Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Egy ideje már sejthető volt, hogy a Prada érdeklődést mutat a Versace divatház felvásárlása iránt, de csak most vált hivatalossá, hogy létrejön az üzlet.

Immár biztos, hogy a Prada megszerzi a Versace divatmárkát a Capri Holdings vállalattól, méghozzá 1,25 milliárd eurós összegért, ami körülbelül 510 milliárd forintot jelent – számolt be róla a Telex.

A luxusmárkák iránti kereslet tavaly jelentősen csökkent, ami a Versace pénzügyi eredményein is meglátszott: a vállalat bevételei az idei pénzügyi évben márciusig 19 százalékkal estek vissza. Patrizio Bertelli, a Prada egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy a cégcsoport készen áll arra, hogy új korszakot indítson az egyik legismertebb olasz divatmárka életében. A Business of Fashion szerint a Prada 250 millió eurós kölcsön révén száll be a Versace divatcsoportba.

A Versace divatházat Gianni Versace alapította 1978-ban Milánóban, majd 2018-ban a Capri Holdings vásárolta meg. Mint ismert, a márka kreatív igazgatója, Donatella Versace idén márciusban távozott a posztjáról, helyére Dario Vitale került, aki 2010 óta a Prada tulajdonában lévő Miu Miunál tevékenykedett. Donatella 1997 óta töltötte be a kreatív igazgatói szerepet a Versacénál.

Oszd meg, ha tetszik az írás!

Facebook kommentek