Szerintem már mindannyiunk életében többször is megtörtént, hogy ismerős, barát, barátnő párkapcsolata véget ér, akár úgy, hogy az illető egy ideje már mondogatja nekünk, hogy szakítás lesz a vége, akár (és ez a súlyosabb), úgy, hogy dúl a love, s a szeretett fél egyszer csak meglép… Ilyenkor nekünk kutya (értsd: baráti) kötelességünk meghallgatni, és tanácsod adni. Igaz történet alapján. Figyelem a következő cikkben NAGY szavakat fogok használni, ezért lehet, hogy picit szentimentálisabb lesz a cikk.
Reggel nyolc óra van, szól az ébresztőm. Fáradt vagyok, tegnap eléggé későig válaszoltam e-mailekre, meg még cikket is írtam. De mit számít az most, kinyomom, és próbálok visszatérni az életbe. Majdnem visszaalszom, de aztán újra megszólal az ébresztő, szerencsére Ludovico Einaudi, és nem Zanzibár, így a hétfő reggeli szívinfarktus kimarad. Nyugodtan feltápászkodom, nincsen okom a sietségre, a második féléves hétfőim olyanok, amilyeneket mindig is kívántam magamnak. Lazák, és csak minden második héten léteznek, páros heteken a hétvégéhez tartoznak (csak páratlan héten van egy előadásom az egyetemen, páros héten teljesen szabadok). Kikelek az ágyból, majd pár perc ébredezés után automatikusan a telefonomhoz nyúlok, kíváncsi vagyok, hogy ki volt olyan szorgos, hogy már válaszolt is az e-mailekre. Szerencsére csak ketten, az még kibírható, örömmel látom, hogy a hét még nem kezdődött el. Viszont ott van egy Viber-üzenet, amitől megáll egy pillanatra a szívem. Adél az, azt írja, szakított vele a pasija.
Már pár hete írta nekem, hogy valószínű szakítás lesz a vége, mert nem mennek a legjobban a dolgaik, de az üzenetet olvasva, valamiért ez most mégis meglepte. Reflexből visszaírok egy sajnálomot, hiszen mi mást írhatna az ember, úgy, hogy jóformán a barátjának a pasiját nem is ismerte (mert nem ismertem, pedig majdnem egy évig voltak együtt…). Mit lehet ilyenkor mondani?
Szerencsére eléggé jártasnak mondhatom magam párkapcsolatok terén, majdnem minden szempontból. Volt már több párkapcsolatom, és sok embernek végigkísértem már a szakításait. Kicsit néha egy régi sláger jut eszembe az ilyen történeteimről… A szerelemdoktor. (És ne higgyétek, hogy a leghálásabb dolog szakításokat végigkísérni….)
Tisztában vagyok azzal, hogy Adél most eléggé össze van törve, már csak abból a szempontból is, hogy látom, az elküldött az üzenetemre pillanatokon belül válasz érkezik.
Örvendek, hogy segítséget kér, elmondja nekem, és bízik bennem annyira, hogy elmondja. Másrészt viszont kicsit szomorú is vagyok, mert ilyenkor az én napom is picit meg van pecsételve, mert egy szakítás (főleg, ha az ember átérzi), azért nem könnyű dolog, és a sértett végighallgatása még nehezebb. De ennél is nehezebb a tanácsadás.
Ilyenkor a sértett fél mindig tuti tippeket vár tőlünk (legalábbis tőlem, a “most akkor mi lesz velem/ mit csináljak?” kérdésekre konkrét, precíz, és mindig bevált választ várnak), olyat amivel a kapcsolatot helyre tudják hozni (ez a nehezebbik dolog, mert minden párkapcsolat egyedi és gyakorta már nem helyrehozható), vagy a másikat jól a sárba tudják döngölni (ez a könnyebbik, ilyenkor mindig a ne válaszolj az SMS-re, töröld le a közös képet az instáról, tölts fel magadról egy szuper képet egy pasit/csajt átkarolva opciókat szoktam ajánlani…).
