Bár már javában dübörög az év, mi a januári ígéretünkhöz híven, újra egy új évi fogadalommal jelentkezünk, amit minden hónapban megteszünk. Ezúttal egy felfogásbeli dologról írnék, a “hétvégében élésről”. Ezen változtattam 2022-ben.
Bár a 2021-es év nem volt egyszerű, ha lemaradtál volna a beszámolóról, itt elolvashatod. Nagyon sok szempontból vízválasztó volt számomra, nagyon sok dologra felnyitotta a szememet, egyszóval tanulságos volt.
2022-öt is hasonlóra terveztem, mindössze annyi különbséggel, hogy törekedni fogok mindenképpen arra, hogy sokkal inkább magamra helyezzem a fókuszt a döntéseim kapcsán. Eldöntöttem, hogy húszas éveimben tényleg arra fogok koncentrálni, hogy minél többet tapasztaljak, lássak, próbáljak, hiszen most van az elkövetkezendő pár évben lesz még erre lehetőségem, viszonylagosan büntetlenül.
A cikket megelőzően jómagam is a hétvégéknek éltem. Napi nyolc-tíz óra meló, utána a megszokott délutáni feladatok, egyfolytában fáradtan (utóbbi még nem feltétlenül változott), alig vártam már a hétvégéket. Pénteken már mindig a délutánt, vasárnap este pedig a következő péntek délutánt és az azt követő napokat. Tudom, hogy sokan jártok ebben a cipőben, azt is tudom, hogy legtöbben nem hobbiból teszitek ezt.
Legtöbbünk számára talán a munka az, ami a legjobban lefáraszt, egy olyan munka, munkahely, amit nem szívesen csinálunk. Vannak boldogabb pillanatok, vannak könnyebb időszakok a munkahelyen, de fontos azt is látni, hogy túlnyomó többségében az ott töltött napok nem a mókáról-kacagásról szólnak, függetlenül attól, hogy fogorvos, egészségügyi asszisztens, marketinges, vagy tolmács vagy. Én el is engedtem majdnem teljesen azt a dolgot, hogy olyan munkahelyem legyen, ahova minden egyes nap mosolygósan fogok tudni bemenni. Mindenhol megvannak a nehézségek, kényelmetlenségek.
Talán csak az a kérdés, hogy milyen arányban?
Bár már közhellyé avanzsálódott, az egyik kedvenc mondatom a Sex and a City-ből, Charlotte szájából hangzott, ami valahogy így szól: “Nem vagyok egész nap boldog, de mindennap az vagyok!”
És talán itt van elásva az a bizonyos kicsi kutya. Mi sem dolgozhatunk egyfolytában boldogan, nem lehet minden hétfő, kedd reggel egyformán jó, nem mindig alszunk ugyanolyan jól, de fontos, hogy minden egyes nap lehetőség szerint legyen egy olyan pillanat, amit szeretünk, amiért érdemes tartjuk azt, hogy felkeljünk, elmenjünk dolgozni. Mondhatnám azt is, hogy válassz egy olyan szakmát amit szeretsz, mert akkor soha nem kell majd egyetlen percet se dolgozz, de én nem vagyok ilyen idealista.
Szóval az idei fogadalmam az volt, hogy alapjába véve fogom átgondolni a dolgokat és választom ki, hogy mit szeretek. Egyértelmű, hogy az Erdélyi Hang-ot szeretem, szeretek írni ide, szeretek videókat forgatni a felületre, szeretem azt, hogy olyan témákról írhatok, írhatunk ide, amelyek engem is foglalkoztatnak és amelyek sokszor segítséget nyújthatnak nektek is.
Ebben az évben törekedni fogok, hogy a lélekölő dolgokat minimálisra csökkentsem az életemben, olyannyira minimálisra, hogy lehetőség szerint szépen-lassan eltűnjenek. Sokkalta jobb lesz így nekik is, meg nekem is. (Hihetetlenül csúnyán tudok tenni, ha valami olyat kell csinálnom huzamosabb ideig, amit nem szeretek).
Jutalmaznod is kell magad!
Egy másik közhelybe botlunk, főleg ha a közösségi média irányelvei szerint próbáljuk meg értelmezni a kijelentést. A jutalom nem feltétlenül egy yacht, vagy valami luxusvakáció, ha így tekintünk a dolgokra, akkor inkább jobb, ha el is felejtjük őket. Sokszor egy csütörtök esti mozifilm, egy finomabb desszert, vagy egy tényleg kikapcsolódós hétvége is kitűnő jutalom lehet. Nem az értéke a fontos, hanem a lelkület és a benned kialakult történet körülötte.
Bár az év során még fogok jelentkezni legalább két újévi fogadalommal, nagyon remélem, hogy a fentebb leírtak elindítanak bennetek egy-egy gondolatot, amellyel magatok számára kedveztek és egy picit jobbá varázsoljátok a hétköznapjaitokat!
Facebook kommentek