Mindannyian fogalmazunk már könnyelmű terveket az év elején, ám én már tavaly év közepe óta azon dolgozom, hogy idén lehetőleg rácáfoljak a sztereotípiákra és olyan fogadalmaim legyenek, amelyeket ki is tudok vitelezni.
Január két szempontból fontos hónap az emberek többsége számára: 1. általában ilyenkor vagyunk a legcsóróbbak, hiszen karácsonyi nagybevásárlások bizony le tudják szívni a bankkártyát, 2. ez az a hónap, amikor eldöntjük, hogy mi márpedig mi gyökeresen megváltoztatjuk az életünket. És itt kezdődnek a problémák…
Egyértelmű, hogy a legtöbb ember sokkal többet szeretne kihozni magából, mint amire képes. Mindenki 10 kiló szeretne leolvasztani magáról (minimum), de valahogy az eddig megszokott, betokosodott rutinját azért nem hajlandó kicsit megváltoztatni.
Évek óta azon tűnődöm, hogy hogyan lehetne azt kivitelezni, hogy úgy legyek sportosabb, hogy közben ne kelljen az életemet felfordítsam és ne is tápláljak hiú reményeket arra nézve, hogy bizony pillanatok alatt lecsöppen rólam a zsír és a helyét kipattanó izmok veszik majd át.
Bár legtöbben egy ilyen elhatározással egy edzőt keresnének meg első körben, én egy pszichológust kerestem meg, hogy segítsen rajtam… Higgyétek el, hogy megvolt a hatása! Egy aktívan sportoló pszichológushoz járok, aki teljes mértékben megértette és komolyan is vette a problémámat, kérésemet. Pár hónapos beszélgetéseink során kiderült, hogy az elhatározással nincsen probléma, mégcsak nem is a kivitelezés hibádzik… hanem effektíve nem vagyok hajlandó eltűrni a fájdalmat. Igen, a fájdalmat, ami a sportolással jár (főleg a kezdetekkor).
Bár többször beigazolódott, hogy a magasra tett léc mindig jót tesz az embernek, ebben az esetben ez egyáltalán nem igaz, sőt! Rövid úton kiderült, hogy az eddigi elbukásaim leginkább annak voltak köszönhetőek, hogy hiányzott a fokozatosság, nem próbáltam meg először otthon, valami hülye applikációval sportolni napi 15-20 percet, hanem rögvest rohantam az edzeni heti két-három alkalommal több órát.
És piff. A szervezetem meglepődött és nem bírta. Én pedig elcsüggedtem, hogy nem vagyok erre képes és biztos, ami biztos alapon, abba is hagytam az egészet. Már sorozatosak voltak a traumáim, amikor az egyik barátnőm elkezdett sportolni, és bár az elején egyértelműen látszott, hogy kínlódik, pár hónap elteltével meglepődve tapasztaltam, hogy a kitartó munka meghozta a gyümölcsét.
Tehát a 2022-es évnek nem úgy ugrok neki sportolás terén, hogy befizettem egy edzőterembe, hogy majd heti 2-3 alkalommal ott izzadva elérjem a várva-várt változást, hanem úgy futottam neki, hogy augusztus óta otthon sportolok, illetve ősszel már futni is eljártam azért, hogy megszokjuk egymást a sporttal, illetve természetesen a szervezetemnek is legyen ideje erre ráhangolódni.
Büszkén jelentem, hogy eddig sikerült, így 2022-ben ugyan edzőterembe fogok járni, fokozatos és türelmes leszek. Megérdemlem, hogy türelmes legyek magammal, ha már a világ nem kimondottan türelmes velem!
Tegyetek ti is így! Mindenképpen, ha sporton töritek a fejeteket (reménykedem benne, hogy sok bólogató fej van a monitor másik oldalán), mindenképpen fokozatosan fogjatok neki, sőt, ha most ugranál neki, akkor 1-2 hónapig nyugodtan próbáld magad ki otthon. Ha az már rendszeresen sikerül, akkor valószínű, hogy az edzőterem is be fog válni!
Facebook kommentek