Persze, van a harmadik variáns is (ez eléggé ritka, mert ehhez szerintem nagyon tudatosnak kell lenni, és át kell gondolni, hogy lehet, hogy ez mégsem a mi történetünk volt), hogy nem akarja elharapni a másik torkát, csak szeretné, ha szépen elválnának útjaik, megértené, hogy miért történt így, miért döntött úgy az egykori párja, hogy inkább külön folytassák. Fiúként ez egy picit nehezebb, főleg, ha az ellenkező nemnek kell tanácsot adni (mert köztudott, hogy a fiúk könnyen túlteszik magukat a szakításokon. Pedig szerintem nem, de ez legyen egy másik cikk témája…), mert nem minden esetben értünk minden dolgot a párkapcsolatban, és nem szabad elfelejtenünk, hogy mi mindig csak egy verziót ismerünk (ami még jobban megnehezíti a segítségnyújtást).
Ha tényleg használható tanácsot szeretnél adni, akkor próbáld meg beleképzelni magad a másik helyzetébe.
De ne ragadtasd el magad!
Még akkor sem, ha ez egy olyan műfaj, ahol az emberek szeretnek fekete-fehér dolgokat mondani.
Ne kívánj a felebarátodnak olyat, amit te sem szeretnél. Semmiképp ne adj olyan tanácsot, ami aztán a későbbiekben rossz fényt vethet a sértett félre, és nem kevésbé rád.
Minden esetben próbáljuk megőrizni a méltóságunkat.
Ne adjunk okot arra, hogy a másik fél legyen, amin csámcsogjon a barátaival, vagy később egy új kapcsolatban azt tudja mondani a párjának, hogy nézd, vele szakítottam, és ő meg erre az Insta live-jában égette el azt a szép könyvet, amit az első közös évfordulónkra vettem neki. (Kicsit sarkított, de illusztris példa.)
Próbáljunk meg hidegvérrel gondolkodni. Egy párkapcsolat vége még nem a világ vége. Nincs olyan, hogy soha nem fogok jobbat, szebbet, mást találni, mert ez nem igaz. Minden csak elhatározás kérdése. Ezt pedig nyugodtan mondhatjuk biztatásként a sértett félnek is. Nekem eddig mindig bejött, jól alátámasztott érvekkel (ilyen lehet a “ne viccelj, 20 éves vagy, előtted az élet, ezt Romain Gary is megírta”, vagy ” szép és okos vagy, ez nem lehet akadály”, vagy ” hadd mondjak egy hatalmas közhelyet, ne bánd, hogy vége lett, örvendj, hogy megtörtént. Hiszen tanultál belőle.” ), a lényeg, hogy a sértett félnek adjunk egy kis önbizalmat. Ilyenkor mindenkinek csorbul az önértékelése, és rengeteg kérdést vet fel benne a kapcsolat vége.
Nagyon nehéz ilyenkor tanácsot adni, de legtöbbször azzal is segíteni tudunk, ha csak meghallgatjuk az illetőt, anélkül, hogy kéretlen jótanácsokkal halmozzuk el. Sőt, ha megadatik ez a luxus, tényleg ne szálljunk be túl hevesen történetbe. Lehet, hogy pár hét múlva kibékülnek, és az a rossz, amit a párkapcsolatról, vagy a barátunk párjáról mondtunk, ellenünk fordul a kibékülés alkalmával (megtörtént sztori, tapasztaltam).
A lényeg pedig: őrizzük meg a hidegvérünket, és próbáljuk ilyenkor is racionális és ne érzelmi alapú döntést hozni. Nem könnyű, de hosszú távon kifizetődő! Mivel nem mi vagyunk a sértett fél, ezért mi kell racionálisabbak legyünk, hiszen nem minket “dobtak”. Mondhatni, elég sok múlik a “moderáláson”.
Facebook kommentek