogolnod a hegyre, nem kell semmit sem megtenned, azért, hogy te abban az élményben részesülj a hegy tetején – a pénzemmel tényleg ilyen szolgáltatást akarok-e támogatni? Minél keletebbre megyünk, annál inkább az van, hogy jönnek a turik és ha valamire kifizetnek pénzt, akkor utána kétszáz másik ember fogja azt a szolgáltatást nyújtani. Tehát hogyha ketten befizetnek ilyen motoros szánra, akkor majd 15 másik is ezt fogja csinálni. Akkor arra fognak ráállni, de ha nem arra fizetnek be, hanem valami sokkal autentikusabb vagy környezetbarátabb dologra, akkor meg abban lesz több. Szerintem így érdemes gondolkodni, és ugyanígy annál, hogy megveszem-e a Kínában gyártott szuvenírt Thai-földön vagy az ugyanott gyártott párizsi Eiffel-tornyot.
Edvárd: Ez most nagyon rosszul fog hangzani, de én biztos, hogy nem vagyok ebben PC: pont ennél a hegyes példánál, aki nem tud fölmenni a hegyre az ne menjen föl, tehát ne cipeltesse föl magát egy ilyen motorosszánnal. Nemrég adtam egy podcast interjút Hársas Péterrel, aki a felelős turizmus kutatója, és ő mondta azt, hogy „a felelőtlen utazás, az nem alanyi jog”. Tényleg az van, hogy ma már nagyon gáz szerintem, hogy amikor ennyi információ ott van az éterben valaki úgy viselkedik, hogy: igazából most egy hetem van és akkor én most YOLO leszek végig és mindent is kifizetek, csak dőljenek az élvezetek – közben meg az egész felszínes lesz, meg legtöbbször ez párosul mindenféle fogyasztással és élvezeti cikkek és szolgáltatások tömkelegével, amik rettentően károsak. Ez csak mennyiségileg tűnik soknak, de minőségileg nagyon kevés.
Dóri: Igen, tényleg inkább a minőségi élményekre meg az utazásra érdemes fókuszálni, ahelyett, hogy százezer dolgot kipróbálnék és utána meg úgysem emlékszem rájuk, és úgyis instantak és a világ bármely pontján csinálhatnám ugyanazt, csak most éppen ott csinálom. Ezeknek nem sok értelme van és ezek azok, amik igazán támogatják ezt a fogyasztói társadalmat.
Edvárd: Amúgy nagyon sokkoló volt ez a hegyi élmény. Gyalogoltunk fel a hóban a hegyre, gyönyörű látvány, sütött a nap, és akkor 15-20 percenként volt, amikor kb. félre kellett ugrani mert jöttek ott marha gyorsan ezekkel a motorosszánokkal. Ez szerintem gáz, erre nincs joga senkinek, főleg olyan tevékenységeket csinálni, amivel másokat meg így eltaszítanak onnan. Ha még egyszer odamennék lehet, hogy nem mennék fel arra a csúcsra, ha tudnám, hogy ez vár rám.
Dóri: Igen, nagyon szomorú volt és egyébként nem idősek mentek fel szóval, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akik nem tudnak felmenni azok mentek, hanem fiatal párok, meg családok. Ott fényképezkedtek és csinálták a videót, hogy mennek ezzel a borzasztóan büdös és hangos izével, fönt kb. 2000 m-en. Szörnyűek az ilyen emberek.
Bár Maja még nagyon pici, de ha akkorát nő, terveztek vele is utazgatni?
Edvárd: Hogyne, már alig várjuk. Már utaztunk is itt a környéken, nagyon jól érzi magát mert nem kell gyalogolnia. A múltkor Felsőtoldon voltunk, fölmentünk az Isten tenyere kilátóhoz és akkor végig ott volt rajtam.
Dóri: Abszolút, amint már ő is kicsit komfortosabb lesz a jövés-menéssel akkor igen, mert most még azért pici, hogy messzebbre menjünk. De például, szerintem a Balkánra biztos, hogy egy éven belül fogunk menni. Két-három évesen már biztosan utazunk vele és akkor már tudunk mondjuk Kazahsztánba vagy Örményországba menni. Azt a részt nagyon szeretnénk bejárni, mert azon a részen csak Grúziában voltunk és nagyon tetszett nekünk. Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán, ezekbe nagyon szeretnénk menni, és hát abszolút visszük magunkkal mindenhova, reméljük, hogy fogja szeretni.
Arról még nem beszélgettünk, hogy költségvetésileg mi a kijövedelmezőbb? Lehet-e ilyen összehasonlítást tenni?
Edvárd: Ha úgy nézed a környezettudatos utazást, hogy minél ritkábban mész nagy távolságokra, akkor az olcsóbb.
Dóri: Meg hogyha úgy is nézed, hogy a közlekedést is beleveszed meg a szállást is. Tehát, hogy tömegközlekedünk ott is, ahol – mondjuk Indiában – lehet, hogy tudtunk volna 1000 Ft-ért taxizni, de akkor is busszal mentünk. Nem az volt ezekben az országokban, hogy csak taxi és hotel, ahol mondjuk olcsóbb lett volna. Ott is ugyanúgy utaztunk, mint az USA-ban vagy az olyan országokban, ahol tényleg nem ülsz be taxiba mert annyira drága, mint Európában és nem azért buszozol mert buszozni akarsz, hanem mert nem is tudnád megfizetni a taxit. Úgyhogy ilyen szempontból szerintem biztos, hogy olcsóbb. Mi szállásért nem nagyon fizettünk az egy éves úton se pénzzel, vagy ha fizettünk akkor az ilyen családi szállás volt, az út 20%-ban kb. Akkor is, szoba kiadó szerű helyeken szálltunk meg és azok sem voltak nagyon drágák. Minél kevesebb a luxus egy utazásban, annál olcsóbb és a környezettudatos utazás egy kevésbé luxus utazás.
Edvárd: De ha mondjuk azt mondod, hogy kizárod a repülést teljesen, akkor sajnos sokkal drágább a messzi helyekre eljutni. Ez az ukrajnai út is egy iskolapélda volt. Akkor tél volt meg szürkeség, el voltunk fáradva, év végén mentünk. Azt hiszem 12.000 Ft.-ért mentünk Egyiptomba oda-vissza és ehelyett elmentünk 40.000-ért Ukrajnába vonattal, ahol ugyanúgy tél volt, mint nálunk. Ez azért a közlekedésben egy nehéz döntés. A vonat drága és még csak Ukrajnába mentünk, nem is Németországba, Franciaországba, vagy Spanyolországba – oda brutálisan drága lenne eljutni vonattal meg busszal, repülővel meg eljutsz 15-20.000 Ft-ból. Egyszerűen irreális és egyébként nagyon megnehezíti azt, hogy kicsit tömegessé váljon a környezettudatos utazás mert ehhez egyszerűen már elkötelezettnek kell lenned.
Vannak olyan helyek, ahová nem tudsz eljutni. Volt egy pont, amikor elhatároztuk, hogy soha többet nem repülünk vagy legalábbis nagyon erős indok kell rá. Egy pár hónappal később meghívott minket egy indiai barátunk egy három napos esküvőre Indiába. Akkor elkezdtük megnézni, hogy hogyan jutunk el vonattal, meg busszal és négyszer annyiba került volna. Tehát félmillió forint lett volna a vonatjegy és két olyan határszakasz van, ahol azt írták mindenféle fórumon meg blogon, hogy lehet, hogy itt átjutsz egy nap alatt vagy egy hét alatt sem, vagy lehet, hogy egyáltalán nem engednek át a határon. Ezzel ellentétben kb. 8.000 Ft. volt egy repülőjegy akkor.
Dóri: Nézd, azt gondolom, hogy van ennek a környezettudatos utazásnak egy olyan része, amit szerintem mindenki meg tud tenni és ha azt valaki nem teszi meg akkor az nem is tudom, nettó hülyeség. De van az a szint, hogy nagyon elkötelezettnek és tudatosnak kell lenni vagy érezni azt, hogy mit ad neked egy ilyen értékrend vagy egy ilyen utazás, mint ahogy mi szoktunk utazni. Akár az, hogy olyan ágyban aludtunk, aminek csomóan közelébe sem mennének. Az, hogy te feladd a komfortodat, a higiéniai igényeidet, akár mondjuk több pénzt fizess ki egy olyan szállásnak, vagy olyan étteremnek, kifőzdének, aminél olcsóbbat is kaphatnál, de fontos neked az, hogy a pénz hova megy, mit támogatsz vele – na ehhez tényleg az kell, hogy fontosabbak legyenek az értékek, mint az, hogy olcsó legyen. De egyébként azt gondolom, hogy minden ilyen amire most többet adunk ki, majd visszajön máshol. Valószínűleg, ha a végén vonnánk egy ilyen költségvetést, hogy egy ilyen meg egy olyan utazás, akkor lehet, hogy mégis olcsóbban jönne ki egy tudatosabb, mint mondjuk egy olcsó helyeken megszállós, meg olcsó kajáldákban evős, de felelőtlen utazás.
Máté Emőke
Dóri, Edvárd és most már Maja utazásait is követhetitek Instagramon, Facebookon, YouTube-on és a Talpalatnyi történetek blogon.
Facebook kommentek