A szokásos hétfő reggeli forgalomban rájöttem arra, hogy a város már megint úgy néz ki, mint egy építőtelep, én pedig már kezdtem hozzászokni ahhoz, hogy a városnak kezd normális alakja lenni…
Kolozsvár egy fejlődő város, szokták mondani, ehhez képest én egyáltalán nem ezt érzem, vagyis azt, hogy fejlődő, csak éppen visszafejlődő. A városnak a képét teljesen eltorzítják a folyamatos munkálatok…
Amikor még a kezdetek kezdetén, nagyjából 5-6 évvel ezelőtt felkerültem Kolozsvárra, úgy éreztem, hogy megérkeztem a lehetőségek városába. Azt gondoltam, hogy itt fogom megtalálni a boldogságot, és az erdélyi Sex and the city ebben a városban fog számomra megszületni. Aztán ahogy telt-múlt az idő rájöttem, hogy se sex, se city, de most erre különösebben nem térnék ki, hiszen Kolozsvárról van most szó és nem az én személyes magánéletemről.
Szóval a várost megrohamozták a bevándorlók. Bevándorlóként tekintek magamra is, hiszen a lakóhelyemtől Kolozsvár eléggé messze van, de azért úgy is úgy döntöttem, hogy ide jövök. Én nem hoztam magammal autót, de van aki viszont igen… Úgy tűnt, hogy a város megbírja a rázúduló nyomást és a városvezetés majd megfelelőképpen fog lépni a közlekedés javítását illetően. Ehhez képest a tömegközlekedés szar.
Igen, jól olvastátok, a tömegközlekedés egyáltalán nem olcsó mulatság, és egyáltalán nem hozza az irányába táplált elvárásokat. A buszok tömöttek és ritkán járnak (ha nem éppen a belvárosba, vagy ennek közvetlen közelébe szeretnél eljutni), mindemellett autósként rémálom a városban létezni. És ha az előbb említett felsorolás még nem lenne elegendő, akkor ott van az is, hogy a főbb utcákat (lásd Kétágú templom, Farkas utca) most újítják javába. Mert, hogy kell metró. Mert igen, metró. És tényleg szükség lenne rá, csak Kolozsváron ezt attól tartok, hogy egy zsákutca. Le kell ásni a mélybe, hogy lehessen metrót építeni, ahhoz pedig a földben található régészeti kincseket ki kellene bányászni és megfelelően el kellene raktározni. Ez pedig egy hosszadalmas és igencsak nehézkes folyamat. Főleg nálunk, Romániában. Ehhez mérten az ásatások egy évszázadot is simán tarthatnak, mert hát miért ne? Kiváló indokokkal lehet fenntartani a látszatot, hogy a város igenis fejlődésben van. Ehhez képest fittyfenét, csak látszatmegoldások vannak.
Lassan, de biztosan kezdek kiábrándulni mindenből, ami Kolozsvár. Az utcákból, a folyamatosan magas bérleti díjakból, a mára már élhetetlenné vált városból és társai. Ez így nem lesz jó, és nem kell erre 5 éveket várni, simán 1-2 év múlva már igenis teljesen lehetetlenség lesz az, hogy eljussak a Mócok útjáról a Borháncsba, mert a forgalom halott lesz. Már most is haldoklik. De csak történjenek az ásatások, de csak robbantsuk fel Kolozsvárt. A többi majd úgy is kialakul…

Facebook kommentek