A középiskolás évek sokak számára elsősorban a tanulásról, a barátokról és az első komolyabb döntésekről szólnak. Van azonban egy olyan lehetőség is, amely egyszerre ad közösséget, élményeket és olyan készségeket, amelyeket később az egyetemen vagy a munka világában is kamatoztatni lehet. A helyi diákszervezetekben való részvétel nem kötelező, mégis az egyik leghasznosabb „iskolán kívüli iskola” lehet. Anna, Ingrid és Hunor arról mesélnek, mit tanultak a közösségi szerepvállalásból, és miért érdemes már diákként bekapcsolódni.
Az iskolában rengeteg fontos tudást sajátítunk el. Megtanulunk matematikai képleteket, történelmi évszámokat, idegen nyelveket, dolgozatokat írunk és felelünk. Ezeknek természetesen megvan a maguk helye, de vannak olyan készségek, amelyeket nehezebb tankönyvből megtanulni. Hogyan álljunk ki egy ötlet mellett? Hogyan beszéljünk egy nálunk idősebb emberrel? Mit tegyünk akkor, ha egy csapatban nem értünk egyet a többiekkel? Hogyan szervezzünk meg egy rendezvényt, osszunk fel feladatokat vagy vállaljunk felelősséget egy döntésért?
Ezeket a helyzeteket egy diákszervezetben nagyon gyorsan meg lehet tapasztalni.
Anna számára éppen ez volt az egyik legfontosabb felismerés. „Amikor először bekapcsolódtam, azt gondoltam, hogy majd segítek néhány program megszervezésében, találkozunk, jól érezzük magunkat, és ennyi. Később viszont egyre több feladatot vállaltam, és rájöttem, hogy egy ilyen közösségben tényleg van lehetőségem alakítani a dolgokon” – mondja. Szerinte az egyik legnagyobb változást az hozta, hogy megtanult kezdeményezni. „Ha van egy ötletem, már nem azt várom, hogy valaki más megvalósítsa, hanem megpróbálom kitalálni, hogyan lehetne belőle valami.”
A kezdeményezőkészség mellett a kommunikáció is rengeteget fejlődhet. Egy diákszervezetben ugyanis nemcsak a saját korosztályunkkal kell megtalálnunk a közös hangot. Programokat kell egyeztetni tanárokkal, partnerekkel, meghívott vendégekkel, esetenként támogatókkal vagy önkormányzati szereplőkkel is. Egy idő után természetessé válik, hogy telefonálni kell, e-mailt írni, bemutatni egy ötletet vagy akár egy egész csapat előtt megszólalni.
Ingrid szerint számára ez különösen sokat jelentett. „Korábban sokszor inkább csendben maradtam, ha egy nagyobb társaságban kellett megszólalni. A diákszervezetben viszont nem lehet mindig a háttérben maradni. Ha te vállaltál egy feladatot, akkor neked kellett elmondanod, megszervezned vagy képviselned. Egy idő után már nem volt olyan ijesztő kiállni mások elé” – meséli.
A közösségi élmény közben legalább ilyen fontos. A diákszervezet ugyanis nem csupán egy újabb elfoglaltság az iskola mellett. Sok fiatal számára itt alakulnak ki azok a barátságok, amelyek később is megmaradnak. Közös programok, táborok, rendezvények, kirándulások és hosszú szervezési esték köthetik össze a tagokat.
„A legjobb az volt, hogy olyan embereket ismertem meg, akikkel az iskolában valószínűleg soha nem lettünk volna közeli barátok” – mondja Ingrid. „Más osztályokból, más érdeklődési körrel érkező emberek kerültek egy csapatba. Először a közös programok miatt találkoztunk, később viszont már önmagában az is fontos lett, hogy együtt vagyunk.”
A diákszervezeti munka ugyanakkor nem mindig könnyű. Előfordulhat, hogy valaki egyszerre készül dolgozatra, edzésre jár, családi programja van, és még egy rendezvény szervezésében is részt kell vennie. Éppen ezért az időmenedzsment is olyan készség, amelyet már iskolás korban el lehet kezdeni gyakorolni.
Hunor szerint ez az egyik olyan terület, amelynek a későbbi életben is közvetlen hasznát látja. „Megtanultam, hogy nem lehet mindent az utolsó pillanatra hagyni. Ha egy rendezvényen tíz ember dolgozik, és te nem végzed el a rád bízott feladatot, azzal nemcsak magadat hozod nehéz helyzetbe, hanem a többiek munkáját is.”
Szerinte a felelősségvállalás talán még fontosabb. „A diákszervezetben először tapasztalod meg igazán, hogy annak, amit csinálsz, következménye van. Ha valamit jól csinálsz, annak mindenki örül. Ha valamit elrontasz, azt viszont nem lehet egyszerűen letagadni. Meg kell oldani.”
Ez pedig jó lehetőség a hibázásra is. Egy rosszul sikerült kommunikációs poszt, egy elfelejtett határidő vagy egy nem megfelelően megszervezett program kellemetlen lehet, de közben tanulságos. A diákszervezet biztonságos környezetet teremthet arra, hogy a fiatalok kipróbálják magukat, hibázzanak, majd újra nekifussanak.
„Szerintem az egyik legjobb dolog, hogy itt lehet hibázni” – mondja Hunor. „Nyilván nem jó érzés, amikor valami nem sikerül, de közben megtanulod, hogy egy hiba nem a világ vége. Megnézed, mi ment félre, és legközelebb már máshogy csinálod.”
A diákszervezet ráadásul abban is segíthet, hogy a fiatalok korábban felfedezzék, mi érdekli őket igazán. Van, aki a kommunikációban találja meg magát, más a rendezvényszervezésben, a grafikában, a fotózásban, a videókészítésben, a közösségépítésben vagy éppen a vezetésben. Olyan területeket lehet kipróbálni, amelyekre az iskolai tantárgyak nem feltétlenül adnak lehetőséget.
Anna például éppen egy ilyen feladat során jött rá, hogy szeret szervezni. „Amikor egy program teljes folyamatát végigcsináltuk az ötlettől a megvalósításig, rájöttem, hogy nagyon élvezem ezt. Jó érzés volt látni, hogy valami, amit először csak papíron találtunk ki, végül tényleg megtörténik, és mások is jól érzik magukat.”
A kapcsolatok építése szintén olyan előny, amelynek értéke csak később válik igazán láthatóvá. A diákszervezetben megismert emberekből később egyetemi csoporttársak, kollégák, üzleti partnerek vagy akár barátok lehetnek. A közös élmények és közös munka miatt már fiatalon kialakulhat egy olyan kapcsolati háló, amelyhez később is vissza lehet nyúlni.
Persze nem mindenki akar vezető lenni, és nem is kell. A diákszervezetben való részvétel nem arról szól, hogy mindenkinek elnöknek vagy főszervezőnek kell lennie. Van, aki egyszerűen a közösség miatt csatlakozik, más egy-egy projektben segít, megint más hosszabb távon vállal felelősséget. A lényeg az, hogy legyen lehetőségünk megtapasztalni: a közösség működéséhez a saját munkánkkal is hozzájárulhatunk.
„Nem kell rögtön mindent vállalni” – hangsúlyozza Ingrid. „Szerintem az a legjobb, ha valaki először eljön egy programra, megnézi, milyen a közösség, beszélget az emberekkel, és utána eldönti, hogy szeretne-e bekapcsolódni. Nem kell félni attól sem, ha valaki elsőre nem ismer senkit.”
Talán éppen ez a legfontosabb üzenet azoknak, akik még csak gondolkodnak a csatlakozáson: nem kell készségekkel, tapasztalattal vagy tökéletes ötletekkel érkezni. A diákszervezet éppen azért van, hogy ezeket a tapasztalatokat megszerezzük.
Az iskolai évek végén nemcsak az számít majd, milyen jegyek kerültek a bizonyítványba. Legalább ilyen fontos lehet az is, hogy hány emberrel dolgoztunk együtt, milyen helyzeteket oldottunk meg, mit mertünk kipróbálni, és mennyire tanultunk meg felelősséget vállalni másokért.
Anna, Ingrid és Hunor történetei is azt mutatják, hogy egy helyi diákszervezet sokkal több lehet egyszerű délutáni programnál. Olyan közeg, ahol barátokat lehet szerezni, önbizalmat lehet építeni, hibázni és tanulni lehet, miközben valódi közösségi élmények születnek.
A jegyek idővel változnak, az iskola véget ér, az osztályok szétszélednek. De azok a készségek, barátságok és tapasztalatok, amelyeket közben megszerzünk, velünk maradnak. Éppen ezért lehet a diákszervezetben való részvétel az egyik legjobb befektetés, amit egy fiatal az iskolás évei alatt saját magába és a közösségébe tehet.
Facebook kommentek