Már a múltkori cikkem után is vegyes visszajelzéseket kaptam, sokan azt mondogatták, hogy magamnak köszönhetem azt, hogy egyedül vagyok… Én ezt nem teljesen így érzem, sőt…
Most a Valentin napomról fogok írni…
Sokak számára a Valentin nap egy ünnep. Azt gondolják, hogy ilyenkor kell megemlékeznünk arra, hogy milyen jó az, hogy végre párkapcsolatban vagyunk és, nem mellesleg, valaki törődik velünk.
Sokszor esnek az emberek abba a csapdába, hogyha nincsenek kapcsolatban valakivel, akkor igazából nincsen semmi értékük, nem is érnek semmi a húspiacon. Különösen igaz ez a nőkre, akiknél észrevettem, hogy sokszor az önértékelés egyik mérőszáma az, hogy van-e valakijük, vagy sincs.
És ez nincs a helyén. Elsőre én is néha kevesebbnek érzem magam azért, mert nincsen párom, vagy éppen amiatt, mert úgymond túl jó voltam egy olyan pasinak, aki végül meg sem becsült.
A Valentin nap kicsit olyan a pároknak, mint a karácsony. Ilyenkor adnak számot arról, hogy milyen is a kapcsolatuk, minden csupa szív, csöpögős és társai. Ez pedig nekem egyáltalán nem a kedvencem… Kicsit boldog is voltam, hogy nem kellett idén ezt a Valentin napnak nevezett szarságot ünnepeljem. Megkönnyebbülés volt.
Persze jó lett volna szombat este, vagy vasárnap este valakihez odabújni, de Koronavírus alatt az élet nem habos torta, jelentsen ez most akármit is.
Fontos azonban megemlíteni, hogy teljesen véletlenül összefutottam egy sráccal (van annak már vagy két hete is), aki abszolút nem volt szimpatikus elsőre, de mivel írogatott nekem, úgy döntöttem, hogy miért is ne, találkozom vele.
Természetesen Valentin nap előtt szerettem volna, hogy ne kelljen semmilyen giccsbe burkolóznunk, és úgy tűnt, hogy sikerült is. Pénteken este találkoztunk, és mivel kint hideg volt, haza hozzá pedig még nem akartam menni, így egy vendéglőt választottunk találkozásunk helyszíneként.
A találkozó meglehetősen kellemes volt, főleg azért, mert egyáltalán nem éreztem úgy, hogy nyomulni szeretne. Bár számomra ez egyértelmű volt, azért szerettem abban a tudatban élni, hogy hagy időt a megismerkedésre és nem akar egyből fejest ugrani a dolgokba. Jó érzés volt, hogy valaki végre ténylegesen kíváncsi rám.
Több mint két órán keresztül beszélgettünk folyamatosan, és ugyan nem történt még semmi, ami konkrétan arra utalna, hogy összejöttünk volna, a találkozó óta folyamatosan üzenetezgetünk egymásnak, ami viszont nagyon bejön nekem…
Hogy konkrétan mi lesz a dologból, még nem tudni, de az máris nagyon kecsegtetően hat, hogy valakivel valami elkezdődött. Nem akarok sietni, és nem szeretném végképp elkiabálni a dolgokat, de bizakodó vagyok!
Facebook kommentek