A következő történet teljesen fikció alapul, konkrét tények egyikünk számára sem állnak rendelkezésre. De azért jól esik ezt most leírni…
Bukarest. 2021. november 18. reggel 7:
Csörög az óra, gyorsan lenyomom, nehogy felébresszem Blankát. Kiegyensúlyozottan szuszog, úgy, ahogyan az elvárható egy kiegyensúlyozott nőtől. Kiszállok az ágyból és meg sem állok a zuhanyzóig. Ha tehetem reggel zuhanyozom inkább, jobb tiszta bőrrel felvenni a fehér inget-nyakkendőt.
A víz meleg, pont olyan, amilyennek én szeretem. Úgy érzem, hogy megtisztulok. Megtisztítom magamat a spekulációktól, a lobbitól, megtisztítom magamat az összes gyűlölttől, minden olyan dologtól, ami tudom, hogy rosszat tesz a lelkemnek. Így egy picit jobb, egy picit könnyebb szembenéznem magammal a tükörben.
Nem vagyok rossz ember, ebben biztos vagyok, csak hát a jelenlegi válságos helyzetben, most, amikor igazándiból a fene se tudja, hogy mi történhet, merre változhatnak a történések. Senkire nem tudok számítani (a kollégáim közt), egyetlen olyan politikai partner sincsen, akiben megbízhatok száz százalékosan. Tudom azt, hogy senki sem akar rosszat, senki sem szeretné, ha mondjuk megváltoznának a parlamentben az erőviszonyok. Na, nem azok, amelyeket az emberek látnak a TV-ben, hanem azok, amiket csak mi érzünk, csak mi érezhetünk a bőrünkön. Nehéz most bármi okosat is mondani. Mit tudunk? Azt, hogy nem tudunk semmit?
A telefonom csörögni kezd, kezdődik a nap. Az irodavezetőm az, jelez, hogy probléma van egy elszámolással, nem stimmelnek az adatok. Rögtön rávágom, hogy nincsen időm ezzel foglalkozni, most egészen mást kell csináljak, most nagyon fontos, hogy megtisztítsam magam, hogy felvegyem a láthatatlan páncélt és úgy menjek ki az utcára, mint aki büszke és elhivatott. Pedig én egyik sem vagyok.
Kicsit elegem lett, hogy lassan négy éve belém törli mindenki a lábát, valahogy azt érzem, hogy messzemenően nem térül meg az a befektetés, az az áldozat, amit én a munkámért teszek. Tudom azt, hogy mindenki azt hiszi, az élet császárai a politikusok, de ez messzemenően nincsen így… Ezt most már én is a saját bőrömön tapasztalom.
Elindulok a parlamentbe, bár semmi kedvem nincsen ma bemenni, újabb ülés, újabb értelmetlen kérdések és egyeztetések sorozata. Miközben arrafelé autózom azon tűnődöm, hogy vajon van-e olyan ember, aki elhiszi, hogy itt tényleg a kiegyezés van a középpontban? Vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy mi nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy itt érdembeli változás történjen?
Az elmúlt időszak talán számunkra volt a legnehezebb. Szembe kellett nézzünk. Szembe kellett nézzünk azzal, hogy bizony itt most nagyon válságos a helyzet. Itt bizony rengeteg ember meg fog halni, mert nagyon kevesen oltották be magukat idejében. Ezt pedig első körben a politikumon fogják elverni, érthető… Most valahogy senki se szeretne kormányozni, vagyis de, mi magyarok szeretnénk, de legyünk reálisak, van arra esély, hogy 2021-ben, mi, magyarok vezessük Romániát? Előbb esne szerintem piros hó, mint hogy a szélső jobb oldal megválasszon minket. A nacionalizmus és a szélsőségek azt hiszem most a legerősebbek.
Én viszont, mint a hűséges katona kiállok az egész történetért, arcomat adom a majomkodáshoz. Mindannyian tudjuk, hogy miért nem alakul kormány: mert nincsen egyetlen olyan kompetens ember sem, aki felelőséget merne vállalni. Most az egyik leghálátlanabb dolog politikusnak lenni. De sajnos ezt egyikünk sem tudta, akkor, amikor elindultunk ezen az úton. A családomat pedig én is, mint minden rendes ember, el kell tartanom. Sarokba lettünk szorítva.
Belépek a parlamentbe, felmegyek az irodámba, közben ezek a gondolatok keringenek bennem. Újra cseng a telefonom, ezúttal egy újságíró, már több napja megígértem neki, hogy válaszolok néhány kérdésére, mert az ígérte, hogy ír egy ifjúság-közeli cikket a beszélgetésünk mentén. Nincsen kedvem most beszélgetni vele, igazándiból senkivel sincsen, de vannak olyanok, akikkel muszáj. Kinyomom a hívást, bocsánatkérő SMS-t írok. Az asztalomon ott gőzölög a kávé, a titkárnőm főzte.
Én leülök és bekapcsolom a számítógépem. Nagyot kortyolok a kávémba, belépek a Facebook oldalamra. Megint kitört a cirkusz… Kezdődik.
Facebook kommentek