Olyan érzésem van, mintha csak most írtam volna a harmadik évfordulónkról, s hopp, máris itt a negyedik. A negyedik, amire azt tudom mondani, hogy meglehetősen nyugodalmas. Nem csak azért adtam ezt a címet, mert szépen rímel a négyre, hanem azért is, mert egy teljesen új dimenzióját sikerült megtapasztalnom az elmúlt egy évben a párkapcsolat(ok) intézményének.
Ő olvas, én olvasok. Egyszer csak felnéz és odaszól: „Tudom, hogy téged nem érdekel, de el kell meséljem neked, hogy milyen rész volt most a könyvemben”. És elmeséli. Ő mesél, én pedig nagyon igyekszem figyelni rá, hiszen ez most róla szól, nem kell semmit sem mondjak, csak meg kell hallgatnom. Egy perc az egész, de ő boldog lesz, én pedig elégedett.
Megérkezem szilveszter előtt a családi házuk udvarára, ő kijön és széles mosollyal üdvözöl. Tisztában van azzal, hogy mennyire utálok vezetni, főleg, ha egyedül kell elutaznom többszáz kilométert. Én pedig tisztában vagyok azzal, hogy neki mennyire fontos, hogy ezt megtettem. Érte, értünk. Mindketten örülünk, bátorításképpen puszit és süteményt kapok.
Ő egészen jó lelkűnek tart, kivéve, ha kajáról van szó. Akkor szerinte nem ismerek se Istent, se embert. Habzsolok és nem veszem észre, hogy másnak nem jut. Igyekszem változni, de biológiai adottságom, hogy nagyobb a kezem és kétszer annyi chipset tudok megenni egyszerre, mint ő. Neki ez nem tetszik, szerinte ezt felesbe’ kellene menjen. Én pedig hagyom, hogy ő mérje ki az adagomat, és a kezembe adja miközben Netflixezünk.
Nekem nem okoz gondot a telefonálás, így felhívom, elintézem neki. Két perc az egész, már jön is az igazolópapír, elintézve, letudva. Én bátrabb vagyok, szerinte. Cserébe ő elmosogat, amikor én elfelejtek (pedig az én feladatom lenne, ha ő főz). Én örülök neki, hiszen este későn már nincsen energiám. Neki sincsen, de megcsinálja.
Már nem számoljuk, hogy ha én…, akkor te. Már nincsen erre idő, és nem is érdemes. Ezt nem lehet ennyi idő után patikamérlegen számolni. Ha mindig grammra adjuk az egymás iránti gesztusokat, akkor több idő megy el a számolással, méricskéléssel, mint magával a tettel. Ő jó szívvel csinálja, én jó szívvel csinálom.
Ő szomorú, mert sokat dolgozom, nem töltünk annyi időt együtt, ahogyan ő azt szeretné. Nem élhet az ember a munkájának, nem pásztázhatja folyamatosan a képernyőt. Nem helyes, nem ezt várja el senki, szerintem mindenki elvárja. Szerinte ez így hosszú távon nem fenntartható, én egyetértek, és másnap korábban igyekszem befejezni a munkát. Örül, hogy időben befejeztem…
Szerintem én csak ritkán kések, úgy igazán. Tíz- tizenöt perc elvégre nem számít. Kiszámíthatatlan a munkám. Szerinte számít, mert neki várnia kell rám, és már nem hív fel, hanem a Lokátorban nézi, hogy merre járok. Én igyekszem pontos lenni, ő pedig már nem háborodik fel.
Pár életkép az elmúlt évünkből. Mindenki ismeri a másikat, úgy tudjuk parodizálni a másikat, hogy azon mindketten kacagunk. Ő ismeri a barátaimat és szereti. A barátaim ismerik őt és szeretik. Az ő barátai is ismernek engem, és szeretnek. Lett egy közös keresztfiúnk. Decemberben húsz percet csak azt néztem, ahogyan a keresztfiúnk alszik és azon gondolkodtam, hogy ez a kis emberi lény mit fog gondolni a világról tíz év múlva, egyáltalán milyen lesz a világ, amiben felnő. Mit tudok én neki mondani, mire vigyázzon? Másokra, hogy ne bántson embereket szándékosan, esetleg magára, hogy mások ne bántsák őt szándékosan?
Ha egy párkapcsolat első két éve olyan, mint egy telefonbérlet, amit meghosszabbít az ember, akkor a negyedik éve olyan, mint egy közös albérlet. Mindenkinek megvan benne a helye és mindenki tudja, hogy mi hol van, vagy hogyan tud a másiknak egy kedves gesztust tenni. Ilyenkor már nem azon gondolkodik az ember, hogy hogyan lehet cselezni, később válaszolni az SMS-re vagy akarattal cukkolni a másikat. Ilyenkor már arra törekszik az ember, hogy lehetőség szerint úgy alakítsa a párkapcsolatot, hogy az mindkettőjük számára komfortos legyen. Bár nem kell és nem is tudod mindennap a legjobb arcodat mutatni, törekszel arra, hogy azért gyakran legyenek olyan pillanatok, amikor egy gesztussal, mondattal, gondolattal bátorítólag tudsz hatni a másikra.
Négy év után egy párkapcsolat tele van szabályokkal, melyek lehetnek írottak és íratlanok. Na jó, a pasik esetében az íratlan szabályok is jó, ha elmondottak, mert az a biztos. Néha elmerengek azon, hogy mennyire egyszerű és ésszerű dolgokat nem látunk át, mi férfiak, miközben folyamatosan arról beszélünk a havereinkkel, hogy a lányok mennyire nem logikusak.
A negyedik évben már megengedett, hogy egy nap mindent együtt csináljatok és bizonyos napokon semmit. Az is rendben van, ha néha megunod a másikat, de közben meg túllépsz ezen, mert tudod, hogy neki most van kedve beszélgetni. A negyedik év már egy szövetség. Írott és. íratlan szabályokkal.
Facebook kommentek