Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

2020 a változások és a megerősödés éve volt, itt az ideje, hogy továbblépjünk!

Igen, itt vagyunk az év utolsó napján. Végre. El se tudjuk képzelni, hogy évszázadok óta, az egyik legveszélyesebb évet (egészségügyi szempontból) sikerült túlélnünk. De sikerült!

Gőzölög a teám, és hamarosan el kell készülnöm, mert mindjárt kezdődik a szilveszteri vacsora, ahova meghívtak pár héttel ezelőtt. Furcsa érzések keringenek bennem. Hihetetlenül ambivalensek. Egyértelmű, hogy magának a COVID-nak igazándiból nincsen amit megköszönni. Nem találok semmilyen pozitív változást az életemben, amit a járványnak köszönhetek. Nem szeretem az online oktatást, sokkal hatásosabb szerintem az, ha szemtől-szembe találkozok valakivel, nagyon meguntam azt, hogy be vagyunk zárva, és komoly problémát jelent, ha a barátaimmal szeretnék találkozni. Hihetetlenül elszomorít rengeteg ember sorsa, aki elkapta a vírust, és kicsit kilátástalan most minden körülötte.

Na ezért legyek hálás? Dehogy is. Elmehetsz úgy, ahogy vagy a búsba, Covid.

Viszont 2020 a változások éve volt. Ha szerettük volna ezt, ha nem.

Én például idén diplomáztam le. Végre. Nem, nem húzódott el, pontosan három évet jártam egyetemre, de az utolsó időszak már eléggé stresszes volt. Már kicsit korom óta tudtam, hogy valószínűleg közgazdász szeretnék lenni, viszont az út, amit ehhez be kellett járnom eléggé kacskaringós, és néhol döcögős volt. Nem teljesen erre számítottam az egyetemen, nem teljesen azt tanították, amire én kíváncsi lettem volna, és egyáltalán nem tudtam meg olyan dolgokat, amikre nagyon nagy szükség lenne a munkaerőpiacon. De végül diplomás közgazdász lettem. Ez pedig nagy változást hozott az életemben. Egyrészt büszkeséget, másrészt némi alázatot a megpróbáltatásokkal szemben, megtanultam, hogy kevés dolog hullik az ember ölébe, anélkül, hogy ténylegesen ne dolgozott volna meg érte. És valahol ez így is van ez rendjén.

2020 volt számomra az az év, amikor egy szuper projektet tudtam útnak indítani. Ez pedig nem más, mint az Erdélyi Hang. Amikor a nyár közepén elkezdtem a munkálatokat, megtalálni a megfelelő nevet, kitalálni, hogy hogyan is fog kinézni ez az egész, akkor még kétségeim voltak annak kapcsán, hogy erre én képes leszek-e. Persze, nem ez az első újságírós munkahelyem, projektem. Volt már saját blogom, dolgozom egy nagy online újságnál (Transindex), és én vezetem kommunikációs és PR szempontból a Thinkonomy-t is. De ezek a munkák azért jelentősen mások voltak. Mindig ott volt mellettem valaki, aki megálmodta kitalálta, menedzselte ezeket. Itt viszont én voltam a megálmodó és a menedzser is. A szeptemberi hónap gyakorlatilag teljesen ezzel telt. Találkozókkal, egyeztetésekkel, és eléggé sok munkával, mert ugyan a designet, és a programozást az ArtWise Studio végezte, természetesen minden egyes lépést először velem beszéltek meg. Ehhez mérten aztán, eléggé sok időt töltöttem a számítógép előtt. De abszolút megérte. Valahányszor ránézek az Erdélyi Hangra mindig jó érzéssel tölt el a dolog, hogy ilyen szépen alakul, és komolyabb marketingköltségek nélkül is, organikusan ilyen szépen növekszik. És ez még csak az első 4 hónap volt. Mi lesz itt várhatóan egy év múlva? Nélkületek semmi, de reménykedem, hogy egyre többen látogattok el nap, mint nap az oldalra!

2020-ban tanultam meg azt is, hogy a félelem, a kétségbeesés nem vezethet minket. Azt, hogy bár egy szörnyű, alattomos vírussal állunk szembe, akiről még nagyon sok dolgot nem tudunk, az biztos, hogy az összefogás és az egymás segítése a kulcs a mostani időszakban is. Szerintem nincsen már olyan ember, aki ne ismerne valakit, aki megfertőződött, sőt, teszek egy merészebb kijelentést. Nem hiszem, hogy van olyan fiatal, akinek a családjában (közeli, vagy távoliban) ne fertőződött volna már meg valaki. Ez ilyen. Hihetetlenül szomorúnak találtam, amikor még tavasszal, vagy nyár elején az emberek úgy néztek egy-egy fertőzöttre, mint aki hibás lenne azért, mert megbetegedett. És nem, nem azokról beszélek, akik fejetlenül végigbulizták, hatalmas bulikon a nyarat, vagy akik még most, hogy a napi újabb fertőzöttek száma egyre csak nő, még mindig nem hisznek a járványban, és nem teszik fel megfelelően a maszkot, vagy nem mosnak kezet. De ettől függetlenül, bármilyen odafigyelés, koncentráció mellett is, könnyen meglehet, hogy megfertőződünk. És ilyenkor nem igazán lehet azt mondani, hogy ő a hibás, miért ment oda. Főleg azért nem, mert ma te, s holnap én alapon, bárkit utolérhet a járvány. Abban reménykedem, hogy a vakcina hatásos lesz, és mindannyian leszűrjük majd a tanulságot a járványt látva. Hiszek abban, hogy az eső után ott a szivárvány. És abban is, hogy a vihar lassan, de biztosan véget fog érni.

És mit tanított nekem a 2020-as év? Azt, amiről a legtöbb nyálas film szól: a szeretet, a család, a lelki béke tényleg a legfontosabb dolog az életben. Ezért ha idegesek is vagytok, hogy idén nem lehet akkora csindarattát csapni, mint más szilvesztereken, akkor azt ajánlom, hogy vegyetek egy mély levegőt, és gondoljatok arra, hogy 2020-ban az a legfontosabb, hogy mindannyian egészségesek legyünk. Ehhez pedig áldozatokat kell hozni.

Vigyázzatok magatokra, és tényleg legyetek körültekintőek ma este. Kezdjük jól az új évet, és ne a kórházi ágyakat töltve!

Találkozunk egy év múlva! 🎉

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek